PODCAST · business
Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek
by Fintech Világa
A Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek egy hetente jelentkező rádióműsor, illetve podcast. A műsor legfőbb célja, hogy hasznos ismeretekkel lássa el hallgatóságát a fenntarthatósági trendekkel és zöld pénzügyi termékekkel kapcsolatban. A fenntarthatóság egy mindannyiunkat érintő, kulcsfontosságú kérdés, azonban meglátásunk szerint a témát nem elég közérthetően és befogadhatóan taglalják a nyilvánosságban. Műsorunk ezért fontos feladatának tekinti, hogy szórakoztató és könnyed módon edukálja a hallgatókat, akiket szeretnénk kritikus gondolkodásra és pozitív hatások kifejtésére ösztökélni.
-
97
A hulladékmentes jövő
A klímaváltozás problémájának megoldására több módszert is megálmodtak már, amelyek közül néhány már a mindennapjainknak is a részét képezi. A körkörös gazdasági modell szintén a klímaváltozásra adna választ, azonban egyelőre még széles körben nem alkalmazzuk. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető a körkörös gazdaságról, és annak pénzügyekben lévő potenciális szerepéről beszélget. A körkörös, vagy körforgásos gazdaság egy rendszer, melynek alapja a hulladéktermelés minimalizálása. Mindezt úgy tehetjük meg, hogy a “ma termékeit” úgy kezeljük, hogy azzal limitáljuk a további gyártási tevékenységünk anyagi szükségességét. Így nem kell mindig mindenből újat gyártani, hiszen a “ma hulladékából” a holnap új termékei válnak. Opciót jelenthet az, hogy a termékeket (1) megjavítjuk, (2) új célokra használjuk, (3) újrahasznosítjuk, (4) kölcsönadjuk, vagy épp (5) megosztjuk egymással. A körkörös gazdaság modellje éles ellentétben áll a hagyományos lineáris gazdasági modellel, amely egyszeri fogyasztással számol. Emiatt a termékek olcsó, könnyen hozzáférhető alapanyagokból készülnek, az alacsonyabb minőségük miatt pedig nem is olyan tartósak. A körkörös modellben hatalmas lehetőség rejlik, és nagyban támogatná az EU környezetvédelmi törekvéseit. Kivitelezése csökkentené a környezetre nehezedő nyomást, biztosítaná a nyersanyagforrásokat, valamint javítaná az Unió versenyképességét és 700 ezer új munkahelyet teremtene az EU-ban. A fogyasztók pedig tartósabb használati tárgyakhoz férhetnének hozzá. Mik a pénzügyi szektor lehetőségei? A körkörös gazdaság elvei bármilyen szektorban többféleképpen is felhasználhatóak. A bankoknak itt három irányba is nagy felelősségük van meglátásunk szerint: Hitelezési fronton támogatniuk kell az ígéretes zöld projekteket, amelyek hozzájárulnak a gazdaság fenntarthatóbbá válásához A saját működésük során is fontos a környezettudatosságra törekedniük, legyen szó a szelektív hulladékgyűjtésről és az újrahasznosítás elősegítéséről, vagy épp az elektronikai eszközök eladományozásáról. Emellett az ügyfeleket is támogatni kell, hiszen rengetegen igyekszenek zöldebb életet élni, de a statisztikák szerint a többség eléggé küszködik ezzel. A bankok újrahasznosított és digitális bankkártyák népszerűsítésével, zöld bankszámlákkal, fenntartható befektetési alapokkal, fenntartható vásárlások után járó pénzvisszatérítésekkel, és hasznos edukációs tartalmakkal támogathatják ebben az ügyfeleket. A zöld pénzügyi szolgáltatások kínálata egyben a fintecheknek is fontos feladata. Szerencsére folyamatosan növekszik a zöld fintech cégek (ESG minősítési szolgáltatók, zöld neobankok, fenntartható online brókerek, karbonkredit piacterek stb) száma és tőkebevonási aktivitása. Emellett a körkörös gazdaság a költséghatékonysággal is kéz a kézben jár. A hulladéktermelés mellett a termelési tevékenység is csökken (legyen szó bármilyen tevékenységről), ezzel pedig az energiafogyasztás is lejjebb szorítható. Néhány évtizeden belül a bankok versenyképességére is nagy hatással lehet, hogy mennyire képesek jól elvégezni ezt az egyre fontosabb feladatot.
-
96
A biztosítók aktuális kihívásai
Manapság a klímaváltozás már egy mindennapos témává vált a médiában és a politikában is, és egyre jobban érzékeljük a hatását a mindennapi életünkben. Viszont nem csak magánemberként szembesülünk ezzel - a vállalatok is ki vannak téve a klímaváltozásnak. Ez kifejezetten elmondható a biztosító cégekről. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető Siklós Bencét, a Peak tanácsadóját látja vendégül, és a biztosítási piac problémáit, és ezeknek lehetséges megoldásait veszik át. A probléma feltárása A biztosító ágazatot érintő klimaváltozással kapcsolatos kihívások - némi egyszerűsítéssel - három kategóriába sorolhatóak. Extrém időjárási események Az 1980-as évekhez képest mára 5-ször nagyobb valószínűséggel mennek végbe nem katasztrofális, extrém időjárási események. Ez elsősorban a vagyon- és balesetbiztosítókat érinti rosszul. A biztosító cégek egyik legfontosabb feladata az optimális kockázatkezelés. Ha a rendszerbe hiba kerül, az egész portfólió veszteségessé válhat. A klímaváltozás miatt sok területen jelentősen megnőtt a káresetek előfordulásának esélye, amire a biztosítóknak reagálniuk kell. Ehhez kifinomult, általában mesterséges intelligencián és Big Datán alapuló modelleket használnak, amelyek hatékonyan képesek előrejelezni a nemkívánatos események érkezését. Drasztikus demográfiai változások A klímaváltozás a demográfiára is nagy hatással van. Bizonyos földrajzi egységek élhetetlenné válnak, máshol jelentősen megnövekszik a természeti katasztrófák előfordulásának esélye, ami halélesetekhez vezet. De a szárazáság, a hőmérséklet drasztikus ingadozása és az éghajlati zónák eltolódása is súlyos veszélyt jelent a lakosságra a világ különböző pontjain. A demográfiai változások az élet- és egészségbiztosítókat érintik. Befektetési portfóliók kiigazítása A biztosítók sikerének csak az egyik fontos eleme a hatékony kockázatkezelés, vagyis a kötelezettségek optimalizálása. A másik az eszközök maximalizálása, vagyis az általuk birtokolt eszközök lehető legsikeresebb befektetése. Fontos figyelembe venniük az ESG-tényezőket, hiszen enélkül olyan portfóliójuk lesz, amely fokozottan ki van téve a klímaváltozás veszélyeinek. Az egységes és megbízható ESG-pontszámok hiányában ez a feladat még nagyon nehéz, ugyanakkor az alkalmazkodást gyakran már most meg kell kezdeni. Mi lesz a megoldás? A megoldás olyan lépéseket jelent, amelyek elősegítik a hatékony kockázatkezelést, valamint segíti a biztosítókat a befektetési portfóliójuk új kihívásokhoz való kiigazításához. Jelenleg még talán kevésbé vannak irányelvek, azonban az ENSZ környezetvédelmi programjának pénzügyi kezdeményezése, valamint a HSBC szakértői véleménye alapján ezeket a javaslatokat érdemes szem előtt tartani: Egyedi ESG-politika kialakítása, kitérve a biztosító legfontosabb céljaira, a menedzselni kívánt kockázatokra ESG kockázati tűrőképesség megállapítása, amely a biztosító profiljának és kockázati attitűdjének függvényében eltérhet Az...
-
95
A fenntarthatóság és a nyereségesség találkozása
Az ESG kampányok manapság már minden vállalat, és köztük pénzügyi intézmény marketing kommunikációjának szerves részét képezik. Sajnos gyakori példa azonban a greenwashing jelenség, amikor vállalatok a jó hírnév érdekében felszínes zöld törekvéseket tesznek. Találkozhatunk viszont jó példákkal is, akik, gyakran csendben, valódi ESG értéket teremtenek. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető a Triodos Bankot mutatja be. A holland-brit Triodos Bank 1980-ban alakult meg és 40 éve nevezhetik magukat joggal zöld úttörőnek a pénzügyi szektorban. A pénzintézet az első perctől kezdve konzisztensen képviseli a környezetvédelem fontosságát, az elmúlt években pedig a klímaváltozás elleni küzdelemben is aktív szerepet játszott pénzügyi szereplőként. A Triodos core banki szolgáltatásokat, hiteltermékeket, befektetési és megtakarítási szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek Európa öt országában, Nagy-Britanniában, Németországban, Spanyolországban, Belgiumban és Hollandiában. Célja, hogy ügyfeleit segítse a fenntartható életmód kialakításában. Emellett saját tevékenységük is kíméletes a környezettel, hiszen nem hiteleznek környezetkárosító hatást kifejtő vállalatoknak. Ezt az átlátható működés módszereivel bizonyítják, ugyanis a finanszírozottak névsorát pedig mindenki számára elérhetővé teszik weboldalukon. Így az ügyfelek teljes bizonyosságot kapnak arról, hogy pénzük a megfelelő helyekre kerül kihelyezésre. Ez utóbbi olyan lépés, ami szinte példátlan a bankok részéről és nagyon erős hitelesítést ad a vállalatnak. A Triodos Banknak egyébként 747 ezer ügyfele van, saját működése zöldítésének köszönhetően pedig 2021-re már 933 ezer tonna szén-dioxid emissziót tudott elkerülni. Továbbá 8,5 milliárd font finanszírozást nyújtottak olyan európai projekteknek, amelyek a bolgyó védelmét és az emberek jólétét segítik elő. A COP 26 konferencián ráadásul azt is bejelentették, hogy 2035-re karbonsemlegessé teszik teljes tevékenységüket és ugyanerre biztatták a fintechek és bankok sorát is. Több mint 40 év után sem lett belőlük hatalmas pénzintézet, hiszen kevesebb mint 1 millió ügyféllel rendelkeznek. A hitelezési tevékenységükön keresztül viszont szép hozzájárulásuk van a gazdaság fenntarthatóvá válásához és az ígéretes cégek megerősítéséhez. Ráadásul nyereségesek, 2022 első felében például 18,8 millió euró volt a bank nettó adózás utáni eredménye.
-
94
A digitalizációban rejlő lehetőségek
A digitalizáció egyre inkább előtérbe kerül a klímaváltozás elleni küzdelemben és a fenntartható fejlődés irányában is. Az életünk számos területe digitalizálódott, ami sok esetben például kevesebb karbonkibocsátással jár. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető a fenntartható digitalizációról, és a digitalizáció környezetvédelemben betöltött szerepéről beszélget. Az online banki ügyintézés, a gyártási folyamatok automatizálása és energiahatékonybbá tétele, valamint a klímaváltozásra reagáló technológiák mind azt mutatják, hogy a digitalizáció fontos szerepet játszhat a fenntarthatóság terén. Az online banki szolgáltatások népszerűsége például csökkenti az autóhasználatot, hiszen sok pénzügyi műveletet már otthonról végezhetünk el. Emellett a digitalizáció lehetővé teszi a gyártási folyamatok automatizálását és energiahatékonybbá tételét is. Az olyan technológiák, mint a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a Big Data és a blockchain, lehetővé teszik az erőforrások hatékonyabb felhasználását, így hozzájárulnak a dekarbonizációhoz és a fenntartható gazdasághoz. A klímaváltozás elleni küzdelemben a digitalizáció számos új lehetőséget is teremt. Az elmúlt években sok climate tech startup jelent meg a piacon. Ezek különböző technológiákat fejlesztenek a klímaváltozás hatékonyabb kezelésére. Ilyen technológiák lehetnek az extrém időjárási események előrejelzését segítő programok, az ESG riportálási szolgáltatók, amelyek automatikus riportokat és adatelemzéseket készítenek, valamint a blockchain alapú karbonkredit kereskedési projektek, amelyek a tranzakciók átláthatóságát és a résztvevők hitelességét növelik. Ezek az újítások segíthetnek az üzleti szektorban a fenntarthatóság előmozdításában és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban. Az Európai Unió (EU) is kiemelt fontosságot tulajdonít a fenntartható digitalizációnak. A fenntartható digitalizáció hozzájárulhat a zöld gazdaság fejlesztéséhez és az innovatív kis- és középvállalkozások támogatásához. Az EU hangsúlyozza a vállalati szektor digitalizációjának fontosságát, az innovatív klímatechnológiák támogatását, a körkörös gazdaság elveinek előtérbe helyezését és az innovációt támogató szabályozást. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a digitalizáció önmagában nem garantálja a fenntarthatóságot. Például a felhőalapú technológiák nagy mennyiségű energiafogyasztással járhatnak. Ezért fontos, hogy a digitalizációt környezetbarát módon alkalmazzuk, és folyamatosan keresünk megoldásokat a környezeti hatások csökkentésére.
-
93
Új ESG pontozási rendszert vezet be az EU
Az Európai Bizottság új intézkedésekkel erősíti meg a fenntartható finanszírozás keretrendszerét. A Bizottság az ESG minősítések szolgáltatóinak szabályozására vonatkozó új javaslatot és a fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozó új kritériumrendszer bevezetését javasolja az uniós taxonómia keretébe. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető az új minősítési rendszerről beszél. Az ESG minősítések még mindig a figyelem középpontjában állnak. Az új javaslat szerint az EU-ban működő ESG minősítő ügynökségeknek és a harmadik félként működő ügynökségeknek engedélyeztetési rendszert kell létrehozniuk. Az ügynökségeknek teljes mértékben nyilvánosságra kell hozniuk módszertanaikat és döntéseiket, ezzel csökkentve a szubjektivitást. Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) lenne a felügyeleti szerv, ami nem meglepő, hiszen az ESG pontozás a befektetések területén is fontos szempont. Az új rendelet átmeneti időszakot is biztosít a piaci szereplőknek az új szabályokhoz való igazodáshoz. Továbbá, a Bizottság javaslatára az ESG minősítő ügynökségeknek tilos lesz tanácsadási szolgáltatásokat nyújtani befektetőknek vagy vállalatoknak, hitelminősítési pontszámokat adni vagy benchmarkokat fejleszteni. Ez üzletileg egy fájdalmas pont lesz a minősítő ügynökségeknek (amennyiben el lesz fogadva a javaslat), ugyanis a tanácsadási szolgáltatások sok ügynökségnél jelentős bevételi forrást jelentettek. Ugyanakkor ez érthető is, ugyanis volt rá példa, hogy egy vállalat végezte el az auditálást, és adott ESG tanácsadást egy cégnek, ami erősen sértette az összeférhetetlenség elvét. Az új szabályozás célja az átláthatóság növelése és a szabványosítás előmozdítása. Azonban néhány piaci szereplő szerint a változtatások nem mennek elég messzire az ágazat szabványosításában. Az új szabályok és rendeletek egyébként terv szerint évente 3,7-3,8 millió eurós költséget jelentenének.
