EPISODE · May 13, 2025 · 34 MIN
Testünk biológiai folyamatainak molekuláris alapjai
from Bagoly mondja
A Bagoly mondja legfrissebb adásának vendége a testünkben és a természetben zajló biológiai, genetikai folyamatok molekuláris alapjait, az öröklődéssel kapcsolatos alapvető kérdéseket tanulmányozza. Tóth Tar Éva molekuláris biológus, a komáromi Selye János Egyetem Biológia Tanszéke adjunktusa egyebek mellett az örökletes genetikai betegségek gyógyításáról, a természettudományi tárgyak oktatásának kérdéseiről és a tudományellenesség vírusáról is mesél a Fórum Intézet podcastjében.Tóth Tar Éva (1985) molekuláris biológus. Zselízen született, a pozsonyi Comenius Egyetem Molekuláris Biológia Tanszékén szerzett diplomát 2009-ben, ugyanitt doktorált 2018-ban. Azóta a Selye János Egyetem Biológia Tanszékének adjunktusa, több éven keresztül pedig a pozsonyi Orvosbiológiai Központ munkatársa volt. 2019-ben a Szlovákiai Magyar Tudományos Tanács fiatal kutatóknak járó díját is elnyerte. Kutatóként több szakterülettel is foglalkozik, ezek közül leginkább humángenetikával, pedagógiával, egészségneveléssel és a fenntarthatóság kérdéseivel.
NOW PLAYING
Testünk biológiai folyamatainak molekuláris alapjai
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
Jun 25, 2026 ·24m
Jun 16, 2026 ·25m
Jun 9, 2026 ·32m
Jun 6, 2026 ·24m
Jun 2, 2026 ·30m
May 30, 2026 ·23m