Új aspektusból közelítünk - Kék Kanapé #26 episode artwork

EPISODE · Mar 25, 2023 · 51 MIN

Új aspektusból közelítünk - Kék Kanapé #26

from Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja · host emberseg

A jövő elkezdődött. Túlzásnak tűnhet a kijelentés, pedig az, hogy van kéttucat egyetemista fiatal, aki jelentkezett egy hosszú távú képzési és gyakornoki programba azért, hogy tanuljon, és aztán a diszkrimináció csökkentésén dolgozzon, az mindenképpen jó jel. Az Aspektus Csoport négy szervezet – a debreceni Alternatív Közösségek Egyesülete, a miskolci Dialóg Egyesület, a pécsi Emberség Erejével Alapítvány, a szegedi Motiváció Műhely – összefogásából jött létre. A szervezetek négy nagy múltú egyetemi városban működnek és olyan régiók központjai, amelyek az Európai Unió legszegényebbjei között vannak. Az Aspektus Csoport célja a demokrácia építése, elsősorban a részvételiség, a civil társadalom kapacitásainak fejlesztése és a hálózatosodás által. A képzési program célja az volt, hogy felkészítse a résztvevőket arra, hogy megértsék a diszkrimináció működését és hatásait egyéni, közösségi és rendszerszinten is, majd eszközöket sajátítsanak el ennek csökkentésére. A gyakornokkal és mentorokkal Pincehelyi Zita beszélgetett. Tartalom 01:32 – Arató Vilja (Pécs) 08:14 – Bodó Molly (Pécs) 10:49 – Mádi Szilvia (Szeged) 14:42 – Halász Csenge (Szeged) 19:07 – Molnár Ágnes (Debrecen) 24:18 – Stoll Zsófi (Debrecen) 35:31 – Király Réka (Miskolc) 43:32 – Budai Katalin (Miskolc) Aki kérdez: Pincehelyi Zita Szignál: Kiss Irina Arculat: Biacsics Renáta – Renyagyár A Kék Kanapéról bővebben itt olvashatsz.

Episode metadata supplied by the publisher feed · Published Mar 25, 2023

Embed this episode

NOW PLAYING

Új aspektusból közelítünk - Kék Kanapé #26

0:00 51:09

No transcript for this episode yet

We transcribe on demand. Request one and we'll notify you when it's ready — usually under 10 minutes.

No similar episodes found.

Frequently Asked Questions

How long is this episode of Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja?

This episode is 51 minutes long.

When was this Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja episode published?

This episode was published on March 25, 2023.

Can I download this Kék Kanapé - Az Emberség Erejével Alapítvány podcastja episode?

Yes. Use the download control on the episode player to save the publisher-provided media file.
URL copied to clipboard!