-
92
A zöld hitelezésben rejlő lehetőségek
A hitelek a modern gazdaságok egyik legfontosabb elemeként a klímaváltozás elleni küzdelemben fontos szerepet tölthetnek be. A bankok azonban a hitelezési portfóliójukon keresztül 700-szor annyi károsanyag-kibocsátást eredményeznek, mint a saját működésükkel. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel és Siklós Bence, a Peak tanácsadói, valamint Nyul Zsuzsa műsorvezető a zöld hitelezésben rejlő lehetőségeket vizsgálták meg. Mi az a zöld hitelezés és eddig miért nem lendült fel? A zöld hitel egy olyan pénzügyi termék, amelyet azon projektek finanszírozására szánnak, amelyek pozitív hatással vannak a környezetre. Ezek a projektek általában olyan területeket érintenek, mint a megújuló energia, az energiahatékonyság vagy a fenntartható mezőgazdaság. A zöld hitelezés viszont eddig nem lendült fel a várható mértékben, mivel a pénzintézetek többsége továbbra is hatalmas összegeket folyósít például fosszilis energiahordozókat kitermelő vállalatoknak. Ebben azonban nincs semmi meglepő. A hitelek a bankok profitjának legstabilabb forrását jelentik és sajnos jelenleg nem érné meg nekik teljesen felhagyni a környezetkárosító szektoroknak való hitelezéssel, hiszen ebben hatalmas pénz van. A JPMorgan például 2016 és 2021 között majdnem 400 milliárd dollár finanszírozást nyújtott ilyen cégeknek. Mit lehet tenni? A probléma megoldásában a katalizátor a szigorúbb szabályozás lenne, amelynek fontos eleme, hogy kötelezővé váljon a hitelezési portfólió karbonlábnyomának folyamatos csökkentése és az erről való részletes beszámoló. Továbbá amellett, hogy kevesebb pénz kerül a káros tevékenységeket végző vállalatokhoz, egyre több forrással kéne támogatni a klímapozitív kezdeményezéseket. Folyamatosan jelennek meg például olyan zöld hitelek, amelyeket a lakossági, vagy vállalati ügyfelek elektromos autók, vagy napelemek vásárlására fordíthatnak. Az érettebb kímatechnológiai startupok szintén támogatást érdemelnek, függetlenül attól, hogy a klímaváltozás leküzdésében (pl. CO2 megkötő és tároló technológiák, megújuló energiák), vagy az ahhoz való alkalmazkodásban (pl. szárazságtűrő növények, árvízvédelmi rendszerek, energiahatékony technológiák) segítenek. Nyilván a korai fázisban lévő innovatív cégek elsősorban a kockázati tőkealapokra számíthatnak, fontos azonban, hogy később a már bizonyított cégek is élvezhessék a pénzintézetek támogatását. A zöld hitelezés fellendüléséből a bankok is nagyot profitálhatnak Azok, akik gyorsan reagálnak és a megfelelő szakmai alapokra építik a zöld finanszírozási stratégiájukat, élharcosai lehetnek a gazdaság zöld transzformációjának. Fontos szerepük lesz a jövőben az egyre nagyobb szerepet betöltő szektorok támogatásában, ezáltal megőrizhetik erős piaci pozíciójukat. A progresszív bankok emellett kisebb eséllyel kerülnek konfliktusba a zöld átállást sürgető szabályozókkal, hiszen időben reagálnak az új követelményekre. Ráadásul kifelé is nagyon erős az az üzenet, ha egy pénzintézet maga is egy ésszerű, haladó felfogású szabályozás mellett kampányol. Nagyobb eséllyel lesz népszerű opció a klímatudatos és környezetvédő ügyfelek körében egy olyan bank, amely nagy figyelmet szentel ezeknek a kihívásoknak. Éppen ezért a megfelelő pillanatot kell megtalálni, amikor ezzel az átállással már több előny jár, mint hátrány. Ma még a többség azt tapasztalja, hogy akkora biznisz az olajcégeknek és társaiknak való hitelezés, hogy nem érdemes elmozdulni innen, mert azzal feldobják a labdát a versenytársaknak. De ez nem lesz mindig így, az pedig a szabályozók felelőssége is, hogy előrehozzák a v...
-
91
Mit jelent a bankok karbonsemlegességi vállalása?
Mára a legnagyobb bankok szinte mindegyike publikálta saját céljait, ami a fenntarthatóbb működést illeti. Ennek ellenére a kitűzött célok gyakran hiányosak, és sokszor előkerül a greenwashing jelenség is a kommunikációban. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető a nagybankok párizsi egyezményben megfogalmazott klímacélokhoz való közreműködését járja körül. Az USA, Kanada és Európa 30 legnagyobb bankja közül 26 megfogalmazta, hogy mekkora mértékben tervezi csökkenteni 2030-ig a hitelezési portfóliójához köthető károsanyag-kibocsátások mértékét. A 30 banknak mindegyike tagja a 2021 áprilisában az ENSZ közreműködésével megszülető Net Zero Banking Allience-nek. Ennek a szövetségnek célja a pénzügyi szektor klímára gyakorolt hatásának javítása. A belépő tagok 18 hónapon belül kezdetleges célokat kell publikáljanak a dekarbonizációs és hitelezési fronton való erőfeszítéseikkel kapcsolatban. Az S&P Global kutatásai azonban kimutatják, hogy ezek a vállalások sokszor homályosak, nem egységesek, és hiányosak. A különböző pénzintézetek más metrikákat alkalmaznak, a hitelezéssel kapcsolatos célokat pedig van, aki több szektorra is lebontja, mások csak az olaj- és gázipari vállalatokkal kapcsolatban fogalmaznak meg részletesebb célkitűzéseket. Az is gyakori, hogy a hitelezés és a befektetés része a tárgyalt területeknek, de a bank által végzett tőkepiaci műveletek már nem. Az egységes és teljes körű információk hiánya miatt nehéz dolga van annak, aki pontosan szeretné értelmezni az egyes pénzintézetek által megfogalmazott célokat. A megoldást nem meglepő módon sokan a szabályozásban látják, egész pontosan abban, hogy a fenntarthatósági jelentések egységesebbé váljanak. Így minden banknak ugyanazon mutatók mentén kéne megfogalmazni a céljait. A köztes eredmények egyébként nagyon fontosak, mert sok bank ma megígéri, hogy 2050-re karbonsemlgessé teszi hitelezési és befektetési portfólióját, az első években viszont vígan megél abból, hogy ezt a vállalást reklámozza, érdemi lépéseket azonban nem tesz. A párizsi egyezmény szempontjából nagy szükség van az egységességre, valamint a köztes célok megfogalmazására, hogy 1,5 Celsius fok alatt tartsuk a légkör felmelegedésének mértékét. Nem mindegy ugyanis, hogy a 2050-ig esedékes 100%-os kibocsátás-csökkentésnek ki mekkora százalékát tudja megvalósítani 2030-ig. Az adásban emellett az UNEP FI (az ENSZ környezetvédelmi programjának pénzügyi kezdeményezése) által publikált banki klímacélok irányelvei is megbeszélésre kerülnek. (Forrás: S&P, UNEP FI)
-
90
Nemsokára vége a belső égésű motoros autók korának
Az autóipar a nemzetközi médiában gyakran a környezetszennyező hatások miatt kerül reflektorfénybe. Ugyanakkor, az iparágban növekvő számú törekvés és gyakorlat jelenik meg a fenntarthatóság jegyében. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető Bálint Zsófiát, a Peugeot Magyarország márkaigazgatóját látják vendégül az autóiparban megfigyelhető ESG tevékenységek megvitatására. Az autóipar meghatározó szerepet tölt el a mindennapjainkban, és életszínvonal növelő értékkel bír. Nem csak a személyszállításban, hanem az áruszállítás területén is fontos szerepet kap. Az Egyesült Államok Közlekedési Statisztikai Hivatala által közzétett kiadványa alapján 2019-ben a belföldi áruszállítás 67%-a teherautókkal történt. Hazánkban 2023 I. negyedévében az áruforgalom 68%-a közúton volt szállítva. Az áruszállítmányok időben való megérkezése nagy mértékben függ a közúti áruszállítástól. Ez viszont környezetszennyező hatással jár: az EU-ban a karbonkibocsátások negyede a közlekedési szektorhoz köthető, amelynek 70%-a közúti közlekedésből ered. Kérdés, hogy a környezetvédelmi célok érdekében mennyit vagyunk hajlandóak engedni az életszínvonalunkból. Ugyanakkor, az autógyártók elhivatottak az ESG célok eléréséért, és hajlandóak mind a gyártást, és a gyártott autókat reformálni. Az EU-ban 2030-ra a gyártott autók átlagos karbonkibocsátása 55%-kal kell, hogy csökkenjen, 2035-től pedig csak karbon-neutrális autókat szabad majd gyártani. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a töltőállomások infrastruktúrája is gyors ütemben fejlődjön. Továbbá, átlagban az autók alkatrészeinek 90%-a újrahasznosítható, köztük a hibrid és elektromos autókban használt akkumulátorok nagy része is. Emellett, a műsorban Bálint Zsófia betekintést adott a Peugeot stratégiájába is. A Peugeot-nál is fontos szerepet kap az ESG, többek között a gyártáshoz kapcsolódó környezetterhelés csökkentése, a hulladékká váló járművek kezelése és újrahasznosítása, és az akkumulátorok folyamatos fejlesztése és újrahasznosítása. A Peugeot gyártósorain a vízfelhasználás 22%-kal csökkent, emellett egyre nagyobb arányban működnek újrahasznosítható energiából a gyárak.
-
89
Történelmi jelentőségű kékkötvény-kibocsátás Ecuadorban
Ecuador sikeresen végrehajtotta az eddigi legnagyobb, úgynevezett adósság-természet swap ügyletet egy kékkötvény-kibocsátással, amely évente legalább 12 millió dollárral járul hozzá a Galápagos-szigetek megőrzéséhez. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető Siklós Bencét, a Peak tanácsadóját látják vendégül a történelmi jelentőségű ügylet megvitatására. Az ügylet keretein belül a Credit Suisse segítségével Ecuador mintegy 1,6 milliárd dollárnyi adósságát jelentős, közel 60%-os árengedménnyel tudta visszavásárolni annak függvényében, hogy legalább 450 millió dolláros természetvédelmi ráfordítást hajt végre a Galápagos-szigetek ökoszisztémájának megőrzésére. Ennek fényében Gustavo Manrique Miranda, az ecuadori külügyminiszter hangsúlyozta: a biológiai diverzitást már értékes “devizának” lehet tekinteni. A kékkötvény (vagy Galápagos kötvény) évente legalább 12 millió dollárral, összesen akár 656 millió dollár értékben járulhat hozzá a Galápagos-szigetek környezetének megőrzéséhez. A kötvény 2041-ben jár le, és 5,645%-os kamatozású. Ez Ecuador számára egy rendkívül kedvező kamatozású hitel, ugyanis az ország államkötvényei 17%-26%-os kamatlábak között mozognak. A Galápagos-szigetek meghatározó ökológiai jelentőséggel bírnak Az UNESCO Világörökség részét képező Galápagos-szigetek a Csendes-óceánban, Ecuador partjaitól mintegy 1000 kilométerre található vulkanikus eredetű szigetek csoportja. Több okból is fontosak a környezet számára: a föld egyik leggazdagabb tengeri ökoszisztémájával rendelkezik, valamint számos veszélyeztetett faj is megtalálható a régióban. Emellett éghajlatszabályozási jelentőséggel bír, és jelentős helyszínt képez a biológiai és ökológiai kutatások szempontjából. Mi az az adósság-természet swap ügylet? Az “adósság-természet” (debt-for-nature) swap ügyletek, olyan megállapodások, amelyekben egy ország adóssága átstrukturálódik, cserébe a természetvédelembe való beruházási kötelezettségvállalásért. Az adós ország a megtakarított pénz egy részét környezetvédelmi projektek finanszírozására fordítja, míg a hitelező csökkenti vagy elengedi az adósságot. Ezek a swapok pénzügyi könnyebbséget nyújtanak az országnak, és támogatják a természetvédelmi erőfeszítéseket, ami mind a környezet, mind a gazdaság számára előnyös. Mi az a kék kötvény, és miben különbözik a zöld kötvénytől? A kék kötvények olyan pénzügyi eszközök, amelyek célja a fenntartható tengeri és óceánokkal kapcsolatos projektek finanszírozása és támogatása. Ezek a hagyományos kötvényekhez hasonlóak, de kifejezetten a tengeri erőforrások megőrzésének és fenntartható használatának előmozdítására összpontosítanak. A zöld kötvények és a kék kötvények hasonló pénzügyi eszközök, amelyek fenntartható projekteket támogatnak, de fókuszterületek tekintetében különböznek. A zöld kötvények különböző ágazatokat céloznak meg, például a megújuló energiát és a fenntartható mezőgazdaságot az éghajlatváltozás mérséklése érdekében. A kék kötvények kizárólag az óceánok és a part menti területek javát szolgáló projekteket finanszíroznak. A zöld kötvények nagyobb piaci jelenléttel rendelkeznek, míg a kék kötvények újabbak és kisebbek. Mindkét kötvény hozzájárul a fenntarthatósághoz, és a környezeti értékekhez igazodó befektetési lehetőségeket kínál.
-
88
A transzparensen működő bankok ismertetőjegyei
A korrupció elutasítása, pénzügyi eredmények korrekt kommunikációja és a vezetőség objektivitása mind meghatározó szempontjai egy bank felelős vállalatirányításának. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető a transzparensen működő bankok ismertető jegyeit járják körbe. A vállalatok, és köztük a bankok értékelésénél is egyre növekvő fontossággal bír a környezeti és társadalmi teljesítményük. Azáltal, hogy a bankok az ESG szempontokat beépítik a működésükbe, erősíteni tudják a hírnevüket és márkájukat, mint felelős és fenntartható intézmények. Az ESG szempontok növekvő fontossággal bírnak, és sok tőzsdei vállalatnál már a vezetői fizetéseket és bónuszokat is a cég ESG teljesítményéhez kötik. A felelős vállalatirányítás szempontjait általánosságban három meghatározó dokumentum irányelvei határozzák meg. Ezek a brit Cadbury jelentés, az OECD vállalatirányítás elveire vonatkozó dokumentuma, és az USA 2002-es Sarbanes-Oxley törvénye. A fő szempontok többek között kitérnek a részvényesekkel való méltányos bánásmódra, az érdekelt felek (‘stakeholder’) érdekeinek figyelembevételére, az igazgatóság integritására és objektivitására, valamint az átlátható pénzügyi riportálásra. Bankoknál a felelős vállalatirányítás fontos eleme a rendszeres riportálás a bank működésének környezeti hatásairól. A bankoknál a vállalati karbonlábnyom a szervezet közvetett és közvetlen működéséből adódik. Átlagban a bankok közvetett működése 700x több környezetszennyező kibocsátással jár, mint a közvetlen működésük. A közvetlen kibocsátáshoz bankoknál tartozhatnak például iroda és fióktelepek fenntartásával kapcsolatos emissziók. Közvetett kibocsátások részét képezi a szervezet finanszírozási portfolioja, amely gyakran tartalmaz rendkívül magas környezetszennyező hatással bíró vállalatokat és projekteket. Az adásban szó esik még a pénzmosásról, valamint a terror tevékenységek finanszírozásáról is. Emellett nagynevű bankok, mint például a Wells Fargo vagy HSBC felszínre hozott botrányai is figyelmet kapnak.
-
87
ESG célokhoz kötik a vezetők fizetését
A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében a nagyvállalati vezetőség bérezéséről, kimondottan az utóbbi időben megjelent fenntarthatósági célokhoz kötött bónuszrendszerről beszélgetett Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető. ‘Greenwashing’, vagy egy őszinte ESG törekvés? Aktuális téma, hogy a nagyvállalatok tulajdonosai a vállalati fenntarthatósági célok elérését a vezetőség bérezési struktúrájába való beépítésével próbálja ösztönözni. A vezetők, például vezérigazgatók, jellemzően a havi bérük mellett bónuszokban is részesülhetnek bizonyos üzleti célok elérése után. Az utóbbi időben elterjedt a tőzsdei cégeknél, hogy bónuszokat ESG célok teljesítéséhez is kötnek. Ezek azonban gyakran könnyen teljesíthetőek, és felmerülhet a kérdés, hogy egy újabb greenwashing kísérlet-e ez a nagyvállalatok részéről. Az ESG célok, amelyek a környezetvédelem, a társadalmi igazságosság és a transzparens vállalatirányítás területein próbálnak változást elérni, az utóbbi években fokozott figyelmet kaptak a privátszektorban is. A politikai döntéshozók egyre több fenntarthatósággal kapcsolatos szabályozást léptetnek érvénybe, amelyek főleg a nagyvállalatokat érintik. Az ESG egy fontos kezdeményezés, azonban, egyelőre, gyakran csalódást jelent a nagyvállalati adaptációja. Erről a témáról a “Greenwashing és ESG a tőzsdén” című Zöld Pénzügyi Percek adásunkban beszéltünk korábban. Az adásban körbejártuk az ESG célokhoz kötött bónuszrendszer kérdését, valamint jó és rossz példákat is hoztunk a nagyvállalati szektorból. Emellett szó esik még a bérszakadékról is, ami az utóbbi években egyre jelentősebbé vált. A teljes adás Spotify-on visszahallgató a lenti linkre kattintva.
