Zártkertek lakói: lakhatási problémák elől menekülők vagy az államból „kivonulók”?

Kik azok, akik a zártkeretek Magyarországán laknak? Egy új osztály, társadalmi réteg jön létre a szemünk előtt? Lehet-e Lyukóvölgy és egy pesti agglomerációs rész külterületi lakosai között kapcsolódást találni? Erről szól Vígvári András szociológussal, etnográfussal, a Zártkert-Magyarország könyv szerzőjével készült beszélgetés. Talán nem is tudjuk, de mindenképpen szemünk előtt van a zártkertes társadalmi réteg. Azokat soroljuk ide, akik külterületen, általában mezőgazdasági besorolású területen élnek. Az alsó nagy szoba papíron a présház, míg a felső két emeleti szoba gyümölcstárolóként van „lepapírozva”. Az ilyen területeken élők száma 2001 és 2011 között megduplázódott, és már a 90 ezer főt is eléri. A nagyvárosok agglomerációjának most már sok helyen megszokott része, persze teljesen eltérő okok miatt jöttek létre, és ebből következően az ott élők társadalmi státusza is nagyon különbözik. Vígvári András könyvében egy konkrét, Budapest közelében található zárkerti övezet társadalmát vizsgálta az ott élők szemszögéből. Ugyanakkor azt elmondta a beszélgetés során, hogy más zártkertes részek nagyon más módon alakultak ki. Nehéz általánosítani, hiszen a Miskolc melletti Lyukóvölgy, a budai hegyek külterületei és az általa kutatott pesti oldalon lévő zárkerti övezet nagyon más dinamikájú. Az mindenképpen látszik, hogy ezeken a várostól távol lévő, de munkahely szempontjából még elérhető helyeken széles társadalmi rétegek találhatók meg. A lakhatási problémákkal küzdő szegény, sok esetben lecsúszott rétegek és a felső-középosztálybeli fiatalok egyaránt otthont teremtenek maguknak. Ezeknek a zártkerti övezeteknek a jellegzetessége, hogy az alacsony ingatlanár egy alapvető infrastruktúra-problémával párosul. A villany általában adottság, de vezetékes ivóvíz vagy csatornahálózat szinte alig található, ahogyan a szociális és az egészségügyi ellátórendszer sem biztosított a közelben. Átmeneti térnek szokták ezeket tekinteni, mivel se lakóövezetnek (jogilag biztosan nem), se mezőgazdasági művelésre használt területnek nem számítanak. Az ott élők kettős érzéseket táplálnak: egyrészről igénylik jogaik elismerését és a városi lakosokéval azonos szolgáltatásokat, másrészről az állammal szembeni bizalmatlanság hajtja őket, hiszen épp ezért választották ezeket a területeket. A helyi közigazgatás se nagyon tud velük kezdeni semmit, hiszen ha elkezd fejlesztési pénzeket költeni ezekre a területekre (utak rendbetétele, infrastruktúra kiépítése), akkor ezzel ösztönzi ezt a költözési irányt, és elvonja a pénzeket a belterületeken élőktől. Ugyanakkor számosságukat tekintve előbb-utóbb politikai tényezők lesznek az ott élők, és ki fogják maguknak harcolni ezeket. Vígvári András szerint ebben semmi egyedülálló nincs, hiszen Budapest terjeszkedése pontosan ebben a formában zajlott le, azaz a peremen élők egy idő után a város részévé váltak.