Vámháború helyett megállapodás az USA és az EU között: mit hoz ez a konyhára?

Trump elnök hivatalba lépése óta erős üzeneteket küld a világkereskedelem meghatározó szereplői számára. Ennek lényege röviden: újra kell rendezni a pozíciókat. A vámháború meghirdetése hatalmas kommunikációs erővel bírt, a megállapodások megkötése talán már kevésbé izgalmas a közvéleménynek. Mégis ez határozza meg a jelenünket. Erről beszélgettünk Büttl Ferenc közgazdásszal. Trump elnök az Európai Uniót is megfenyegette azzal, hogy jelentős vámokat vet ki az onnan behozott árukra. Az amerikai elnök májusban még 50%-os vámot helyezett kilátásba szinte minden EU-s termékre, amit később 30%-ra mérsékelt. A fenyegetőzés korszaka véget ért, és az Európai Bizottság 15%-os átlagos vámokban állapodott meg az USA-val. Ezzel együtt volt három „kiegészítő eleme” is a megállapodásnak. Az EU (természetesen nem mint önálló szereplő, hanem mint a tagállamok közössége) vállalta a következőket: • 750 milliárd dollár értékben vásárol energiát (feltehetőleg elsősorban LNG-t), • 600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban a már meglévő befektetéseken felül, valamint • „hatalmas mennyiségben” vásárol katonai felszereléseket. Nehezen értelmezhető, hogy ez mit jelent. Éppen ezért a beszélgetés során azt elemeztük, hogy nem teremtheti-e meg az alapot arra ez a megállapodás, hogy a tagállamok között még szorosabb gazdasági együttműködésre lesz szükség. Nyilvánvaló, hogy az Európai Bizottságnak nem kell 750 milliárd dollár értékben energia, a tagállamok gazdaságainak viszont igen. Ez azonban egzakt módon csak akkor lehetséges, ha központi beszerzés és szétosztás van, mert az EU így tudja garantálni a vállalás teljesülését. Ez pedig nem a magyar kormány által emlegetett lazább együttműködés irányába hat, hanem éppen a szorosabb együttműködést vetíti előre. Büttl Ferenc nem túl optimista képet vázolt fel a jövőre vonatkozóan. Szerinte a 80-as évekhez hasonló lesz a következő pár év, amikor is a munkaerő és főleg a munkabér kárára gyűjt erőt az ipar, és teszi magát versenyképesebbé. Ez pedig kihatással lehet a hazai reálbérek alakulására és az eddig ismert dinamika megtörésére. Ennek az alternatívája csak a technológiai ugrás lehetne, amely tekintetben Európa pozíciói rosszak. És persze ehhez megint csak hatalmas tőkebefektetés kellene, aminek nem meghatározott a forrása sem (magántőke, tagállami tőke vagy EU-s hitel).