-
86
Nagy kihívásokkal néznek szembe a női vezetők
A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében az üzleti és pénzügyi szférában dolgozó nők egyenlő esélyeinek megteremtéséről és a mentorálás fontosságáról beszélgetett Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető. A műsor vendége Pesti Tímea, a LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatója és az AmCham Hungary első alelnöke volt, aki maga is sikeres női vezető és a Menedzserszövetség mentora. Közösen igyekszik felhívni a figyelmet a női reprezentációra a Peak és a Menedzserszövetség. A Peak a Women in Finance programjával több nő számára igyekszik vonzóvá tenni a pénzügyi és fintech iparágakat és példaképekkel, mentorprogramokkal és tudásmegosztással segíteni vezetővé válásukat. A Menedzserszövetség pedig a "Legyen Divat a Női Vezető!" kampányával állít olyan példaképeket, akik pozitív, követendő utat mutatnak a fiatalabb generáció számára. A két program együttműködésének keretein belül csatlakozott vendégként a Zöld pénzügyi percek műsorához Pesti Tímea, a LeasePlan Hungary vezérigazgatója, aki a Menedzserszövetség kampányában a Women in Mentorship fókusztéma képviselője. Karrier vagy anyaság – válaszút előtt a nők A mentorálás fontossága abban rejlik, hogy a sikeres példák segítenek a nőknek hinni saját képességeikben és álmaikban. A műsorból kiderül, hogy a magyar nők ambíciózusak, de gyakran szembesülnek nehéz kérdésekkel, mint például a családalapítás idejének megválasztása vagy a karrierjük folytatása. A társadalmi sztereotípiák, mint például a dolgozó nő és a jó anya ellentéte szintén nehezíti a nők helyzetét a munkaerőpiacon. Pesti Tímea rávilágít arra is, hogy a nagyvállalati szektorban a siker definíciója gyakran maszkulin értékrendre épül és profitorientált. Ez a perspektíva gyakran figyelmen kívül hagyja az olyan eredményeket, mint például egy sikeres vállalati kultúra transzformáció, amiben a női kollégák jellemzően sikeresebbek. Már beszélünk róla Az egyenlő esélyek kérdése ma már a cégek napirendjén szerepel, de a cselekvésig és a valós változásig még kevesen jutottak el. Pesti Tímea szerint fontos lenne, hogy a cégek ne csak mentorálják, hanem szponzorálják is a nőket, így valódi lehetőséget biztosítva számukra. A mentorálás és támogatás együtt segíthetné a nőknek abban, hogy megtalálják saját erejüket és lehetőségeiket a pénzügyi és fintech ágazatokban is. Fontosak azok a kezdeményezések, amelyek elősegítik a nők számára a vonzóbb munkakörnyezetet, ahol a vezetői pozíciók elérhetőek és a női értékek is megbecsültek.
-
85
Új cégek segítenek a kiszolgáltatottakon
A társadalomnak számos olyan csoportja van, amelynek a mindennapi kihívások mellett számos más megpróbáltatással is együtt kell élnie. Mint sok más esetben, egy-egy kisebbség számára is megpróbálnak segítséget nyújtani a fintech cégek. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető többek között a különböző vallásokra, a bevándorlókra és a korlátozottsággal élőkre is kitérnek a fintech szektor vonzatában. Egyre több olyan kicsi, niche fintech céget látunk, amely egy jól behatárolható kisebbség számára igyekszik színvonalas pénzügyi szolgáltatásokat kínálni. Ezek a cégek valószínűleg sosem lesznek unikornisok (vagyis nem éri majd el az értékük az 1 milliárd dollárt), viszont egy-egy közösségnek nagy szolgálatot tehetnek a megoldásaikkal és akár több milliós ügyfélbázissal rendelkező bankokat is támogathatnak velük. Ilyen cég mondjuk a bevándorlókat kisegítő Majority is. De manapság már nem, kor, foglalkozás, bőrszín, vallás és szexuális orientáció alapján is találhatunk digitális pénzügyi szolgáltatókat a nemzetközi színtéren: A Lucy és a Lili nőknek és családjuknak igyekszik személyre szabott lehetőségeket biztosítani a pénzügyek intézésére. A Copper, a GoHenry és a Greenlight a gyermekeket tanítja a felelősségteljes pénzkezelésre szülők által felügyelt zsebpénzkártyákkal. Az egészségügyi dolgozóknak ott a Cure, a sportolóknak az Athlete+, a tartalomgyártóknak pedig a Nerve. Az Egyesült Államokban a MoCaFi afro- és latin-amerikai származású ügyfeleket szolgál ki, a Cheese pedig ázsiai gyökerekkel rendelkező ügyfélbázist épít. Az iszlám hívei az Insha, Niya vagy Rizq segítségével még a pénzügyeikben is követhetik a vallási előírásokat. Az LMBTQ+-közösséget pedig a Daylight és a Pride Bank is tárt karokkal, valamint nemi identitásnak megfelelő megszólítással és speciális tanácsokkal várja. Egyszerre üzleti kihívás és lehetőség Egyes cégek nem arra hivatottak, hogy a világ legnagyobbjai közé kerüljenek, egy kis csoport problémáira képesek lehetnek megoldásokat nyújtani. Azonban vannak olyanok, amelyek egy országon belül egy kisebbség számára, de nemzetközi szinten egy jelentős ügyfélbázisnak nyújtanak segítséget. A bevándorlóknak és vendégmunkásokat kiszolgáló cégek pont ebbe a táborba tartoznak. A Zöld Pénzügyi Percek legutóbbi adása részletesebben is a kérdéskört.
-
84
Pénzügyi megoldások nőknek
Miközben a nők gazdasági szerepe egyre fontosabb, a piacon elérhető pénzügyi szolgáltatásokon ez nem mindig látszik meg. A banki szolgáltatások többsége jelenleg nem tud semleges maradni vagy válaszolni a női igényekre. Ebben a kérdésben is a fintechek reagáltak gyorsabban a piaci igényekre. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető kifejezetten nőknek készült digitális pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat mutatnak be. A pénzügyi döntések 80%-át, a vásárlási döntéseknek pedig 85%-át hozzák meg nők a világban. A mindennapi költések esetén még nagyobb ez a ráta, míg a nagyobb összegű költések esetén a férfiak dominálnak. Miközben a nők szerepe a gazdaságban és a pénzügyi döntésekben nagyon fontos, a piacon elérhető pénzügyi szolgáltatások ezt nem feltétlenül tükrözik. Pedig ahogyan korábban is megírtuk, milliárdokat veszít a pénzügyi iparág, mert nem ismeri a női ügyfeleket. Közel 890 milliárd dollárnyi bevételtől esik el a globális pénzügyi szektor, mert a hagyományos szolgáltatók többnyire figyelmen kívül hagyják a női fogyasztók igényeit. A banki és pénzügyi szolgáltatások demokratizálása, a női pénzügyi ügyfelek megismerése tehát nem csak elvi kérdés, hanem gazdasági érdek is. A fejlődő országokban kinyílik a nemek közötti szakadék A fejlődő országokban a nők jelentős része bankolatlan, azaz nincs bankszámlája. Mások alulbankoltak, vagyis nem érik el a számukra szükséges pénzügyi szolgáltatásokat. A megoldások többsége a férfiakra van szabva, anélkül, hogy ezt bárki is kimondaná. Egy olyan látszólag nemsemleges kérdés, mint a minimum bankszámlaegyenleg olyan nők millióit zárja ki a pénzügyi szektorból, akik teljes családok pénzügyeit menedzselik, de a gyereknevelés miatt nem, vagy csak részmunkaidőben dolgoznak. Ez a megkötés olyanokat is kizár, akik esetleg teljes munkaidőben dolgoznak, de alul vannak fizetve. Ők sok bank szemében nem rendelkeznek elegendő fizetéssel, így kellő anyagi potenciállal ahhoz, hogy saját számlát nyithassanak. A fintechek látták meg a lehetőséget a női termékekben A problémát egyre több cég ismeri fel. Szép számban jelennek meg nőknek szóló digitális pénzügyi szolgáltatások, elsősorban különböző fintech cégek jóvoltából. Eközben a bankok lemaradása továbbra is jelentős. A Zöld pénzügyi percek bemutatja a legérdekesebb példákat azokra a fintech applikációkra és pénzügyi termékekre, amelyek a nők befektetési bizalmát vagy pénzügyi ismereteit fejlesztik. Olyan fintecheket is bemutatunk, amelyek speciálisan nőknek szóló pénzügyi termékeket kínálnak. Sikeres női fintech alkalmazások A Jefa egy mexikói neobank, amely nők kiszolgálására szakosodott. Olyan digitális bankszámlát kínál, melyhez alacsony minimum-számlaegyenleg tartozik. Így a szegényebbek is saját bankszámlához juthatnak a közép-amerikai országban. Ezáltál anyagi függetlenségük és pénzügyi lehetőségeik egyaránt nőnek. Az amerikai Lili szabadúszó vállalkozók igényeire szabott pénzügyi megoldásokat kínál, köztük kifejezetten nőkre szabott megoldásokat is. Tevékenysége azért is kiemelten fontos, mert a kutatások szerint a freelancer vállalkozó nőknek ugyanazért a munkáért jellemzően kevesebbet fizetnek a megbízóik és kifizetésük kisebb valószínűséggel érkezik meg időben. Az amerikai Ellevest a nőket segíti a befektetésben. Az alkalmazás befektetési algoritmusa figyelembe veszi a speciálisan nőket érintő körülményeket, mint például a karrier megszakítását és a bérszakadék, majd ezekhez igazítja a befektetési javaslatokat és automatizmusokat. A
-
83
Pénzügyi újdonságok a környezettudatossághoz
A lakosság egyre nagyobb része küzd klímaszorongással, miközben nap mint nap saját bőrünkön érezzük a klímaváltozás hatásait is. A klímaváltozás elleni harcban az ipar mellett a pénzügyi szektor is nagy hatással lehetne. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető olyan fenntartható pénzügyi megoldásokat mutatnak be, amelyekkel érdemben tehetünk a fenntarthatósági fordulatért. Az ALTEO egy 2021-es kutatása szerint a magyar lakosság 87%-a küzd klímaszorongással, azaz aggasztónak találjuk a klímaváltozás jelentette fenyegetettséget és nyomaszt minket a tény, hogy nem igazán tudunk előrelépést felmutatni. Környezettudatos bankolás A klímaváltozás és környezeti fenntarthatóság napjainkban egyre fontosabb kérdéssé válik, ezért a pénzügyi szektor is kénytelen alkalmazkodni és új, innovatív megoldásokat kínálni. A zöld finanszírozás, zöld pénzkezelés és zöld fintech megoldások lehetővé teszik az emberek számára, hogy pozitív környezeti hatást generáljanak és tudatosabban kezeljék pénzügyeiket. A Fintech Világa zöld pénzügyi percek ezeket a megoldásokat és néhány releváns piaci trendet mutat be. Azokat a pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat nevezünk zöld pénzügyi megoldásoknak, amelyek általános célja a környezettudatos bankolás elősegítése, illetve a környezetre pozitív hatást gyakorló projektek támogatása. Ezek a projektek foglalkozhatnak például megújuló energiával, tiszta közlekedéssel, fenntartható mezőgazdasággal, vagy épp környezetbarát infrastruktúrával. Zöld finanszírozással zöld projektekért A zöld finanszírozás célja, hogy támogassa a fenntartható projekteket és befektetéseket. Ennek három fő formája a zöld kötvények, zöld hitelek és zöld jelzáloghitelek. A zöld kötvények kibocsátásából származó összeget kizárólag környezetbarát projektekre fordítják, míg a zöld hitelek és jelzáloghitelek célja, hogy ösztönözzék az energiahatékony beruházásokat és ingatlanfejlesztéseket. Zöld személyes pénzügyek A zöld pénzkezelési megoldások célja, hogy segítsenek az embereknek fenntarthatóbb módon kezelni pénzügyeiket. Ilyen megoldások például a klíma biztosítások, amelyek a klímaváltozáshoz köthető kockázatokat fedezik; a fenntartható befektetési alapok, amelyek környezetbarát cégekbe fektetnek be; a fenntartható bankkártyák, amelyek újrahasznosított anyagokból készülnek; és a zöld bankszámlák, amelyek különböző környezettudatos szolgáltatásokat nyújtanak. Zöld fintech megoldások A zöld fintech megoldások technológiai innovációk révén segítik a fenntartható pénzügyi döntéseket. Ilyen megoldások például a zöld cashback, amely fenntartható kereskedőknél való vásárlásért pénzvisszatérítést kínál; a zöld scoring, amely a felhasználó fenntarthatósági teljesítményét méri és pontozza; és a karbonkalkulátor, amely segíti az ügyfeleket a vásárláshoz kötődő szén-dioxid-kibocsátások mérésében, valamint szolgáltatástól függően a csökkentésében és semlegesítésében. A zöld finanszírozási, pénzkezelési és fintech megoldások egyre nagyobb teret hódítanak a pénzügyi szektorban, lehetővé téve az emberek számára, hogy fenntarthatóbb módon kezeljék pénzügyeiket és befektetéseiket. A piaci trendek azt mutatják, hogy a kereslet, a szabályozási környezet, a technológiai fejlődés és az átláthatóság együttesen hajtják előre ezt a területet.
-
82
Így válhat környezetbaráttá egy bank
Egyes becslések szerint a bankszektor teljes karbonkibocsátása az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 3,5-8%-át teszik ki. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető arról beszélgetett, hogy miként csökkenthetik karbonlábnyomukat a pénzintézetek. A bankok karbonlábnyomát két fő tevékenységtípus adja. Egyrészt kibocsátással jár maga a banki működés és az infrastruktúra fenntartása. Emellett a bankok közvetve is hozzájárulnak a karbonkibocsátáshoz azzal, hogy olyan vállalatoknak és projekteknek hiteleznek, amelyeknek tevékenysége karbonkibocsátással jár. Ez az úgynevezett finanszírozott kibocsátás. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának pénzügyi kezdeményezése (UNEP FI) készített egy jelentést, amely szerint a bankszektor finanszírozott kibocsátása, azaz a hitelezett projektek karbonlábnyoma jelentősen magasabb, mint a működési kibocsátás. A jelentés becslése szerint a világ 20 legnagyobb bankjának finanszírozott kibocsátása évente mintegy 700 millió tonna szén-dioxid-kibocsátásáért felel, ami a teljes német gazdaság teljes karbonlábnyomának felel meg. Számos bank lépéseket tesz a kibocsátás csökkentése és a fenntartható gazdaságra való áttérés támogatása érdekében. Néhányan ambiciózus célokat tűztek ki működési kibocsátásuk csökkentésére is, és a fenntartható projektek és vállalkozások támogatása érdekében az ESG szempontokat beépítik hitelezési és befektetési döntéseikbe. Látható, hogy a hitelezési portfólió átalakítása az, amivel a legnagyobb hatást lehetne érni. Ugyanakkor a bankok alapvető működési logikája, nyereségesség orientáltsága, jogi kötelezettségeik és a részvényesek felé vállalt kötelezettségeik miatt a portfólió átalakítása hosszasabb folyamat. Addig is a pénzintézetek saját működésük karbonlábnyomának csökkentésével is jelentős eredményeket érhetnek el. A Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásából kiderül hogyan válhatnak környezetkímélőbbé és fenntarthatóvá a modern pénzintézetek.
