TÖNKÖLY LISZT episode artwork

EPISODE · Dec 6, 2025 · 49 MIN

TÖNKÖLY LISZT

from Kiáltó Szó · host Kiáltó Szó a Pusztában

Miért fontos a személyes kapcsolat? Azért, mert, amit Isten Lélek által ad az Ő gyermekeinek, lehetetlen emberi szavakkal átadni. Tehát, aki csak azt kapja, amit emberektől hall, jóformán semmit sem kap Istentől.Némelyek meg vannak kísértve azzal, hogy a személyes kapcsolatot és a bizonyságtételt hanyagolják akár az én hanganyagaim, akár a többi bizonyságtevő hanganyagai miatt. Ezért is mondtam ebben az élőben, hogy amit én mondhatok, semmi ahhoz képest, amit Atyánk személyesen ad mindenkinek, aki Rá figyel. És semmi ahhoz képest, amire szüksége van neki ahhoz, hogy megmeneküljön.❗️⚠️ Én az Úr Jézushoz képest, akire mindenkinek figyelni kéne ahhoz, hogy a lelke megmeneküljön, egy haszontalan lator vagyok, aki még saját magát sem tudja megmenteni, nemhogy másokat."Ezenképen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, a mik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert a mit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük." Lk 17:10Ha valaki jobban figyel rám, mint Isten lelkére, és a saját bizonyságtételére, azzal paráznává teszi saját magát, és számára én is paráznává válok. Az ilyen jobban is teszi, ha meggyűlöl engem, és teljesen eltávolodik tőlem, mert ha ez azt eredményezi, hogy jobban fog ragaszkodni az Istennel való személyes kapcsolatához, Isten visszaadja számára a békességet. De ha langyosságban marad miközben az én bizonyságaimat hallgatja, a saját lelkét sodorja veszélybe.Régebb is sok figyelmeztetést adott az Úristen, hogy ne paráználkodjunk egymással, hanem mindenki maradjon a saját szőlősorában, legyen hűséges Ahhoz, Aki őt elhívta, és ossza meg azt, amit neki személyesen ad a Mindenható Isten! A lovak jelentése: https://kialtoszo.hu/a-voros-a-feher-es-a-fekete/https://kialtoszo.hu/restaurant-vagy-vendeglo/https://kialtoszo.hu/mit-tanulhatnak-a-keresztenyek-orbantol-video/https://kialtoszo.hu/halottnak-teteti-magat/https://kialtoszo.hu/talalkozasom-az-ordoggel/Tönköly liszt, pej deres, guszti, Tibi, Julia, Annamaria, erdő, restaurant, zsofi, angyal,

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Dec 6, 2025

NOW PLAYING

TÖNKÖLY LISZT

0:00 49:41

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Kiáltó Szó a Pusztában Kiáltó Szó a Pusztában 'A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet'' Jn 6:63 Mozinet Nagylátószög Mozinet A Mozinet filmbemutatói gyakran túlmutatnak önmagukon. Az esztétikai értékük mellett olyan témákat dolgoznak fel, amelyekről kevés szó esik a médiában és a közbeszédben. A Mozinet Nagylátószög célja, hogy a különböző területek szakemberei által izgalmas nézőpontokat ismertessen meg.A Mozinet hivatalos felületei:Facebook: https://www.facebook.com/mozinetInstagram: https://www.instagram.com/mozinetfilmekTikTok: https://www.tiktok.com/@mozinet.tiktokYouTube: https://www.youtube.com/mozinetWeboldal: https://mozinet.hu Sytka Podcast – Sitku Tiborral Pünkösdi Teológiai Főiskola A szó elszáll, a hit megmarad. Sitku Tibor, teológus, lelkipásztor havonta egy órában beszélget meghívott vendégekkel. A Pünkösdi Teológiai Főiskola műsora. media.ptf.hu FOXPOST Akadémia I Csomagélmény Podcast FOXPOST Indul a Csomagélmény Podcast ahol olyan inspiráló vezetőket és szakembereket hívunk meg az e-kereskedelmi szektorból, akik az elmélet mellett gyakorlati tanácsokat is megosztanak.Tippek, trükkök, tanácsok, árazási stratégia, logisztika, marketing, beszállítás, sales politika, ügyfélkezelés, vagy versenyképesség: legyen szó az e-ker piac bármely szegmenséről, mindent alaposan becsomagol a FoxPost Akadémia műsora.A műsorvezető: Donáth Fruzsina, e-kereskedelmi szakértő

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Kiáltó Szó?

This episode is 49 minutes long.

When was this Kiáltó Szó episode published?

This episode was published on December 6, 2025.

What is this episode about?

Miért fontos a személyes kapcsolat? Azért, mert, amit Isten Lélek által ad az Ő gyermekeinek, lehetetlen emberi szavakkal átadni. Tehát, aki csak azt kapja, amit emberektől hall, jóformán semmit sem kap Istentől.Némelyek meg vannak kísértve azzal,...

Can I download this Kiáltó Szó episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!