EPISODE · Sep 30, 2025 · 52 MIN
X26 | Dobrev Klára: Világosan látszik, hogy a magyar állam összeomlott
from Népszava Podcast · host Népszava
Érkeznek a bejelentések a Demokratikus Koalícióhoz a Szőlő utcai üggyel kapcsolatos nyomravezetési díj meghirdetése óta; jelenleg a kapcsolatfelvétel, a közlések kontrollja zajlik. A közeljövőben nyilvánosságra tudnak majd hozni újabb információkat – mondta el Dobrev Klára, a DK elnöke a Népszava X26 választási podcastjének nyitó adásában. Mint fogalmazott: „teljesen világosan látszik, hogy a magyar állam összeomlott” az egészségügytől az oktatáson át a vízgazdálkodásig. „Miért működne jobban a gyermekvédelem, amelyben így gazemberek kezébe kerülhetnek a gyerekek".Dobrev Klára beszélt a DK nemrég meghirdetett 150 pontos programjáról is. Szerinte a számtalan szociális igazságtalanság megszüntetése erős államot követel, amely a bevételek észszerű átcsoportosításával, új adópolitikával, a juttatások igazságosabb rendszerével, a közszolgáltatások javításával el tudja indítani az országot egy korszerű jóléti állam irányába. Hangsúlyozta: az ország fejlődése számára nélkülözhetetlen változásokat csak a demokratikus erők koalíciós kormányzása révén lehet megvalósítani.
Embed this episode
NOW PLAYING
X26 | Dobrev Klára: Világosan látszik, hogy a magyar állam összeomlott
No transcript for this episode yet
Similar Episodes
No similar episodes found.
Similar Podcasts
No similar podcasts found.