-
81
Klímatechnológiai áttörés jöhet a régiónkban
Technológiai és pénzügyi trendek tekintetében is megszokott, hogy a kelet-közép-európai régió néhány év lemaradással követi a nyugati piacokat. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető arról beszélgetett, hogy milyen jelek utalnak arra, hogy hasonló jelenségnek lehetünk majd tanúi a régió klímatechnológiájában is. Az előző adásban Európa legfontosabb klímatechnológiai központjait mutattuk be. Akkor látványos volt, hogy egy horvát várost leszámítva, csupa nyugat-európai város szerepelt a top tízben. Az ilyesmi persze megszokott, hiszen a legtöbb újgenerációs technológiai trend általában az USA-ban, Kanadában és Nyugat-Európában ragad meg először, ezt követően néhány évvel pedig jellemzően a mi régiónk is elkezd felzárkózni. Jelentős tőke áramlik a klímatechnológiai cégekhez A klímatechnológiák terén is valami ilyesmiben reménykedünk. Noha a közép-kelet-európai piac még jóval fejletlenebb, az mindenképp jó hír, hogy a folyamatos fejlődés látványos. A PwC néhány éve a Wolves Summit digitális marketing platformmal közösen készített egy kutatást, ami a piac jelenlegi helyzetét tárja fel. Ebből kiderült, hogy 2013 és 2020 között jelentős növekedés ment végbe, hiszen ekkor indult el a klímatechnológiák hódítása. A régió releváns startupjai 2013-ban 10,8 millió dollár tőkét vontak be, ez az összeg 2020-ra 398 millió dollárra nőtt, 2021-ben pedig nagyjából 1 milliárd dollár körül alakult. Más kérdés, hogy a klímaváltozás veszélyeinek súlyosbodása miatt még a jelenlegi tempó sem lenne elég ahhoz, hogy kifejlődjenek azok a technológiák, amelyek képesek megoldani a problémáinkat. Néhány hete említettük, hogy a jelenlegi technológiákkal a károsanyag-kibocsátásaink kb. 60%-át tudjuk semlegesíteni, a maradék 40%-hoz új technológiai áttörésekre lesz szükség. A legnépszerűbb területnek a fenntartható közlekedés számít, az elektromos autók és fenntartható akkumulátorok gyártása rengeteg befektetőt megmozdít. Az is érdekes, hogy milyen erősen teljesítenek a balti államok, hiszen Észtország és Litvánia 2021-ben a régióba érkező teljes összeg kb. 83%-át vonta be. A V4-es országoknak van még hova fejlődniük Lengyelország és Csehország áll jobban ebben a régióban, Magyarország sajnos nem tudott eddig jelentős klímatechnológiai sikersztorikat termelni. A PwC riportjában kiemelte a leginnovatívabb vállalatokat a régióból, ez a PwC Net Zero Future50 lista. Az 50 bemutatott cég között 14 lengyel, 13 észt, 5 litván, 4 ukrán, 3-3 lett és cseh, illetve 2-2 horvát-román vállalat található, vagyis 8 országnak is sikerült több vállalatot delegálnia. Magyarországot egy klímatechnológiai strartup képviselte, ez a Platio, amely megújuló energia előállítására szakosodott. Felemás a helyzet Az irány és a növekedés tehát jó, de a növekedés üteme lehetne gyorsabb a kitűzött célok elérése érdekében. Az előző részben azt mondtuk, a siker receptjének hozzávalói a következők: a progresszív szabályozás, amely támogatja az innovációt; a technológiai tehetségek megléte, akik képesek maradandót alkotni; a terület iránt nyitott befektetők, akik finanszírozzák ezeket a fontos küldetéseket; a klímatechnológiák iránt nyitott lakosság és vállalati szektor, amely erős piacot biztosít az innovatív vállalatoknak. A
-
80
Városok a környezetvédelmi technológia élén
Az emberiség karbonkibocsátása közeledik ahhoz a mértékhez, amit hagyományos technológiákkal már nem semlegesíthetünk. Az új klímatechnológiák így kulcsfontosságúak lesznek a következő évtizedekben. Néhány város élen jár a fenntarthatósági innovációk terén. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető a klímatechnológia európai fővárosairól beszélgettek. Minden szempontból megéri klímatechnológiába fektetni A klímatechnológia, azaz a klímaváltozás elleni küzdelmet és az ahhoz való alkalmazkodást innovációval segítő technológiai vállalatok, startupok és fintechek fontos szerepet játszanak a következő évek gazdasági és társadalmi fejlődésében. Ezt mutatja, hogy a klímavédelmi fintech cégek tavaly rekordot döntöttek. 2,9 milliárd dollárnyi befektetést szereztek, ami 141 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. Az európai startupok különösen jól teljesítettek, 1,4-szer több befektetést kaptak, mint egyesült államokbeli versenytársaik. A klímatechnológiai cégekhez érkező tőke mennyisége folyamatosan növekszik, a befektetők egyre nagyobb bizalmat szavaznak a szektornak, legyen szó elektromos autógyártásról, napelem gyártókról, ESG értékelési ügynökségről, vagy fenntartható e-kereskedelmi piactérről. A klímatechnológia jelentősége természetesen túlmutat a gazdasági szerepén. Kulcsfontosságú az emberiség jövőjének alakulása szempontjából is. Ahogyan egy korábbi adásban is elhangzott, 2030-ra 62 milliárd tonnára emelkedik az emberiség által a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok mennyisége. Ennek a mennyiségnek viszont csupán 60%-át tudjuk majd ellensúlyozni a már rendelkezésre álló technológiák segítségével. A maradék 40%-ot új technológiáknak kell majd kompenzálniuk. Egyes városok jobban teljesítenek Néhány városban kimagasló a klímatechnológiai cégek sikere. Ha meg tudjuk határozni, hogy mi a közös bennük, talán pontosabban azonosíthatóak a siker receptjének hozzávalói is. Európában öt klímainnovációs hotspot található jelenleg, ezek: Párizs, Stockholm, London, Zürich és a horvátországi Sveta Nedelja. A rangsor a 2022-es iparági startupok tőkebevonásai alapján alakult ki. A Fintech Világa – Zöld pénzügyi percek legújabb adásában az klímatechnológia európai központjait és a legmeghatározóbb európai klímatechnológiai vállalatokat mutatta be a szakértő. A műsorból kiderül az is, hogy mi a toplistás városok sikerének nyitja, és hogyan támogathatnák a kormányzatok a klímatechnológiai fejlődést.
-
79
Virágzik a greenwashing a zöld kötvények piacán
A zöld kötvényeket kifejezetten olyan projektek finanszírozására bocsátják ki, amelyek pozitív környezeti vagy éghajlati hatásokkal járnak. Az elmúlt években stabilan növekszik ezeknek a kötvényeknek a népszerűsége, ugyanakkor a problémák is elkezdtek megjelenni a területen. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető arról beszélgetett, hogy hogyan lehetne megelőzni a greenwashingot és tisztítani, transzparensé tenni a zöld kötvények piacát. A zöld kötvényeket jellemzően kormányok és vállalatok bocsátják ki. A hagyományos kötvényekhez hasonlóan épülnek fel: a kibocsátó a befektetőktől vesz fel kölcsönt, és vállalja, hogy meghatározott ideig kamatot fizet az adósság után. A világ legelső zöld kötvényét a Világbank bocsátotta ki 2008-ban az Egyesült Államokban, ezáltal 8,4 millió dollárt gyűjtött bizonyos megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos projektek támogatására. A zöld kötvények népszerűsége azóta is folyamatosan nő, egyre több befektető törekszik fenntartható és társadalmilag felelős befektetéseket indítani. A piac fejlődése hozzájárult a fenntartható finanszírozás fellendüléséhez is, amelynek célja a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontok beépítése a befektetési döntéshozatali folyamatba. Azonban a terület egyik komoly problémája a burjánzó a greenwashing. Számos zöld kötvény bevételeit ugyanis végül nem az előre megígért módon költik el a kibocsátók. Mivel a zöld kötvények piaca eddig saját magát szabályozta, sok olyan projekt is átment a rostán, amelynek nem lett volna szabad. Sokan nem arra használták fel a pénzt, amire kellett volna, vagy épp nem számoltak be az elért eredményekről a megfelelő módon. Ez a probléma áthidalható lenne, ha a támogatott projektek pozitív hatását (pl. kibocsátáscsökkenés, nagyobb energiahatékonyság) évente igazolni kell egy hatásvizsgálaton keresztül. A zöld kötvények hitelessége növelhető lenne a különböző független szervezetek tanúsítványainak megszerzésével is. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy a probléma széles körű és egyelőre nem oldódott meg a különböző szabályok bevetésével sem. A Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásából kiderül, hogy az EU milyen szabályozással készül a zöld kötvények piacának tisztítására és, hogy mi lenne a megoldás a greenwashing megakadályozására.
-
78
Ellentéteket szülnek a fenntartható befektetések
Politikai vitát szült az Egyesült Államokban az ESG befektetések fellendülése. Az országban kibontakozó helyzet nagyon hasonló eseteket is szülhet nemzetközi szinten, ezért sok országban érdemes lehet hasonló konfliktusokra készülni. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető részletesen kibontják a felerősödött ellentéteket. Az ESG befektetéseik területén rengeteg az érdekelt fél, a jelenleg kifejezetten erős konfliktusok főszereplői azonban az USA legnagyobb alapkezelőinek egy része, a Demokrata Párt és a Republikánus Párt. Az alapkezelők közül többen is jelezték a 2022-es éves jelentéseikben, hogy pénzügyi és reputációs kockázatot jelent számukra az ESG-befektetésekkel kapcsolatos negatív hangulat. Olyan nagy nevek, mint a Blackrock, a Blackstone, a KKR, vagy épp a State Street is negatívan látják az ESG-ellenes hangok felerősödését, amely elsősorban a republikánus politikai vezetéshez köthető. A jelenleg kormányon lévő Demokrata Párt lelkes támogatója az ESG-mozgalomnak és a pénzügyi szektor szereplőit is arra ösztönzi, hogy vegyék figyelembe a környezeti szempontokat a befektetési portfóliójuk kialakításakor. Joe Biden elnök is hangos támogatója ennek a jelenségnek, a közeljövőben pedig kikötné az USA-ban található nyugdíjalapoknak, hogy konzisztensen vegyék alapul az ESG-szempontokat. Ilyen értelemben a demokraták és a fent említett pénzügyi szereplők egy oldalon vannak és támogatják az ESG-t. A republikánus oldal viszont mereven ellenzi ezt az ESG-t, az azt támogató mozgalmat “woke kapitalizmusnak” nevezi, és azt implikálja, hogy az ESG-befektetések csupán egy olyan hóbortot jelentenek, amit a világ legnagyobb pénzügyi vállalatai saját előnyükre fordítanak, miközben ezáltal veszélyeztetik az ügyfeleik pénzét és megfosztják őket a lehető legnagyobb hozamok realizálásától. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásából kiderül, hogyan alakult eddig és milyen irányba mehet a későbbiekben a fenntarthatósági befektetésen alapuló diskurzusuk.
-
77
Válságban születnek az innovációk
2030-ra 62 milliárd tonnára emelkedik az emberiség által a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok mennyisége. Ennek a mennyiségnek csupán 60%-át tudjuk majd ellensúlyozni a már rendelkezésre álló technológiák segítségével, a maradék 40%-ot új technológiáknak kell majd kompenzálniuk. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető arról beszélgettek, hogy milyen új technológiák segíthetnek a klímaváltozás megfékezésében. Miközben a pénzügyi szektor szereplői egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel reagálnak a klímaváltozásra, folyamatosan jelennek meg innovatív technológiák, amelyek a klímaválság elleni harcot hivatottak segíteni. A befektetők az ígéretes startupokban a jövő lehetséges fenntarthatósági bajnokait látják, ezért egyre nagyobb összegekkel támogatják ezeket a cégeket. A világ leggazdagabb emberei is részt vesznek a folyamatban. Bill Gates és Jeff Bezos is nagy összegeket szántak már fenntarthatóságra, Gates pedig könyvet is írt a kibocsátások csökkentésének lehetőségeiről. Szerinte a klíma technológiai szektorban idővel 8-10 akkora cég jön majd létre, mint az elektromos járműveiről ismert Tesla. A befektetési trendek is a jövőálló technológiák felé mutatnak A terület iránti érdeklődést az is mutatja, hogy a klíma technológiai cégek 2022-ben 70 milliárd dollár befektetést kaptak különböző kockázati tőkealapoktól, ami 89%-os emelkedést jelent a 2021-es rekordhoz képest. Mindezt egy olyan évben sikerült elérni, amikor a technológiai szektorok többsége meredek esést könyvelhetett el a 2021-es csúcsok után. Jelenleg az amerikai vállalatok kapják a legtöbb befektetést, de Kína, Európa, és India is jelentős szeletet mondhat magáénak a befolyt összegekből. Vagyis a világ szuperhatalmai versengenek egymással a klíma technológiai versenyben. A legtöbb pénzt a szén-dioxid tárolására alkalmas technológiákba fektették, de a megújuló energiák, a fenntartható élelmiszerek és mezőgazdasági újdonságok, valamint a fenntartható közlekedés is közkedvelt témák voltak. Emellett a karbonkreditek piaca és a körkörös gazdasággal foglalkozó klíma technológiai cégek is erős évet zártak. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásából kiderül, hogy néz ki ma a nemzetközi klíma technológiai szcéna és milyen különleges újítások állnak rendelkezésre a klímaválság megállításához.
-
76
Így fektessünk tiszta vízbe
Folyamatosan növekszik a környezettudatos befektetők a száma. Sokan közülük úgynevezett tiszta víz alapokba fektetnek. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető arról beszélgettek, hogy miért lehet környezetvédelmi szempontból hasznos és gazdaságilag nyereséges a tiszta vízbe való befektetés. A víz olyan nyersanyag, amelynek szűkössége napjainkban számos fejlődő országban, például Kínában, Indiában, Mexikóban és Pakisztánban is problémát okoz. És pontosan a szűkösség az, ami befektetési lehetőséget kínál. A hiány politikai, gazdasági és társadalmi problémákat okoz, a probléma pedig egyre nagyobb a klímaváltozás, a légszennyezés növekvő mértéke, valamint a növekvő populáció miatt. A helyzetet jól érzékelteti, hogy bár a Föld felszínének 70%-át víz borítja, ennek 97%-a sós víz, és a maradéknak is csupán a harmada van megfelelő állapotban az emberi fogyasztáshoz. Vagyis a teljes vízkészlet 1%-a alkalmas emberi fogyasztásra. Napjainkban 2,3 milliárd ember él olyan országban, ahol nehézség a tiszta víz biztosítása. 2030-ra közülük 700 millióan akár lakóhelyük elhagyására is kényszerülhetnek a helyzet miatt. Részvények és alapok a víz iránt lelkes befektetőknek Azoknak, akik a víz értékének emelkedésére számítanak, lehetőségük van olyan cégekbe fektetni, akik ebből a folyamatból várhatóan profitálnak majd. Az egyik opció, hogy egyes cégek papírjait vesszük meg. Ezen a téren népszerű opciónak számítanak a közüzemi szolgáltatók, a vízi infrastruktúrát működtető, vagy épp ennek fenntartásához szükséges eszközöket gyártó cégek. Több innovatív cég a szennyezett víz tisztára szűrésén, a vízkészletek hatékonyabb elosztásán, vagy épp a hétköznapi eszközök vízfogyasztásának csökkentésén munkálkodik. Ha valaki nem rendelkezik kellő szakértelemmel az ígéretes részvények kiválasztásához, vagy a passzívabb befektetéseket kedveli, vizes tematikájú tőzsdén kereskedett alapokat (ETF-eket) is választhat. Néhány példa ezekre: The Dow Jones U.S. Water Index: 30 olyan amerikai és egyéb országban található céget tartalmaz, amelyek értéke legalább 150 millió dollár, és amelyek jelentős részt vállalnak a víziparban The S&P Global Water Index: 50 olyan céget tartalmaz a világ különböző pontjairól, akik vagy víziközmű szolgáltatók, vagy vízipari infrastruktúrát és/vagy eszközöket gyártanak, tartanak fent Fidelity Water Sustainability Fund: Olyan cégeket tartalmaz, amelyek kulcsszerepet játszanak a globális vízügyi válság megoldásában. Tagjai olyan innovatív és diszruptív cégek, akik új vízipari technológiákat fejlesztenek, szoftver megoldásokat alkotnak vagy adatelemzést végeznek, vagy bármilyen egyéb módon biztonságos, megbízható és könnyen elérhető víz megteremtésén dolgoznak. Segítik a fenntarthatóságot vagy nyerészkednek rajta? Többen is megfogalmazták már a vízipari részvényalapokkal kapcsolatos aggályaikat. Legutóbb Alice Ross, a Financial Times fenntartható befektetésekkel foglalkozó újságírója tett így. Ross rávilágított, hogy ezek az alapok tele vannak víziközmű szolgáltatókkal, akik nem feltétlenül a bolygó megmentésén munkálkodnak. A valódi változást az hozná el, ha a befektetők nyomást gyakorolnának a vállalatokra, hogy csökkentsék és tegyék hatékonyabbá a vízfogyasztásukat. Illetve, ha olyan cégekbe fektetünk, amelyek segítenek megoldani a vízhiányt a világ minden országának. Az utóbbiak általában kisebb és kockázatosabb cégek, például startupok, akik emiatt kevésbé népszerűek a befektetők körében, mint a stabil ipari óriások. A nap végén viszont az ő tevékenységük az, ami nagyobb eséllyel hoz előrelépést a kérdéses ügyekben. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb a...
