Tovább az illiberális úton: Lengyelország elnökválasztás után

A lengyel elnökválasztást eldöntő legfontosabb tényezőkről és a magyar helyzetet sokban idéző lengyel trendekről beszélgetett Zgut Edit politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. A rendszerváltás óta a legizgalmasabb elnökválasztáson van túl Lengyelország. Még soha ennyi választó nem vett részt elnökválasztáson, és soha nem volt még ilyen szoros a verseny. Zgut Edit politológus, a Lengyel Tudományos Akadémia doktorandusza és a Varsói Egyetem vendégelőadója szerint három fő okra lehet visszavezetni Andrzej Duda újraválasztását. Érdemes kiemelni a kormányzó Jog és Igazságosságnak (PiS) az identitáspolitikai ügyekre és a kultúrharcos tematikára épülő stratégiáját, amely nagyon célba talált a mélyen konzervatív, idősebb, kistelepüléseken élő szavazók között, főként a keleti régiókban. A PiS nagyon hatásosan épít az identitásalapú szorongásokra, és ezekre rájátszva gerjeszti a gyűlöletet a különböző kisebbségi csoportok ellen (a kampányban különösen célkeresztbe került az LGTBQ közösség). Szintén fontos hangsúlyozni a lengyel kormányzat kiterjedt szociális intézkedéseinek (pl. a családtámogatási program, a minimálbéremelés vagy a gazdáknak juttatott magasabb támogatás) népszerűségét is, és azt, hogy a kormány jóléti programjának sikereit a kampány során Duda elnöki sikereiként azonosították. Meg kell említeni továbbá a magyar viszonyokhoz hasonlóan az egyre inkább a kormányzó erők számára kedvező, egyenlőtlen politikai játékteret: a Jog és Igazságosság 2015 óta a saját javára írja át a szabályokat, a közmédia egyértelműen kormányzati propaganda funkciót lát el, és masszív állami erőforrásokat mozgattak meg a hivatalban lévő jelölt mellett az elnökválasztási kampányban. Zgut Edit úgy véli, az egyre inkább a szélsőjobbot idéző hangvétel nem egyszeri taktikai húzás volt Andrzej Duda részéről, hanem általánosságban is mutatja a Jog és Igazságosság stratégiáját és a párt előtt álló utat. Mivel az elnökválasztási kampányban beváltak a kirekesztő, sokszor összeesküvés-elméletekbe ágyazott narratívák, vélhetően ezek a lengyel kormánypártok eszköztárának részei maradnak. Ezt erősítheti az is, hogy a fiatalok negyede egy nyíltan szélsőjobboldali jelöltre szavazott az elnökválasztás első körében, és ez könnyen járhat azzal, hogy a Jog és Igazságosság a következő években is megpróbálja kifogni a szelet a szélsőjobb vitorlájából. A magyar kormányhoz hasonlóan a lengyel kormány politikájának is alapeleme a demokratikus rendszerváltás vívmányainak elvitatása, és ebből következően egy új politikai rendszer felépítése. Duda győzelme azt is jelenti, hogy az erre irányuló törekvéseknek nem lesz akadálya, márpedig a kampányban a kormánypárti politikusok nem árultak zsákbamacskát: be akarják fejezni, amit elkezdtek. Ennek keretében folytatódhat az igazságszolgáltatás átalakítása, a bíróságok áthangolása, újabb tisztogatások jöhetnek. Szintén napirenden van a médiában a külföldi tulajdonosok részarányának visszaszorítása. Ennek már volt előszele a kampányban is: jellemző, hogy egy amerikai tulajdonban lévő tv-csatornát „politikai gengszterizmussal” vádoltak, egy német tulajdonban lévő lapot pedig azért vádoltak beavatkozással a kampányba, mert beszámolt egy a kormánynak kedvezőtlen botrányról. Készülőben van egy álhírtörvény, az oktatás és a tudomány terén is újabb térfoglalási kísérlet várható, és egyre többször lehet hallani arról is, hogy a helyi önkormányzatok autonómiájához hozzányúlhatnak. Mindez eszkalációt vetít előre a lengyel-EU-s kapcsolatokban, különösen annak fényében, hogy a lengyel kormány magatartása alapból is meglehetősen konfrontatív. Zgut Edit szerint a kötelezettségszegési eljárásokat hatékonyabbá kellene tenni, a jogállamisági ügyeket az Európai Bíróságon pedig prioritásként kellene kezelni. Az utóbbi évek bizonyították Lengyelországban és Magyarországon is, hogy a hosszan tartó, elhúzódó procedúrák segítik a renitens kormányokat, mivel a politikai, tartalmi céljaikat akkor is elérhetik, ha esetleg...