Túszul ejtett uniós pénzek – motivációk a jogállamisági patthelyzet mögött  episode artwork

EPISODE · Dec 2, 2020 · 35 MIN

Túszul ejtett uniós pénzek – motivációk a jogállamisági patthelyzet mögött

from Új Egyenlőség · host Új Egyenlőség

Az uniós források és a jogállamisági kritériumok összekapcsolása miatt kialakult európai politikai patthelyzet okairól beszélgetett Hegedűs Dániel politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund munkatársa úgy véli, stratégiai hiba volt a magyar és a lengyel kormány részéről, hogy nem támogatták a német elnökség szeptemberi, „felvizezett” jogállamisági javaslatát. Az elutasítást követően a német elnökség gyengébb pozícióból tárgyalhatott az Európai Parlamenttel, ami a javaslat visszaerősítéséhez vezetett. Fontos továbbá, hogy az agresszív magyar és lengyel fellépést látva erősödött a politikai akarat arra, hogy szembeszálljanak a renitensekkel: most már valóban 24-25 ország egységfrontjával áll szemben a magyar-lengyel páros (Szlovénia tekinthető ingadozó szereplőnek). Immáron számos, korábban kevésbé elkötelezett szereplő is azt gondolja, hogy nem mehet az tovább, hogy egyesek túszul ejtik az uniós folyamatokat, és gátolják az intézményi működést. Hegedűs Dániel szerint a jelenleg terítéken lévő, a Tanács és a Parlament közötti jogállamisági megállapodás alapvetően jó kompromisszum. Fontos hozzátenni azonban, hogy ez nem egy általános, a jogállamiság minden aspektusát védő mechanizmus, hanem azon kérdéseket fedi le, amelyek közvetlen hatással vannak az EU pénzügyi érdekeire, a pénzügyi alapok menedzsmentjére. Így például a választási szabályok esetleges radikális átszabását, amelyek negatívan érintenék az ellenzék esélyeit, nem lehetne szankcionálni, de ezzel együtt mégis előrelépésnek tekinthető, hogy felállhat egy olyan EU-s mechanizmus, amely konkrét pénzügyi nyomásgyakorlással tudná megállítani a jogállam erózióját néhány fontos területen (pl. igazságszolgáltatás, ügyészség működése). Az utóbbi években egyre inkább az érvényesült, hogy már nem lehet megkülönböztetni, amit belpolitikai fogyasztásra szán az Orbán-kormány, és amit Brüsszelben tesz. Ez a folyamat is magyarázhatja Szájer József és Gottfried Péter, az Orbán-kormány két uniós kulcsszereplőjének távozását. Szájer József karrierje már 2019-ben, a Fidesz EPP-s felfüggesztésekor hatalmas törést szenvedett, és most végleg egy olyan belpolitikai diskurzus által gerjesztett konfliktusba került, amely teljesen lerombolta azt, amit eddig felépített. Ebből a szempontból Hegedűs érthetőnek tartja Szájer távozását. A jogállamisági kérdés egyre fontosabb belpolitikai témává válik számos más tagállamban is. Így a német elnökség nagyon keskeny pallón egyensúlyoz, és ha figyelembe veszi például a holland, dán, svéd igényeket, akkor jól látszik: egyre kevesebb mozgástere van arra, hogy engedményeket tegyen a magyar és lengyel kormányok számára. A kritikus tagállamok elkötelezett álláspontja erősíti az Európai Parlamentet is ebben a helyzetben, mivel nem egyedül áll ellen a német elnökség békítési javaslatainak. Az egyik felmerült lehetséges megoldási javaslat, a 7-es cikkely szerinti eljárás beáldozása a kompromisszum érdekében Hegedűs Dániel szerint durva szimbolikus vereség lenne az EU számára. Vannak ugyan sokan, akik feladnák ezt a használhatatlannak tűnő mechanizmust azért, hogy egy hatékonyabbat fogadtathassanak el, de a 7-es cikkely szerinti eljárás lezárása azt jelentené, hogy a Tanács hivatalos pecsétet adna arról, hogy nem fenyegeti rendszerszintű veszély a jogállamiságot Magyarországon és Lengyelországban. Ez gyakorlatilag a két rezsim rehabilitációját jelentené. Az önkormányzatoknak folyósítandó közvetlen uniós források terén Hegedűs Dániel radikális strukturális változásra nem számít, némi forrásbővülésre azonban igen. Növekvő politikai akarat tapasztalható azon célok mögött, hogy jusson több közvetlen forrás az önkormányzatoknak, vagy költsön több forrást az Európai Bizottság a jogállamiságot védő programokra. A teljes uniós forrásallokáció reformja ugyanakkor politikailag nem reális célkitűzés, többek között azért sem, mert ehhez nem áll rendelkezésre a szükséges adminisztratív kapacitás az Európai...