-
75
Átmeneti megoldás a fenntartható bankkártya
Az emberiség mindennapi pénzügyi folyamatainak karbonlábnyoma mellett ugyan kis tényező a lejárt és bevont műanyag bankkártyák környezetszennyezése, mégis egyre több bankról hallani, amely áttér az újrahasznosított kártyákra. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető arról beszélgettek, hogy mekkora a jelentősége a plasztikkártyák cseréjének a fenntarthatóság szempontjából. A beszélgetőtársak a fenntartható fizetési megoldás jövőjét is megvitatják. Évek óta egymás után jelennek meg a világ legnagyobb bankjainak újrahasznosított PVC-ből készült bankkártyái. Ezek a kártyák képesek alternatívát kínálni az ügyfeleknek a környezetkárosító plasztik darabokkal szemben. Ugyan egy bankkártya az alacsony súlya miatt minimális műanyag hulladék keletkezésével jár, ha hozzátesszük, hogy a világon évente összesen nagyjából 6 milliárd műanyag bankkártyát bocsátanak ki a pénzintézetek, máris értelmet nyer a fenntartható megoldások terjedése. Decemberben a Santander, januárban pedig a NatWest jelentette be, hogy bankkártya újrahasznosító automatákat vezet be a brit piacon. Az ügyfelek bedobhatják az automatákba a lejárt kártyákat, így azok nem fognak évtizedekig környezeti károkat okozni műanyag hulladék formájában. A NatWest becslései szerint a szigetországban 2017 óta 380 tonna hulladék termelését idézték elő a műanyag bankkártyák. Ez a mennyiség nagyjából 21 elefánt súlyával egyezik meg. A cél, hogy az automaták segítségével csökkentsék ezt a mennyiséget. Hasonló, újrahasznosítással készült kártyamegoldása van már a Mastercardnak, a Danske Banknak és a Bank of Americának is. Magyarországon az OTP és a Gránit Bank is kínál fenntartható bankkártyákat. A környezetbarát kártyák tehát látszólag jelentős környezeti terhelést oldhatnak meg. Kivéve persze, ha a mobilfizetés lehetőségeire is gondolunk, ugyanis ekkor az ügyfelek fizikai kártya helyett virtuális kártyát igényelhetnének. Ezért sokan hibás lépésnek ítélik meg az újrahasznosított kártyák bevezetését és lelkes promócióját. Elvégre azokat ugyanúgy le kell gyártani, tárolni, illetve szállítani. Így fordulhat elő, hogy egy 100%-ban újrahasznosított kártya is csak 40%-kal kevesebb károsanyag-kibocsátást eredményez a teljes folyamat során. Ezért a szakértők szerint hatékonyabb lenne, ha átugranánk egy felhasználói fejlődési lépcsőfokot és fenntartható plasztik helyett egyből a virtuális kártyákra és digitális pénztárcákra váltanánk. Az újrahasznosított műanyaggyártás és a ráépülő fenntarthatósági marketing helyett, szerintük inkább a mobilfizetés terjesztésért lenne érdemes kampányolni.
-
74
Az olajvállalatok a válság nyertesei
Miközben a világ nagy része gazdasági nehézségekkel küzd, a legnagyobb olajvállalatok némelyike fennállásának rekord nyereségét könyvelhette el az elmúlt évben. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető arról beszélgettek, hogy minek köszönhető az olaj és gázpiac nyugati szereplőinek sikere. Jól látszik, a válság nem mindenkinek jött rosszul. Rekord inflációval, kiugró kamatokkal, drágulással küzd a világ legtöbb nemzete. Rövid távon gazdasági válság, hosszú távon pedig klímaváltozás fenyegeti a világot. Eközben az olajtársaságok, ezek a működésükből adódóan, eredendően környezetkárosító vállalatok fennállásuk egyik legjobb évét tudhatják maguk mögött. Az angol-holland Shell például 39,3 milliárd dolláros nyereséget könyvelt el tavaly. Ez nagyjából duplája a 2021-es profitnak és messze több, mint az eddigi rekordnak számító 31 milliárd dollár 2008-ból. Az amerikai Exxon közel 56 milliárd dolláros profitjával nem csak saját korábbi rekordját döntötte meg, de az európai és amerikai olajipar történetében is a legnagyobb profitot érte el 2022-ben. A szakértők egyértelműen rámutatnak, hogy a minden várakozást felülmúló profit oka az emelkedő olaj- és gázárakban keresendő. A nyugati országok közül sokan hátat fordítottak az orosz olajnak és gáznak. Ez értelemszerűen kedvező helyzetet teremtett a többi jelentős olajipari cég számára. A kedvező körülményekből adódó nyereséget ugyan senki sem vitatja el a piaci alapon működő olajtásaságoktól, a sikerhez társuló kommunikációt azonban már a szakember is problematikusnak találja. A vállalatok többsége ugyanis a rekord nyereség mellett büszkén kampányol társadalmi szerepével az olaj és gáz ellátásbiztonságának megteremtésében. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb műsorából kiderül milyen folyamatok tették lehetővé az olajprofit rekordokat és mi lehet a megoldás az eltolódott gazdasági helyzetre. Kiderül az is, hogy áll a világpiac a klímavédelemmel. A szereplők többsége az elmúlt években sajnos nem a zöld gazdasági fordulatért, hanem az életben maradásért küzdött.
-
73
Átverés a környezetvédelmi búcsúcédulák piacán
A nagyvállalatok úgynevezett karbonkreditek vásárlásával is kompenzálhatják károsanyagkibocsátásukat. Ezek kissé olyanok, mint annak idején a katolikus egyház által árusított búcsúcédulák. A karbonkreditek ugyanis egy másik szervezet természetvédelmi munkáját, 1 tonnányi szén-dioxid semlegesítését reprezentálják. A kreditek hitelességét harmadik feles szervezetek tanúsítják. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető arról beszélgettek, hogy mi történik, ha megkérdőjeleződik többtízezer karbonkredit hitelessége. A Verra egy tudósokat és szakértőket foglalkoztató nonprofit szervezet, amely a világ egyik legnagyobb karbon sztenderdjével rendelkezik. A vállalat erdővédelmi és fakivágás ellen létrejött projekteket ellenőriz és hitelesít. Tanúsítja, hogy azok mennyi szén-dioxid kibocsátást előztek meg. A projektgazda szervezetek először megbecsülik, hogy erdővédelmi tevékenységük mennyi kibocsátást előz meg. A Verra és partnerei pedig megítélik, hogy a becslés megfelel-e a valóságnak. Ha igen, akkor a megakadályozott kibocsátásnak megfelelő mennyiségű karbonkrediteket írnak jóvá a szervezetnek. A karbonkrediteket jellemzően 1 tonna szén-dioxidonként osztják, vagyis, ha a szervezet 10 ezer tonna kibocsátást előz meg, akkor 10 ezer kreditet kap a Verrától. Ezeket a krediteket pedig a szervezet eladhatja olyan nagyvállalatoknak, akik önként igyekeznek csökkenteni a kibocsátásukat. De akár olyan cégeknek is eladhatják őket, akik alaptevékenységük során nem tudnának, vagy nem akarnak jelentős karbonkibocsátás-csökkentést elérni. A Verra által hitelesített karbonkreditek vásárlói között olyan vállalatok szerepelnek, mint a Disney, a Shell, a Salesforce, vagy épp a Gucci. A megvásárolt karbonkreditekkel ezek a vállalatok mindeddig hitelesen állíthatták fenntarthatósági jelentéseikben és marketingkampányaikban azt, hogy többezer tonna szén-dioxid kibocsátást akadályoztak meg. Egészen addig, ameddig először a Cambridge-i egyetem, majd a Guardian, a Die Zeit és a Source Material kutatása kimutatta, hogy a Verra által jóváhagyott kreditek 94%-a fantom kredit, vagyis nem kötődik hozzá valódi kibocsátás-csökkentés. A Verra-botrány rávilágít az intézményesült greenwashing és az ESG hitelesség problémáira. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásából kiderül, hogyan tévesztik meg a karbonkreditet értékesítő szervezetek az ügyfeleiket. Arra is fény derül, hogy miként kompromittálódott eközben a Verra hitelessége.
-
72
Beszállnak az olajbizniszbe a környezetvédők
A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek korábbi adásaiban szó volt a környezettudatos befektetésekről és arról is, hogy egyes befektetők hogyan pártolnak el a nem fenntartható vállalatoktól. A műsor legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Nyul Zsuzsa műsorvezető egy harmadik zöld befektetési stratégiáról beszélgettek. Ennek lényege, hogy az aktivista befektetők kifejezetten nem fenntartható vállalatokban szereznek részvényt és befolyást. A legizgalmasabb, egyben legmegosztóbb környezettudatos befektetői stratégia a nem zöld cégek részvényeinek felvásárlása aktivista befektetőként. Ilyenkor a befektetők direkt olyan cégek részvényeit veszik meg, akik a környezetre nézve káros tevékenységet végeznek. Így tulajdonosként új eszközöket szereznek a tiltakozásra, például nyomást gyakorolhatnak a vezetőségre, vagy felszólalhatnak a vállalat gyűlésein is. Ennek előnye lehet, hogy olyan befektetője lesz ezeknek a cégeknek, aki nem hagyja jóvá a káros döntéseket. Vagy legalábbis hevesen tiltakozik ellene és a sajtóban is visszahangot szerez az ügynek. Így meglepően nagy eredményeket lehet elérni. Azonban egy ilyen célú befektetés mindenképp ellentmondásos helyzetet teremt. Ha az aktivista sikeresen kényszeríti változtatásra a vállalatot, az rövid távon biztosan a részvényárak csökkenésével jár, vagyis a befektető pénzt veszít. Ha viszont nem éri el a célját és a vállalat továbbra is folytatja a káros tevékenységét, akkor egyrészt kudarcot vall, mint aktivista, másrészt nagy nyereséget is elkönyvelhet befektetőként a környezetszennyező cég sikeréből. Sokan emiatt kivitelezhetetlennek tartják az aktivista befektetéseket, míg mások a módszer hatékonyságára esküsznek. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásában szó esett a norvég nemzeti vagyonalapról is. Ez az alap több mint 1000 milliárd dollár értékű befektetéssel rendelkezik különböző olajcégekben. Egyik alapkezelője most a Financial Times hasábjain írt arról, miként fogják felelősségre vonni azokat a portfóliójukban szereplő vállalatokat, akik nem tesznek eleget a környezetért.
-
71
A zöld befektetés kétélű fegyver
Azzal is tehetünk a fenntarthatóságért, hogy befektetéseinkkel zöld vállalatokat támogatunk. Ráadásul a zöld befektetés nem csak társadalmi szinten térül meg, akár nagyobb hozamra is számíthatunk a fenntartható cégek papírjaitól. Más kérdés, hogy ezt sokan garantálják az ügyfeleknek, pedig egyáltalán nem biztos, hogy valóban jól teljesítenek majd a befektetéseink. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek új adásában Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Nyul Zsuzsa műsorvezető a tudatos, zöld befektetések előnyeiről és hátrányairól beszélgettek. A Fintech Világa Zöld Pénzügyi Percek előző adásában arról beszélt a szakértő, hogy egyes alapkezelők és vállalatok eladják részvényeiket a nem fenntarthatóan működő cégekben. A környezettudatos befektetés másik stratégiája, amikor kifejezetten zöld cégek részvényeit vásároljuk meg a pozitív hatás és nem utolsó sorban a nagyobb hozam reményében. Akár magánszemélyként, egyéni befektetőként is vásárolhatunk részvényt kifejezetten fenntarthatósággal foglalkozó vállalatokban. Ilyenek például a megújuló energiaszolgáltatók, az elektromos autógyártók, a klímatechnológiai cégek. A Clim8, egy brit fintech befektetési platformja például gondosan összeválogatott, tematikus portfolióikat kínál a környezettudatos befektetőknek, amelyekben olyan vállalatok találhatók, melyek első számú tevékenysége a zöld energia, a tiszta közlekedés, a klímatechnológia, a tiszta ivóvíz, a fenntartható élelmiszerek vagy például a körforgásos gazdaság területére korlátozódik.Ugyanakkor bármilyen szektorból választhatunk olyan cégeket, amelyek bizonyítottan figyelnek a környezet...
-
70
Fogy a türelem a környezetszennyezéssel szemben
Az egyik legnagyobb nyugat-európai nyugdíjalap szelektálja a portfóliójából azokat a vállalatokat, amelyek elmaradnak a fenntarthatóság terén. Nem egyedi jelenség a befektetői nyomás a vállalatok fenntarthatóságáért – úgy tűnik fogy a türelem a nagy befektetési alapok és az egyéni befektetők oldalán is. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek új adásában Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Nyul Zsuzsa műsorvezető a fenntartható befektetésekről és azok buktatóiról beszélgettek. Az ABP mintegy 500 milliárd eurós (200 ezer milliárd forint) vagyonnal rendelkezik. A legnagyobb holland nyugdíjalap várhatóan számos vállalatot kivesz portfóliójából, hogy befektetései körét azokra korlátozza, amelyek valóban erőfeszítéseket tesznek az éghajlatvédelem érdekében. A nyugdíjalap a túlzott kockázatokra hivatkozik, arra számítanak, hogy a fenntarthatóságra nem figyelő cégek veszítenek versenyképességükből és előbb-utóbb üzleti visszaesést szenvednek el. Ezt a szakemberek azonban nem erősítik meg egyöntetűen: sokak szerint a legtöbb szektorban még évtizedeket kell várni, amíg érdemi hátrányt tapasztalnak azok a vállalatok, amelyek nem fordítanak kellő figyelmet a zöld működésre. Ráadásul az eladott részvények és cégek nem maradnak gazdátlanul, az új tulajdonost pedig valószínűleg kevésbé érdekli a fenntarthatóság, így nem is ösztönzi a vállalatot a változásra. Ha bebizonyosodik, hogy az ABP elsiette a döntést, az negatív hatással lesz a nyugdíjalap teljesítményére is, amellett, hogy középtávon sem éri el a kívánt fenntarthatósági hatást. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek adásából kiderül hogyan tehetünk befektetésekkel a fenntarthatóságért és, hogy mik a potenciális buktatói a zöld befektetéseknek.
