Történelmi megítélés kockázatai – Moldova Györgytől Horn Gyula sétányig

Az Új Egyenlőség podcast adásában Egry Gáborral, a Politikatörténeti Intézet főigazgatójával beszélgettünk arról, hogy milyen nehézségekkel találkozunk, amikor egy személy történettudományi értékelését akarjuk adni. Két személy, két külön életpálya, mégis van egy kapcsolódási pont, hogyan lehet őket megítélni, egyáltalán kell-e.   Az adás rendhagyó egy kicsit a téma választás szempontjából. Viszonylag keveset foglalkozunk azzal, hogy miképpen ítélhető meg egy történelmi korszak, hogyan tudunk viszonyulni múltunkhoz, és kinek is van ezzel dolga. A beszélgetés első részében Moldova György halála kapcsán arra kerestük a választ, hogy miért ilyen kimért, óvatos a munkásságával kapcsolatos értelmezés. Azért is izgalmas kérdés, mert, ahogy Egry Gábor elmondta, munkásságának mennyisége alapján Jókai Mór szintjén volt, sőt azt is lehet mondani, hogy a Moldova kötetetek elterjedtsége a háztartások könyvespolcain is mérhető Jókaival. Ezzel együtt a szocializmushoz, Kádár Jánoshoz való viszonya miatt félve „nyúlnak” a témához. Ez egyébként díjain is látszik, mivel a rendszerváltás után az egyik legjelentősebb díj, amit kapott a Prima Primissima. Ezzel szemben a szocializmus évtizezedei alatt Kossuth-, és József Attila-díjat. Egry szerint erre a nehezen megítélhető, valamifajta irodalmi kánon szempontjából nehezen kezelhető munkásságra Moldova saját maga is rájátszott. A beszélgetés második részében Horn Gyuláról elnevezett közterület körüli vita adta az apropót. Nem is a konkrét ügy volt ebben az érdekes, hanem az a polémia, hogy kiről, és mikor nevezhet el a közösség bármit is. Az egyik érvelés arról szól, hogy egy kellő időt kell hagyni valakinek a halála után (pl. 20 év), és ez elég időt ad arra, hogy megítélése kapcsán valamilyen konszenzus alakuljon ki. A másik elvi megközelítés azt mondja – egy kicsit hasonlóan azzal, amit az időbeliségi érvelés -, hogy időt kell hagyni arra, hogy a történészek értékelni tudják az illetőt, és ez alapján adjanak „engedélyt” például a közterületi elnevezésre. Ezzel az érveléssel az a probléma, hogy most sem működik. A történészeknek nem az a dolga, hogy egy bináris igen-nem döntést hozzanak. Ez jól látszik annak kapcsán, ahogy Horthy Miklós kapcsán a Magyar Tudományos Akadémia is vélekedik. Az önkormányzati törvény alapján közterületek elnevetésére jogosult helyi önkormányzatok nem tudnak, nem akarnak vagy nem mernek határozni közterületeik elnevezéséről, mert kétségük merül fel, hogy a nevet viselő személy „részt vett-e a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában” vagy a közterület elnevezése tartalmaz-e olyan „kifejezést vagy szervezet nevét, amely közvetlenül utal XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre”, döntésük meghozatala előtt kérhetik a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását. Horthy életútját vizsgálta az MTA, és arra jutott, hogy nem telt el kellő idő ennek a kérdésnek az eldöntésére. Egry Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy a közterületek elnevezése körüli vita sokszor elkerüli a közösséget. Nem véletlen, hogy ritkán veszik észre az adott utcát, teret használók, hogy kiről is nevezték el, és milyen vélekedések vannak az adott személyről. Jó példa erre Fürst Sándor, akiről egyértelműen kimondta az MTA, hogy róla nem lehet elnevezni közterületet. Ugyanakkor most is van több utca elnevezés róla, akár olyan településeken ahol, nagyon erősen jobboldali a politikai beállítottsága a választóknak, ennek ellenére nem kerültek ezek az utcák átnevezésre. Láthatólag az utca neve és az arról elnevezett személy nem fonódott össze.