NOW PLAYING

Túszul ejtett uniós pénzek – motivációk a jogállamisági patthelyzet mögött

0:00 35:26

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

Telex After After Az After egy hetente új adásokkal jelentkező műsor, amelyben Sajó Dávid, a Telex újságírója popzenéről, szórakoztatóiparról és kultúráról beszélget különböző meghívott vendégekkel. Elemzések, portréinterjúk, zeneajánlók és műfaji magyarázók mellett a műsor célja, hogy érdekesen mutassa be a jelen és a múlt legizgalmasabb kulturális és szórakoztatóipari jelenségeit. Play Crazy Time Podcast playcrazytime Üdvözlünk a https://play-crazy-time-free.com/ hivatalos csatornáján! Fedezd fel ezt az izgalmas és szórakoztató játékot, ahol a kerekek, bónusz játékok és hatalmas nyeremények várnak! Ismerd meg a szabályokat, a különleges funkciókat és a legjobb stratégiákat, hogy maximális élményt nyújtson a játék. Maradj naprakész az új ajánlatokkal, eseményekkel és bónuszokkal. Csatlakozz közösségünkhöz, és élvezd a Crazy Time varázslatos világát! Podcast Sweet Bonanza sweetbonanzaa Üdvözlünk a https://slot-sweet-bonanza.com/ hivatalos csatornáján! Fedezd fel a színes és édes nyerőgépet, ahol a gyümölcsök és édességek bónuszai hatalmas nyereményeket rejtenek! Ismerd meg a játékszabályokat, és tudd meg, hogyan hozhatod ki a legtöbbet a Sweet Bonanza funkcióiból. Maradj naprakész az új ajánlatokkal, eseményekkel és tippekkel, hogy még sikeresebben élvezhesd a játékot! Csatlakozz közösségünkhöz és szórakozz velünk! Mérnökség - Hétköznapi témák mérnökszemmel Mérnökség - Hétköznapi témák mérnökszemmel A podcast célja, hogy hétköznapi témákat mérnöki szemszögből nézzünk meg, ezáltal mutassunk egy új perspektívát, amit a mainstream médiákban nem találsz meg. Egy ízig-vérig mérnök srác beszélget meghívott vendégével hétköznapi témák műszaki oldaláról. A meghívottak a témák szakértői, lehetőség szerint ismert emberek. A beszélgetések mindenki számára érdekesek, hiszen nem kocka mérnöknyelven készülnek és nyers számokról szólnak, hanem hétköznapi témákat köznyelven boncolgatnak, viszont ebből a szempontból.LinkedIn: https://www.linkedin.com/in/imrekeresnyei/Web: www.fluid-tech.hu

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Új Egyenlőség?

This episode is 35 minutes long.

When was this Új Egyenlőség episode published?

This episode was published on December 2, 2020.

What is this episode about?

Az uniós források és a jogállamisági kritériumok összekapcsolása miatt kialakult európai politikai patthelyzet okairól beszélgetett Hegedűs Dániel politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Hegedűs Dániel, a German Marshall...

Can I download this Új Egyenlőség episode?

Yes, you can download this episode by clicking the download button on the episode player, or subscribe to the podcast in your preferred podcast app for automatic downloads.
URL copied to clipboard!