-
69
Nehéz felismerni a valóban fenntartható vállalatokat
A fenntarthatóság fontos társadalmi-gazdasági kérdés, ökológiai szükséglet és legalább ugyanennyire napjaink egyik legfelkapottabb trendje is. Nehéz megítélni a zöld marketing zajban, hogy mi számít reális vállalásnak és mit tekinthetünk greenwashingnak egy vállalat részéről. A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek új adásában Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Nyul Zsuzsa műsorvezető segítenek a tájékozódásban. A gazdasági híreket olvasva nap mint nap szembejön velünk egy-egy vállalati jelentés, beszámoló arról, hogy egy cég vagy brand hogyan igyekszik fenntarthatóvá tenni működését. Természetesen ilyenkor mindenki a pozitívumokat listázza, arról azonban keveset hallunk, hogy mi az, amiben nem sikerült fejlődni. Ameddig nem létezik széles körben elfogadott, egy-egy iparág minden vállalatára érvényes sztenderd, addig különösen fontos, hogy ügyfélként, vásárlóként vagy befektetőként legalább alapvető eszközeink legyenek a céges fenntarthatósági állítások megítéléséhez. Ilyen, a vállalati fenntarthatóság felmérésére alkalmas szempont lehet a transzparencia, ha egy vállalat nem csak a PR-értékű pozitívumokat, hanem a fejlesztendő területek is felvállalja. Sokat jelent, ha hangzatos ígéretek helyett számszerűsített és számonkérhető adatok és konkrét célok állnak rendelkezésre. És persze hiába tudatos egy vállalat vagy fordít nagy összegeket társadalmi felelősségvállalásra és fenntarthatóságra, ha maga az alaptevékenysége vagy terméke nem fenntartható, ha ez a szemlélet nem jelenik meg konzisztensen a folyamataiban. Objektív visszajelzést a hiteles fenntarthatósági tanúsítványok is nyújthatnak. Ismert minősítési rendszer a B Corp, amit csak a pozitív társadalmi és környezeti teljesítménnyel rendelkező, profitorientált vállalatok kaphatnak meg. Hasonló a Fair Trade is, amelyhez olyan vállalatok tartoznak, akik biztosítják, hogy a nekik beszállító harmadik világbeli termelők megkapják az őket megillető összeget a terményükért. A Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásának témája, hogy hogyan ismerhetjük fel a valóban zöld, etikus és a csupán greenwashingot végző vállalatokat.
-
68
Bankolással is tehetünk a fenntarthatóságért
A pénzügyi szektor és a bankok szerepe óriási és szerteágazó, ami a gazdaság fenntartható fordulatát illeti. Sok ügyfél nem is tudja, hogy a pénzügyi szolgáltatók nem csak saját működésük zöldítésével járulhatnának hozzá a körforgásos gazdasághoz. Ezért is fontos a tájékoztatás, hogy bemutassuk, hogyan hat a pénzügyi szektor a gazdaságra, a társadalomra és a környezetre. Továbbra is ez a célja a megújult és új helre költözött Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek rádióműsornak is. Bátorfi Botond, a Peak szakértője ezentúl Nyul Zsuzsa műsorvezetővel, a radiocafén várja a hallgatókat. Az újévtől kezdődően a radiocafé „A holnap tegnapja” című műsorában, péntekenként lesz hallható a Fintech Világa – Zöld Pénzügyi percek. A műsor 67 adás után költözik el a Trend FM frekvenciájáról, de a korábbi adások továbbra is elérhetőek a Fintech.hu rádióműsorok oldalán. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek továbbra is a fenntarthatóság és a pénzügyek témáit karolja fel, bemutatja a legizgalmasabb újdonságokat és segít eligazodni a valóban fenntartható megoldások és a félrevezető kampányok között. A radiocafé első műsorából kiderül, hogy milyen szerepe lehetne a bankoknak a fenntartható gazdaság megteremtésében, hogy mi az az ESG, mik a zöld pénzügyi termékek és zöld vállalások. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek ezentúl is hírt ad az új zöld megoldásokról, pozitív vagy épp negatív példát szolgáltató bankokról, fintechekről és nagyvállalatokról. Ugyanakkor a fókusz a jövőben még szélesebb lesz: fenntarthatósági politikáról, környezetvédelemről, társadalmi fenntarthatóságról és fenntartható vállalatirányításról is szó lesz a műsorban. A folytatásban a nők pénzügyi helyzete és az etikus vállalatok is terítékre kerülnek. Tartsatok velünk idén is!
-
67
Zöldül a pénzünk, de csak lassan
A fenntartható banki termékek száma folyamatosan gyarapszik, de sok a megoldatlan feladat a folytatásra. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásában Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető a zöld pénzügyek szemszögéből értékelik a 2022-es évet. Különleges adás ez, hiszen a műsor január elejével átköltözik a radiocafé-ra, igaz a Trend FM-en továbbra is hallható lesz majd. Noha a haladás egyértelmű, a pénzügyi szektor fenntarthatósága lassan javul és messze elmarad az ideálistól. Az egyik legnagyobb előrelépést a zöld hitelezéssel lehetne elérni, elvégre a hitelek a gazdaság egyik legfontosabb motorjai. Lassan változnak a rossz szokások Ha több forrás kerülne környezetkímélően és zölden működő vállalatokhoz (például a gáz- és olajkitermelő cégek helyett), az mindenképp csökkentené a bankok által finanszírozott károsanyag-kibocsátásokat. Ugyanakkor a zöld hitelezés még kezdeti fázisban van, továbbra is jelentős források jutnak a fosszilis energiahordozókat kitermelő vállalatokhoz. Ez egy ideig biztosan nem is fog megváltozni, de remélhetőleg jövőre folytatódik a fenntartható vállalatok előretörése ezen a fronton. Az adásban további aggasztó trendek is említésre kerülnek. Ilyen például a greenwashing jelenség folyamatos megléte a piacon. A globális pénzügyi szereplők közül sokan még mindig megvezetik ügyfeleiket és zöldebbnek mutatják magukat a valóságnál. A beszélgetőtársak érintik még az ESG befektetések körüli problémákat, illetve a klímakonferenciák eredménytelenségét. Optimizmusra is van azért okunk Szerencsére nem csak rossz hírekről esett szó, az adás második felében a biztató fejlemények is előtérbe kerültek. A bankok egyre több zöld pénzügyi terméket dobnak piacra, ez a folyamat ráadásul a magyar piacon is zajlik. Növekszik a fenntartható működéssel kapcsolatos vállalások száma is, egyre többen tűzik ki célként a karbonsemleges működést. De ami a legfontosabb, a fogyasztók is felismerték a kérdés fontosságát és nyomást helyeznek a pénzintézetekre. Ennek fenntartása elengedhetetlen ahhoz, hogy 2023-ban végre nagy eredményekről számolhassunk be. Ezt a beszámolót viszont már más közegben tesszük meg a jövőben. Január elejétől a Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek a radiocafé A holnap tegnapja című műsorában lesz hallható. A pénteken 12 és 13 óra között hallható műsorban a fenntarthatóság és a környezet kerülnek középpontba Nyul Zsuzsa műsorvezető jóvoltából. Január 6-án (és az azt követő minden pénteken) már ott találkozunk.
-
66
Az új óriásbank edukálná a magyar fiatalokat
A Magyar Bankholding országos reprezentatív felmérése szerint a nyitottság megvan, a tudatosság még hiányzik a fiatalok fenntartható bankolásából. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásában Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető vendége Farkas Boglárka, a Magyar Bankholding Senior CSR managere volt. A múlt héten számoltunk be róla, hogy a Magyar Bankholding (MBH) csatlakozott az ENSZ globális együttműködéshez, a Felelős Banki Irányelvekhez, melynek célja, hogy megkönnyítse a pénzügyi szektor közeledését a fenntarthatóság felé. Szege Györggyel, a Magyar Bankholding ESG és Fenntarthatósági területének vezetőjével a formálódó óriásbank fenntarthatósági stratégiájáról, zöld hitelezésről és ESG kockázati szempontokról beszélgetett a Peak szakértője. Az Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásából az is kiderült, hogy az MBH a társadalmi felelősségvállalás szintjén is kiemelten kezeli a fenntarthatóságot. Az óriásbank átfogó pénzügyi edukációs stratégiájának első lépése egy országos reprezentatív felmérés volt. Vidéki és fővárosi fiatalok pénzüggyel és fenntarthatósággal kapcsolatos viszonyát, pénzintézetekkel szembeni elvárásaikat vizsgálták. Bíztató eredmény, hogy a 18-30 éves korosztály fenntarthatósági elköteleződése erősebb, mint más korosztályoké. Igaz a klímaváltozás az ő jövőjüket befolyásolja leginkább. A fiatalok bankválasztásánál is Top3-as szempont volt a fenntarthatóság, közvetlenül a szolgáltatási díjak és a digitalizáció után. Az azonban beszédes, hogy sokan a bankok, mint intézmények működésének karbonlábnyom és papírhasználat csökkentését tekintik hatékony környezetvédelmi intézkedésnek. Egy bank legnagyobb környezeti hatású tevékenysége, a hitelezés vagy az ESG koncepciói egyelőre ismeretlenek a fiataloknak. A Magyar Bankholding fontos szerepet vállalna a hazai társadalom pénzügyi edukációjában. A jelenlegi kutatás gyakorlatilag helyzetfelmérés volt a folyamat megkezdéséhez. A következő években digitális ismeretterjesztéssel és kampányokkal fejlesztenék a fiatalok pénzügyi tudatosságát. Az óriásbank nemrég csatlakozott a Mastercard Pricless Planet Koalíciójához is. A kártyatársaság célja helyreállítani a bolygó legsérülékenyebb területeinek erdőségeit. A csatlakozással a következő 5 évben az MBH is hozzájárul mintegy 100 millió fa elültetéséhez. Az MBH egyébként az egykori Budapest Bank, az MKB Bank, valamint a Takarékban fúziójából jön létre. Az előbbi két szereplő összeolvadása már megtörtént, a Takarékbank 2023 május 1-jén csatlakozik hozzájuk.
-
65
Fenntartható lesz a magyar óriásbank
A Magyar Bankholding csatlakozott az ENSZ globális együttműködéshez, a Felelős Banki Irányelvekhez. A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy megkönnyítse a pénzügyi szektor közeledését a fenntarthatóság felé. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásában Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető vendége Szege György, a Magyar Bankholding ESG és Fenntarthatósági területének vezetője volt, akivel az óriásbank fenntarthatósági stratégiájáról beszélgettek. A pénzügyi szektor fenntarthatósági törekvései között gyakran marketingcélú fejlesztéseket és valójában nyomon követhetetlen vállalásokat látni. Ritka az olyan kezdeményezés, amelynek mérhető, rövid távon is érzékelhető eredménye lehet. A Magyar Bankholding, új nevén az MHB Bank él a tagbankok fúziójában rejlő lehetőségekkel, hogy egy komplex fenntarthatósági stratégiával, rövid és közép távú vállalásokkal haladjon a zöldülés felé. Fontos mérföldkő volt ebben a folyamatban a csatlakozás az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Felelős Banki Irányelveihez. A célok között szerepel az üvegházhatású gázok kibocsátásának fokozatos visszaszorítása és a pénzügyi integráció is. A csatlakozó pénzintézetek vállalják, hogy megfelelnek az ESG stratégiáikban tett válallásoknak, és üzleti tevékenységük során is kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra. Az MBH Bank tervei között szerepel, hogy minél nagyobb arányban használjon zöld energiát, elérje a teljes karbonsemlegességet, és a hitelkérelmek elbírálása során is nagyobb hangsúlyt helyez az ESG kockázati szempontokra. Az óriásbank egyébként az egykori Budapest Bank, az MKB Bank, valamint a Takarékban fúziójából jön létre. Az előbbi két szereplő összeolvadása már megtörtént, a Takarékbank 2023 május 1-jén csatlakozik hozzájuk. Alighanem ezt követően még egységesebb zöld stratégiát folytathatnak majd a felek.
-
64
Változás nélkül reménytelen a klímapolitika
A múlt héten hosszasan kielemeztük, hogy milyen problémái vannak az ENSZ éghajlatváltozási klímakonferenciájának. A COP-ot 2022-ben már 27. alkalommal rendezték meg, de érdemi előrelépés most sem született a klímaváltozás elleni fellépésben. A klímapolitika reformja halaszthatatlan feladat napjainkban. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek aktuális adásában Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető arról beszélgetnek, hogy miként válhatna sikeressé egy klímaügyi konferencia napjainkban. A műsorban konkrét ötletek és felvetések kerülnek szóba, amelyek utat mutathatnak egy sikeresebb jövő felé. Őszinte és hiteles klímapolitika kell Ahogy azt legutóbb említettük, a COP27 már a külsőségek terén megbukott. A főszponzor a világ legnagyobb műanyagszennyezője, a Coca Cola volt, a helyszín pedig egy észak-afrikai diktatúra, Egyiptom. A szponzorok előszűrése és a hiteles vállalatokkal való partnerség első körben máris előremutató tendencia lenne. Szintén szükség lesz a szakmai kérdések előtérbe helyezésére. Eddig sokszor az üres diplomáciai gesztusok domináltak, ami nem tesz jót a törekvések sikerességének. Természetesen a klímapolitika mindig diplomáciai és gazdasági kérdés marad, de fontos, hogy a témában releváns szakértők hangja is hallható legyen. A médiafelhajtás csökkentése szintén a látványintézkedések visszaszorítását teheti lehetővé. A fosszilis energiahordozókat kitermelő cégek lobbistáit is érdemes lenni kizárni az eseményről, de legalábbis erősen korlátozni a résztvevők számát és szerepvállalását. A legfontosabb feladat természetesen a jogilag számonkérhető, kézzelfogható vállalások tétele. Enélkül a klímapolitika egy olyan tetszetős kirakat marad, ami mögött nincs érdemi érték.
-
63
Semmi értelme a klímacsúcsoknak
Egy ideje megszokás, hogy novemberben két hétig rengeteg hír szól klímaváltozásról. Ilyenkor tartják ugyanis az ENSZ éghajlatváltozási klímakonferenciáját, a COP-ot, amely idén már a 27. kiadását tudhatja maga mögött. De valóban a klímaváltozásról szól ez az esemény? A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy ehelyett sokkal inkább a diplomáciáról és a politikai lavírozásokról. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek aktuális adásában Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető megvitatják mi a probléma az ENSZ éves COP klímacsúcsaival. A műsorban kibontásra kerülnek azok a tényezők, amelyek felvetik az esemény kompromittálódását és leváltásának szükségeségét. Ha a világ vezetői nem lépnek időben, kiüresedett marketing esemény marad a COP. Már a csomagolás is problémás, nemhogy a tartalom A COP27-re idén november 6 és 18 között került sor. Már a választott helyszín is megosztónak bizonyult, hiszen Egyiptomban tartották a konferenciát, ahol jelenleg is egy diktatórikus rezsim van hatalmon. A főszponzor ráadásul az a Coca Cola volt, amely a világ legnagyobb műanyagszennyezője. Utóbbi részvétele a greenwashing minősített esete, ami a teljes összejövetelt beárazza integritás szempontjából. Erre ráerősít a tény, hogy a fosszilis energiahordozókat kitermelő vállalatok összesen több mint 600 lobbistája vett részt a konferencián. Nekik ez egy ideális alkalom volt a témában releváns politikusoknál és döntéshozóknál való érdekképviseletre. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy közülük rengetegen elégedetten távoztak az egyiptomi Sharm El-Sheikh-ből. A COP elvetése lehet a megoldás első lépése Továbbá nem csak a külsőségek problémásak. Ismét az látszik, hogy kézzelfogható eredmény igen kevés született, és az érdekesebb vállalások többségének teljesülése sem garantálható, hiszen az országok általában jogilag nem kötelező érvényű nyilatkozatokat tesznek ezekről. Az adásban szóba kerül, hogy milyen diplomáciai és politikai tényezők magyarázzák még a COP sikertelenségét. A jövő heti műsorban pedig konkrét megoldási javaslatokkal jelentkeznek a beszélgetőtársak, amelyek segíthetnek jobb irányba terelni a klíma védelmére irányuló törekvéseket.
-
62
A digitalizáció és a környezetvédelem találkozása
A digitalizáció egy napjaink trendi témái közül. A vállalatokon is nagy a nyomás, hogy digitalizálódjanak a versenyképességük megőrzése érdekében. A fenntarthatóság pedig egy újabb terület, ahol sokan sürgetik a vállalatok erőteljesebb fellépését, így a kettő találkozása kifejezetten izgalmas. Fontos tisztában lenni vele, hogy a digitalizáció sem mindig zöld, de néhány tudatos lépéssel harmonikus fejlődés érhető el. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek ötrészes energiahatékonysági sorozatának legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető praktikus tippeket adnak a vállalatoknak a digitalizáció témájában. A tippek követésével a korszerűsítés egyben zöldebbé teszi a vállalatokat, már csak emiatt is érdemes elgondolkodni megvalósításukon. Az adásban a beszélgetőtársak sorra veszik azokat a lépéseket, amelyek hasznosak lehetnek egy átlagos magyar kkv számára is. A marketing digitalizációja épp ilyen. Ezt a tevékenységet sokat ma is offline végzik, pedig az online tér kiaknázásával ideális balansz alkotható. Ha viszont mindenképp papíralapon folytatunk egyes tevékenységeket, akkor döntsünk az újrahasznosított papír mellet. Ez nagyjából 38 százalékkal kevesebb károsanyag-kibocsátással jár, mint a hagyományos verzió. Az eheti adásból az is kiderül, miért ideális terület a digitalizáció számára a céges számlázás és szerződéskötés.
-
61
A zöld vállalat gazdaságilag is fenntartható
energiahatékonyságban rejlő gazdasági lehetőségeket. Az igazán előrelátó cégek évek óta fejlesztik és optimalizálják telephelyeiket, folyamataikat, sőt akár core-tevékenységüket is. Ám még most sem késő a rendszerszintű változtatásokhoz. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek ötrészes energiahatékonysági sorozatának legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető gyakorlati tanácsokkal segítenek a vállalatok és vállalkozások értékláncának, beszerzéseinek és napi működésének fenntartható átalakításához. A fenntarthatóság a gazdasági nehézségek közepette kiszorulni látszik a vállalatok prioritáslistájából. A költségmegtakarítást célzó energiahatékonysági fejlesztések közvetve mégis hozzájárulnak a környezetvédelemhez. Manapság nem a klímavédelem, hanem sok esetben a fennmaradás a cél. Jó hír a bizonytalan gazdasági környezetben, hogy kis összegű befektetéssel, sőt puszta szemléletváltással is jelentős eredményeket érhet el egy vállalat az energiahatékonyság és a fenntarthatóság terén. A Fintech Világa – Blockchain Percek könnyen beépíthető, gyakorlati tippekkel segít a vállalatok és vállalkozások gazdaságilag is fenntartható fejlesztésében.
-
60
Rezsicsökkentés kezdőknek
Az energiahatékonyság kérdése az elszálló energiaárak idején aktuálisabb, mint valaha. A lakosság a rezsicsökkentés mérséklésekor, a vállalatok többsége viszont már jóval ezelőtt szembesült a piaci energiaárakkal és a többszörösére emelkedő fenntartási költségekkel. Bizonyos energiatakarékos megoldások manapság szemmel látható költségmegtakarítást és eseteként egyes cégek fennmaradását jelenthetik. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek sorozatában a műsor állandó szakértője, Bátorfi Botond és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető gyakorlati tanácsokkal segítenek a vállalatok rezsicsökkentésében. A praktikus tippek azonban csak akkor működnek, ha munkatársak is átlátják az energiatakarékosság jelentőségét és ismerik azokat az apró gyakorlatokat, amelyekkel energiát lehet spórolni. Ilyen tippek lehetnek a villany lekapcsolása, az ajtók zárása vagy a megfelelő fűtési hőfok beállítása. Az vállalatok és a bérelt irodaépületek fenntartói energetikai korszerűsítéssel, például a fényforrások LED izzókra való cseréjével, a fűtőrendszerek karbantartásával, energetikai audit alapján végzett felújításokkal hosszú távon nagy összegeket spórolhatnak és a cég karbonlábnyomát is csökkenthetik. Érdemes tartósan változtatni a szokásainkon és pénzt szánni az energiatakarékos megoldásokra, hiszen az energiaárak csökkenésére a gazdasági helyzettől függetlenül sem számíthatunk – figyelmeztet a szakértő.
-
59
Így lehet zöld a céges közlekedés
A környezetkímélő, energiahatékony megoldások egy cég költségcsökkentéséhez is hozzájárulnak. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek sorozatában a műsor állandó szakértője, Bátorfi Botond és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető gyakorlati tanácsokkal segítenek a vállalatok károsanyag-kibocsájtásának csökkentésében. Ezúttal a fenntartható céges közlekedés megszervezéséhez adnak tippeket. A vállalati fenntarthatóság hátterének és területeinek megismerése után a Zöld Pénzügyi Percek szakértője ígéretéhez híven praktikus, a mindennapokban is bevethető tanácsokat ad, amelyekkel a vállalatok jelentős költéscsökkenést érhetnek el, miközben a zöldül a cég működése is. A céges közlekedés karbonlábnyoma két fenntarthatósági területet (scope) is érint. A céges flotta fenntartása a vállalatok közvetlen kibocsátásának kategóriájába esik. Az egyéb, közvetett kibocsátást tartalmazó scopeba pedig a más járművekkel megtett céges utak és a munkavállalók munkába járásából fakadó kibocsátások tartoznak bele. Adná magát, hogy cseréljünk minden flotta-gépjárművet elektromos autóra, ám mégsem feltétlenül ettől lesz fenntartható egy vállalat közlekedése. A meglévő gépkocsik és használatuk optimalizálása azonban rengeteget segíthet a karbonlábnyom csökkentésében. A Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek vállalati sorozatának következő részeiben a szakértő specifikus vállalati területekre vonatkozó tanácsokat oszt meg. Szó lesz az energiahatékonyság, a munkahelyi fenntarthatóság és a digitalizáció kérdéseiről is.
-
58
Több pénz marad a zöld vállalatoknál
A fenntarthatóság egyszerre társadalmi és gazdasági érdek is. A környezetkímélő megoldások bevezetése általában költséghatékonyabb vállalati működéshez is vezet. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek következő néhány adásában a műsor állandó szakértője, Bátorfi Botond és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető gyakorlati példákkal segítenek a vállalatok károsanyag-kibocsájtásának csökkentésében és a költségmegtakarításában. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adása a „Zöld vállalatok” sorozat bevezetője, amelyben szakértőnk a fenntartható vállalati működés alapfogalmait mutatja be. A karbonlábnyom megmutatja, hogy egy vállalat, személy vagy termék milyen hatást gyakorol a környezetre. Például mennyi üvegházhatású gáz kibocsátásához járul hozzá egy adott időszak, vagy akár egész élettartama során. A karbonlábnyom mértékegysége a tonna szén-dioxid egyenérték. Minél nagyobb egy cég karbonlábnyoma, annál nagyobb a globális felmelegedéshez való hozzájárulása. A vállalati karbonlábnyomnak három komponense van. A legegyértelműbb a vállalat saját kibocsátása, legyen az egy autó-flotta vagy a telephely emissziója, esetleg egy gyártási folyamat hatása. A második karbonösszetevő a vállalat által vásárolt energia kibocsátása, amely az energiahatékonyság fejlesztésével redukálható. A harmadik emissziós terület pedig a vállalat értékláncához kötődik. Ebbe a kategóriába beletartozhat a hulladékgyűjtés módja, az ügyfelek és beszállítók céghez köthető kibocsátásai, de még a dolgozók munkahelyi bejutásának kibocsátása is. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásából kiderül, hogy melyik terület hogyan járul hozzá a karbonlábnyomhoz és milyen módokon csökkenthető a vállalat működésének környezetterhelése. A soron következő adásokban szakértőnk olyan gyakorlati tippeket hoz a hallgatóknak, amelyek a kibocsátások csökkentése mellett a költségek mérséklésére is alkalmasak.
-
57
Jön a segítség az energiaválság ellen
A rekordokat döntő infláció és az energiaválság nagy kihívás elé állítja a cégeket és ebben nehéz a helyzetben a fenntarthatóság kérdése annak ellenére veszít a fontosságából, hogy közvetlen anyagi előnyökkel is járhatna. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb epizódjában a műsor állandó szakértője, Bátorfi Botond és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető nemzetközi példákat mutatnak be arra, hogy egyes bankok hogyan segítenek egyszerre zöldebbé válni és pénzt spórolni a vállalatoknak. A klímaváltozásra társadalmi szinten hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint egy későbbi időpillanatban esedékes, közelgő katasztrófára. A beruházást, tervezést, megszorításokat igénylő változtatások így azonban elsők között esnek ki a prioritások közül a válságos időszakokban. Az energiaválságot most azonban egy azonnal ható, rövid távú sokknak érzékeli a piac, amiben nem lehet halogatni a reakciót. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek három olyan banki szolgáltatást mutat be, ami a működési költségek csökkentésével együtt zöldíti a vállalatok működését. Nemrég számoltunk be róla, hogy a Commonwealth Bank of Australia új alkalmazása, hogyan segít spórolni ügyfeleinek a tankoláson. Az alkalmazás a felhasználó üzemanyag-felhasználási szokásaiból tanulva jósolja meg, hogy mikor kell legközelebb tankolni, majd előre emlékeztet a legolcsóbb lehetőségre a közelben. A megoldás a CBA mesterséges intelligenciával működő Customer Engagement Engine-jét használja. A felhasználók egy üzemanyagár-térképen böngészhetnek a környék különböző üzemanyagárai között. NatWest Bank eközben pontosan azokat a változtatásokat vezeti be, amelyekre szükség van, és amelyeket a bankok most megtehetnek a bajban lévő vállalkozásokért. Például a brit pénzintézet 25 ezer fontra csökkentette a zöld vállalati hiteleinek minimum tőkeösszegét. Így a korábbinál jóval szélesebb kör számára lesznek elérhetők a fenntartható energetikai beruházásokra fordítható hitelek, amelyekből a vállalatok napelemeket és hőszivattyúkat vehetnek, vagy jobb szigetelést biztosíthatnak épületeiknek. Emellett a NatWest megszünteti a vállalati folyószámlákhoz tartozó minimum díjakat is, így sok ügyfél számára olcsóbbá válik a szolgáltatás. Illetve bejelentették, hogy jövőre nem növelik a vállalati szolgáltatásokhoz tartozó tarifákat és díjakat sem. A Deutsche Bank energia hitelprogramja pedig kifejezetten KKV-knak segít az energiahatékonyságuk növeléséhez szükséges beruházások finanszírozásában. Olyan vállalatok igényelhetik, akik csökkenteni szeretnék fosszilis üzemanyagoknak való kitettségüket és zöldebb berendezésekbe és gépekbe fektetnének a nagyobb hatékonyság érdekében. A műsorból az is kiderül, hogy milyen előnyei lehetnek egy bank számára annak, ha most értékes segítséget tudnak nyújtani az ügyfeleinek.
-
56
Csak ígérnek a bankok, de nem lépnek
Ahogyan vásárlási döntéseinkkel, úgy bankválasztásunkkal is tehetünk a klímaváltozás ellen. A pénzintézeteknek hatalmas a felelőssége a fenntartható gazdaság megvalósításában. A fosszilis energiaforrásokon alapuló és nagy karbonkibocsátású iparágak, az olajcégek finanszírozása évtizedekkel vetheti vissza a klímaváltozás elleni harcot, amelyben az előrejelzések szerint már így is minden pillanat számít. Ugyanakkor a banki ügyfelek sem tehetetlenek. A döntés joga adott, hogy olyan bankot válasszunk, amely valóban tesz a fenntarthatóságért. Hiába a hangzatos környezetvédelmi vállalások, a gyakorlatban a bankok többsége még mindig csak marketing lehetőségnek tekinti a klímaváltozást. A legnagyobb törekvés, hogy zöldebbnek tűnjenek, de arra, hogy valóban zöldek legyenek nincsenek konkrét intézkedések. Friss adatok pedig azt mutatják, hogy a zöldként ünnepelt bankoknál is szárnyal a greenwashing. A Zöld Pénzügyi percek legutóbbi adása éppen egy olyan, csalódáskeltő kezdeményezést mutatott be, amely a zöldülés marketingígéretével nemzetközi szinten írja jóvá a fenntarthatósági intézkedések további halogatását. Nehéz értelmezni egy bank klímavállalásai kapcsán, hogy mi számít nagy eredménynek és mi nem, illetve, hogy milyen a tudatos, koherens stratégia. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb epizódjában a műsor állandó szakértője, Bátorfi Botond és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető gyakorlati tanácsokkal és szempontokkal segítenek annak megítélésében, hogy egy bank fenntarthatósági vállalásai hitelesnek tekinthetők-e.
-
55
Intézményesül a greenwashing a bankoknál
Ha kérdezik, elkötelezettek a bankok a fenntarthatóság mellett, de sok pénzintézetnél a fenntarthatósági jellemzők mérése is hiányzik és továbbra is leginkább marketingkampány a klímaváltozás elleni harc. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek állandó szakértője, Bátorfi Botond és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető egy olyan nemzetközi kezdeményezést mutatnak be, ami a jellemzően üres fenntarthatósági vállalásokon is túlmutat: a fokozatos zöldítés ígéretével tulajdonképpen hosszú évekre jóváírja a bankok fosszilis energián alapuló befektetéseit. Hiába a rengeteg vállalás, a gyakorlatban a bankok többsége még mindig csak marketing tevékenységnek tekinti a klímaváltozást. A legnagyobb törekvés, hogy zöldebbnek tűnjenek, de arra, hogy valóban zöldek legyenek nincsenek konkrét intézkedések. Friss adatok pedig azt mutatják, hogy a zöldként ünnepelt bankoknál is szárnyal a greenwashing Egy brit felmérésben 150 banki vezetőt kérdeztek meg, közülük mindannyian azt mondták, hogy a fenntarthatóság kulcsszerepet tölt be bankjuk életében. Míg a nagy szavak szintjén teljes az egyetértés, a tettek mezejére már óvatosabban lépnek be a vállalatok. A felmérésben résztvevő bankoknak csupán 59 százaléka méri fel saját környezetre gyakorolt hatását és tűz ki célokat ennek csökkentésére. Vagyis 41 százalék úgy nevezi központi kérdésnek a bolygó jövőjét, hogy a sikeres fellépés nulladik előfeltételének sem felel meg. Tavaly a COP26 klímakonferencia alatt jött létre egy 450 bankot tömörítő zöld pénzügyi kezdeményezés, a Glasgow Financial Alliance for Net Zero, amelynek célja, hogy tömörítse azokat a bankokat, akik valóban elkötelezettek a fenntarthatóság mellett és őket segítse a folyamatos fejlődésben. Botrány van a levegőben, ahogyan kibontakoznak a tények, például, hogy a résztvevők még legalább egy évig fektethetnek új szénerőmű projektekbe és azután is évekig fenntarthatják a már meglévő befektetéseiket ezen a területen.
-
54
Biztosítással a klímaváltozás ellen
A klímaválság mindennapos téma a médiában és a közbeszédben is, mégis hajlamosak vagyunk úgy gondolni rá, mint egy közelgő katasztrófára, amely egy távoli pillanatban csap majd le ránk. Ezt a tévhitet nap mint nap szélsőséges hőmérsékleti rekordok, szokatlan időjárási jelenségek, évszázadok óta páratlan aszályok vagy épp árvizek cáfolják meg. A klímaváltozásnak már most is nagy hatása van mindennapokra, sőt a vállalatok működésére is. A fintech szektor szokás szerint a többi ágazatnál hamarabb reagált. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek állandó szakértője, Bátorfi Botond és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető a klímaváltozás hatásainak kompenzálására igénybe vehető biztosításokról és a mezőgazdaság jövőjéről beszélgettek. Az előző, mezőgazdaság, fenntarthatóság és hitelezés kapcsolatáról szóló adás folytatásának is tekinthető a klímaváltozással kapcsolatos biztosítási termékek témája. A klímabiztosítások lényege, hogy az ügyfél egy fix díjért cserében kifizetésben részesül, ha egy váratlan környezeti körülmény negatív hatást gyakorol az üzletére. Például egy gazdálkodó biztosítást köthet egy meghatározott időszak és terület várható minimális csapadékmennyiségére. Ha a csapadék mennyisége optimális, akkor a termés és vele együtt a hozam megfelelő - ez esetben nem jár kifizetés. Egy váratlan aszály esetén azonban a vállalkozás fennmaradását is biztosíthatja a biztosítási összeg, amelyre jogosulttá válik a biztosítás kedvezményezettje. Az esőn túl biztosítást lehet kötni például a napos órák számára, az átlaghőmérsékletre, a hőmérséklet ingadozásának mértékére, vagy akár ezen tényezők összességére is. A legtöbb ilyen terméket úgynevezett insurtechek (biztosítási fintechek) dobták piacra, akik adatelemzés és BigData segítségével modellezik az időjárás alakulását, így teszik hatékonyabbá saját kockázatkezelési tevékenységüket. A klímabiztosítás tehát a többi biztosításhoz hasonló logika alapaján működik. Ami újdonság a helyzetben, hogy a klímaváltozás mennyire látványos és fizikai hatással van a mindennapokra. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percekből kiderül, hogy mire jelenthet még megoldást a klímabiztosítás, és hogy Magyarországon milyen ágazat látná nagy hasznát egy időjárás alapú biztosításnak.
-
53
Neobanki hitelezés a fenntartható mezőgazdaságért
Az ellátási láncok folytonosságának biztosítása, az élelmiszerbiztonság és a szén-dioxid kibocsátás csökkentése hármas kihívás elé állítja a mezőgazdasági szektor szereplőit. Egy brit neobank technológiai platformmal és speciális, farmereknek nyújtott termékeivel segít a gazdaságok fenntartható fejlesztésében. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek állandó szakértője, Bátorfi Botond és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető mezőgazdaság, fenntarthatóság és hitelezés kapcsolatáról beszélgettek az Oxbury Bank egyedülálló példáján keresztül. A vidéki gazdaság támogatását, a gazdák és az élelmiszertermelők segítését, az élelmezésbiztonság és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, természetbarát termelésre való áttérés elősegítését tűzte ki célul a kizárólag gazdálkodóknak, kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak hitelező Oxbury Bank. A neobank szépen halad a céljaival, mostanra hat tőkebevonásban összesen 96 millió fontot szerzett, amivel folyamatosan bővíti a termékpalettáját. Most szükség is van ezekre a személyre szabott pénzügyi termékekre, hiszen nehéz időszakot élnek meg a brit gazdaságban kulcsszerepet játszó mezőgazdasági vállalkozások, a háború miatti bizonytalanság mellett az aszályos nyári időjárás is nyomást gyakorol az anyagi helyzetükre. A bank Oxbury Earth Agtech banki platformja segítségével, kapcsolatközpontú megközelítéssel segíti a farmereket, az ügyfelek igényeikhez igazodó, rugalmas hitelekkel, faktoringgal vagy például a likviditást segítő, dedikáltan nyersanyagra vagy számlákra fordítható hitelkerettel. A náluk nyitott megtakarítási számlák betéteiből kizárólag más mezőgazdasági szereplőknek hiteleznek. Ráadásul a kamatok is igen vonzóak a jelen piaci körülmények között. A fix lekötés esetén 2,5-2,7 százalék, míg a lekötést nem igénylő számlák 1,5-1,9 százalék közötti kamatokat kínálnak. Különlegesség a pénzintézet Forest Saver megtakarítási számlája is, amelynek kamataiból kizárólag faültetési projekteket finanszíroz az Oxbury Bank. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi percek adásában arról is szó esik, hogy az aktuális geopolitikai és időjárási problémák milyen nagyobb kihívás részét képezik, a mezőgazdaság hogyan alkalmazkodhat a következő évtizedek megváltozó körülményeihez, ebben pedig hogyan segíthetnek a neobankok és a korszerű agrárhitelek.
-
52
Könyvek a klímáról
Mit tegyen az, aki tenni szeretne a klíma védelméért, de fogalma sincs hogyan kezdje meg a folyamatot? Melyek azok a technológiák, amelyek a legtöbbet segíthetnek a klímaváltozás elleni harc sikerében? A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek mai adásában a műsor állandó szakértője, Bátorfi Botond és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető két könyvet mutatnak be röviden, amelyek segítenek válaszokat találni a fenti kérdésekre. Az olvasás népszerűsége sajnos sokat csökkent az évek során, ahogy megnőtt az elektronikai eszközök szerepe a mindennapokban. Pedig még mindig kevés hatékonyabb módja van a kikapcsolódásra és az új ismeretek szerzésének egy jó könyv kézbevételénél. A klímaváltozás kapcsán ráadásul rengeteg fals információ járja az internetet, épp ezért különösen fontos, hogy erről a témáról minél többen tájékozódjanak hiteles forrásból. Bill Gates kielégíti ezt a definíciót, “Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát?” című könyve pedig nagyon érdekes gyorstalpalóként szolgálhat azoknak, akik jobban meg szeretnék érteni a jelen problémáit és az azokra adható válaszokat. A könyv kifejezetten praktikus. Hiába szól ugyanis globális problémákról, az átlagos olvasó mégsem érzi magát tehetetlennek, hasznos tippeket kap a kicsiben való elinduláshoz. Érdekes és biztató az is, hogy Bill Gates a világ leggazdagabb embereként ennyi időt szentel ennek a témának. Ideális kezdőpont lehet sokaknak Georgina Wilson-Powell “Tényleg zöld?” című kötete is, amely 143 kérdésben segít eldönteni, hogy miként cselekedhetünk fenntarthatóan. Sokszor nem egyszerű eldönteni, hogy mivel teszünk jobbat a bolygónak és az embernek van épp elég dolga anélkül is, hogy egyénileg kezd kutatómunkába. Ezt a problémát segít áthidalni ez a könyv, ami után mindenki sokkal magabiztosabban kezdheti meg mindennapi életének újragondolását környezetünk érdekében.
-
51
Klímaváltozás a filmvásznon
Klímaváltozás a filmvásznon Hogyan lesz egy elkerülhetetlenül közelgő katasztrófa egy magazinműsor színes híre vagy az üzleti haszonszerzés eszköze? Hogyan tudja egy egész társadalom lesöpörni a szemmel látható, nap mint nap tapasztalható jeleket? Az igazán jó filmek mindig a társadalom legfeszítőbb kérdéseit tematizálják, tükröt tartanak a közönség számára. A nyár vége még tartogathat néhány nyugodt filmezős estét. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek állandó szakértője, Bátorfi Botond és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető két filmet javasolnak azoknak, akik a filmvásznon is szívesen találkoznak elgondolkodtató tartalmakkal a klímaváltozással kapcsolatban. A Don’t Look Up egyértelmű, klímaváltozásra vonatkozó áthallásokkal mutatja be annak szürrealitását, ahogyan az emberiség csak azt a fenyegetést veszi komolyan, amit már saját bőrén tapasztal, minden másnak találunk olyan narratívát, amellyel ignorálhatjuk. A Don’t Look Up különleges iróniával és A-listás színészgárdával mutatja be a társadalom való életben is tapasztalható reakcióit, egy meteor közelgő becsapódásának analógiájával. A főszereplő, Leonardo DiCaprio híres fenntarthatóság iránti elkötelezettségéről, például befektetője az Aspirationnek, a legnagyobb zöld neobanknak. A Dirty Money sorozat epizódjai csalási vagy korrupciós ügyeket vesznek górcső alá. Az első, 2018-as epizód például a Volkswagen emissziós botrányáról szól. A német autógyártó szándékosan technológiailag manipulálta járműveit, hogy azok a valós üvegházhatású gáz kibocsátás töredékét produkálják a tesztek során.
-
50
Technológia és befektetés a klímaválság elleni harcban
A zöld pénzügyi termékek megjelenése látványosan felgyorsult, több hagyományos pénzintézet is elkezdett innoválni és egyre több fogyasztó veszi figyelembe a fenntarthatóságot a mindennapi pénzügyi döntései során. A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek elérkezett az 50. adásához. A kerek forduló alkalmából Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes a fintech és a pénzügyi világ pozitív fenntarthatósági trendjeiről beszélgettek. Az előző epizód a greenwashing és a marketing jelszóvá üresedő fenntarthatóság jelenségeit összegezte a pénzügyi szektorban, de ez a kép csak akkor lehet teljes, ha a reményt adó pozitív változásokat is számba vesszük. Ilyen például a zöld pénzügyi termékek megjelenésének látványos felgyorsulása. Ezt a folyamatot a fintechek indították el, de egyre több hagyományos pénzintézet is elkezdett innoválni. A NatWest például 2025-ig 100 milliárd fontot szán a klímaváltozás elleni harcra. A magyar piacon az MNB vállalta magára a zöld pénzügyek előremozdításának feladatát, a bankok fenntarthatóságra való ösztönzésében, a zöld hitelek kínálatában, a zöld kötvények kibocsátásában és a társadalom szemléletformálásában is nagy szerepe van a központi banknak. Rengeteg innovatív fintech van jelen a piacon, amelyek egy-egy fenntarthatósági részterületre specializálódva, technológiai innovációkkal, például a mesterséges intelligencia, a BigData, és a gépi tanulás segítségével hozhatnak előrelépést például az ESG jelentések, zöld alapok, beszállítói értékelések, fenntarthatósági akciótervek, és a zöld neobankok kapcsán. Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója szerint az alkalmazkodóképességéről híres, növekvő és egyre érettebbé váló fintech szektor lehet a változás és a fenntartható megoldások piacra kerülésének katalizátora.
-
49
Klímaválság – a milliárdos marketing trend
Nemcsak a pénzügyi szektor sajátja, hanem a legtöbb iparág jelensége, hogy az elmúlt fél évszázadban a tudománytól érkező egyre kétségbeesettebb vészjelzéseket, a közelgő klímakatasztrófa okozta félelmet marketing tőkévé kovácsolják a gazdasági növekedésben és a fogyasztásösztönzésben érdekelt nagyvállalatok. Ahogyan nem ismerhetjük pontosan egy elektromos autó vagy egy napelem gyártásának valós ökolábnyomát és környezetterhelését, úgy sokszor a pénzügyekben sem kapunk garanciát arra, hogy megtakarításainkkal vagy befektetéseinkkel pontosan milyen kezdeményezéseket finanszíroz a bankunk. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek közelgő 50. adása alkalmából Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető számot vetnek a globális pénzügyi világ zöldülésének eredményeiről. A bankok többsége látványos intézkedéseket és nyomon követhetetlen vállalásokat tesz, de továbbra is hatalmas a hitelezés a fosszilis üzemanyagokat kitermelő vállalatok irányába. Egy átlagos bank a saját épületei környezetterhelésének 5-7 százszorosát finanszírozza karbonkibocsátó vállalatok hitelezésén keresztül. Egy korábbi podcast epizódban is elhangzott, hogy az ESG alapok továbbra sem elég transzparensek, a legtöbb alapnál nem egyértelmű, hogy valódi értékteremtés zajlik-e. Az ESG jelentéseknek nincs globális, egységes sztenderdje, ami nehezíti az átláthatóságot és összehasonlítást. Ám valójában a pénzintézeteknek nincs is érdemi oka a változtatásra, hiszen ameddig a nemzetközi szabályozás nem elég szigorú a bankszektorban, addig a valós fenntarthatósági törekvések üzleti hátrányt jelenthetnek a versenytársakkal szemben. Azonban a szabályozásért felelős állami és kormányzati szereplők gyakran nem látnak túl a politika választási ciklusokig terjedő horizontján. A lakosság pénzügyi és fenntarthatósági ismeretei szintén elmaradnak a szükségestől, ezért működhet remek marketingeszközként a greenwashing, hiszen a többség nem rendelkezik elég ismerettel ahhoz, hogy megítélje egy állítás hitelességét. Ezzel pedig rendre vissza is élnek a nagyvállalatok és kormányzatok, gyermeki szerepben kezelve fogyasztóikat és a szavazókat. Ezért különös jelentősége van a tájékoztatásnak, amelyhez a Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek mindeddig 49 podcast epizóddal igyekezett hozzájárulni. A realistán borús helyzetértékelést a műsor következő epizódja oldja fel, felemelő marketing üzenetek helyett működő megoldási javaslatokkal.
-
48
Környezettudatos személyes pénzügyek
A DBS Bank jó példa arra, hogy nem csak fintechek tudnak innovatív és környezettudatos megoldásokat fejleszteni. A szingapúri pénzintézet tavaly jelentette be fenntarthatóságra fókuszáló felületének elindítását. A Live Better funkciók sorát kínálja, amellyel tudatosabban bankolhatnak a lakossági ügyfelek. A Live Better egy helyen, összesítve kínál hat olyan zöld pénzügyi terméket, ami praktikus segítséget nyújt a felhasználóknak egy fenntarthatóbb életmód kialakításában. A Give Better funkcióval környezettudatos vállalkozásokat támogathatnak. Az Invest Better segítségével az ügyfelek a bank által kezelt ESG portfóliókba fektethetik pénzüket, ezáltal etikusan gyarapítva vagyonukat. A Renovate Better és Drive Better funkciók alatt az ügyfelek zöld felújítási és személygépjármű hiteleiket vehetnek igénybe. Még a bank cashback programjának is lett zöld változata, a Spend Better egy fenntartható bankkártyát ötvöz környezettudatos partnereknél felhasználható, akár 5 százalékos visszatérítéssel. Végül a Power Better funkcióval számos közüzemi szolgáltató közül választhatnak az ügyfelek, hogy akár csökkentsék, akár környezetkímélővé tegyék számláikat. A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb adásában Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető arról beszélgetnek, hogy milyen előnyei lehetnek egy hasonló platform logikának, a funkciók összesítésének és hogy miként segíthet a Live Better megtörni az ördögi kört, ami a legtöbb klímaváltozás miatt szorongó fogyasztót inaktivitásra késztet. A műsorban arról is szó esik, hogy milyen trendekre számítunk a bankok körében, lesznek-e hamarosan hasonló platformok, vagy egyéb zöld pénzügyi törekvések máshol is?
No matches for "" in this podcast's transcripts.
No topics indexed yet for this podcast.
Loading reviews...
ABOUT THIS SHOW
A Fintech Világa - Zöld Pénzügyi Percek egy hetente jelentkező rádióműsor, illetve podcast. A műsor legfőbb célja, hogy hasznos ismeretekkel lássa el hallgatóságát a fenntarthatósági trendekkel és zöld pénzügyi termékekkel kapcsolatban. A fenntarthatóság egy mindannyiunkat érintő, kulcsfontosságú kérdés, azonban meglátásunk szerint a témát nem elég közérthetően és befogadhatóan taglalják a nyilvánosságban. Műsorunk ezért fontos feladatának tekinti, hogy szórakoztató és könnyed módon edukálja a hallgatókat, akiket szeretnénk kritikus gondolkodásra és pozitív hatások kifejtésére ösztökélni.
HOSTED BY
Fintech Világa
CATEGORIES
Loading similar podcasts...