egyéletem - Babik Edittel

PODCAST · society

egyéletem - Babik Edittel

Babik Edit utazásról, gasztronómiáról és rekreációról beszélget vendégeivel. Azokkal, akik e szakmákban dolgoznak, erre tették fel életüket, és azokkal, akik vendégként keresik az örömforrást a turizmusban, a wellbeing területén vagy éppen egy terített asztal mellett a vendéglátásban. Az „Egyéletem” című műsor a kultúrák találkozásáról szól. Mindarról, ami kiszakíthat bennünket a hétköznapokból, amiből tanulhatunk vagy jóllétünket támogathatja. A belföldi turisztikai és rekreációs értékek bemutatása mellett teret ad más nemzetek országainak bemutatására, lehetőséget biztosítva a kultúrák közötti különbségek, hasonlóságok feltérképezésére.

  1. 121

    Revitalizáld a rozsdaövezetet! - CheckINN Revitalizátor 2026.

    Ismét újtára indul a CheckINN revitalizátor turisztikai pályázat az egyetemisták részére. Meghívott vendégeimmel a versenyen való indulásra hangoljuk a hallgatókat. Akiket kérdezek:· Gedei Petra: CheckINN Turisztikai Innovációmenedzsment Nonprofit kft. ügyvezetője· Hámori Péter: építész, a GUBAHÁMORI építészstúdió alapítója, aki 3. alkalommal mentora a versenynek, valamint· Biczi Dániel: győri Széchenyi István Egyetem hallgatója, aki korábban indult már versenyen, így személyes élményeit fogja megosztani a hallgatókkal.

  2. 120

    Kávé, kultúra, élet - a fekete arany nyomában

    Vendégem Szuna Noémi, kávészakértő, a legnagyobb hazai kávés rendezvények szervezője, akit a kávéról, annak kultúrájáról, kávézási szokásainkról és a fogyasztási a trendekről kérdezek.

  3. 119

    Egy ütésnyi nyugalom - a golfozás életérzése

    A műsor vendége Dala Soma, a Magyar Golf Szövetség elnöke.

  4. 118

    Az Év Fiatal Szállodása

    A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége minden évben meghirdeti az ÉV FIATAL SZÁLLODÁSA pályázatot. Meghívott vendégeimmel ma a versenyről és természetese a versenyen keresztül a szállodaiparól is beszélgetünk. És hogy kik mesélnek a szállodai szakma szépségeiről?· Juszkó Anita, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke, a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont igazgatója, valamint· Szatmári Boglárka, a Kimpton BEM Budapest szálloda housekeeping részlegének vezetője – ő volt az, aki idén februárban átvehette a 2025-ös Év Fiatal Szállodása díját.

  5. 117

    Longevity - avagy mit tehetünk a minőségi hosszú életért

    A hosszú, egészséges élet iránti vágy egyidős az emberiséggel. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően 20 évvel nőtt a születéskor várható időtartam az elmúlt fél évszázadban, azonban az egészségben megélt évek növekedése ennél lassabb ütemű. A „longevity”, vagyis a minőségi életévek meghosszabbítása világszerte az egyik legnagyobb trenddé vált. Nem csupán arról van szó, hogy tovább szeretnénk élni, hanem arról, hogy hogyan maradjunk aktívak, energikusak és szellemileg frissek idős korunkban is. Erről beszélgetek vendégeimmel Szloboda Évával, és dr. Zopcsák Lászlóval a mai műsorban.

  6. 116

    Villa Kabala - vendéglátás személyesen, szenvedéllyel

    Az egyéletem műsora szigligeti kirándulásra hív Benneteket, kedves Hallgatók, a Villa Kabalába. Így hívják azt a kis romantikus vendégváró helyet, amelyről egyik megálmodójával beszélgetek. Szinte mindannyiunknak volt vagy van az életében egy kabalája, egy tárgy, ami velünk kell, hogy legyen, vagy egy olyan mozdulat, amit megismétlünk, hogy szerencsénk legyen, vagy csak azért, hogy jól menjenek a dolgaink. Fölföldi Péter a vendégem, a szigligeti Villa Kabalából, akivel a személyes vendéglátásról, a környezettudatosságról, a folyamatos megújulásról, játékos kíváncsiságról, és a szakma szeretetéről beszélgettünk.

  7. 115

    Történelmi gasztrokaland a Balaton körül - az elmúlt 200 év ízeinek nyomában

    Dr. Kovács Emőke, történész , a Balaton kultúrtörténetének kutatója a műsorom vendége, aki maga is kedvenc tavunk mellett nőtt fel, és akit a balatoni éttermekről, ízekről, vendégekről és történelmi korszakokról kérdezek. Mindarról, ami az elmúlt kétszáz évben formálta a helyi gasztronómiát.

  8. 114

    Dynamo Bike&Bake

    A budapesti belváros forgatagában egyszer csak egy romantikus kis utcácskára bukkan a járókelő, ahol egy cégtábla hívogatja a vendégeket ezzel a felirattal: Dynamo Bike and Bake, vagyis Dinamó Bringázó és Sütiző. A hely házigazdáját, Borogdai Beát a Budapestre látogató külföldi és hazai turisták kerékpár kölcsönzési, városlátogatási és sütizős szokásairól kérdezem. Beszélgetésükben felszínre kerülnek a turisztikai-vendéglátós vállalkozói létforma kihívásai és szépségei, és egy kedves, személyes történet is Antonio Banderas-szal.

  9. 113

    A Séf és a Kertész

    Az egyéletem mai műsorában a séf és a kertész ül a mikrofonom elé a stúdióban. A séf és a kertész, akik a Szentendrei-sziget szívében egy különleges vegyszermentes, organikus kert és a hozzá tartozó konyha gazdái. Török Patrícia és Horváth Gábor egy unikális vállalkozást vezetnek. Hallgassátok Őket!

  10. 112

    Az uzsidoboztól a terített asztalig - a gyerekek és a gasztronómia

    Vendégem Kalas Györgyi, gasztroíró, újságíró, számos gyerekeknek szóló kulináris könyv szerzője, aki rendszeresen tart workshopokat is a fiatal generációnak, és akivel ma a gyerekek és a gasztronómia viszonyáról beszélgetek az Egyéletem műsorában.

  11. 111

    Kertturizmus a történeti kertekben

    Az Egyéletem mai vendégem dr. Herczeg Ágnes, tájépítész, a Magyar Kertörökség Alapítvány elnöke, akivel a kertturizmusról, a történeti kertekről beszélgetünk.

  12. 110

    Taste Balaton 2026

    Lassan-lassan magunk mögött hagyva fogvacogtató hidegeket és a havat, a balatoni vendéglátók a jégpályákat bezárva hamarosan a tavaszi színekkel, ízekkel várják a látogatókat. A Taste Balaton programsorozat, amely idén már 3. alkalommal nyitja meg a kapuit rengeteg élményt ígér nemcsak a gasztronómia, hanem a kultúra, a művészetek és a társasági élet kedvelőinek is. A szervezőkkel és a vendéglátóhelyek tulajdonosaival beszélgetek a mai műsorban. 

  13. 109

    A barlangok fotósa

    Az egyéletem műsorának mai vendége Berentés Ágnes, geográfus, geológus, barlangi fotós, akit arról kérdezek, hogy milyen kalandokat rejt egy fotózás a föld mélyében, milyen élmény az érintetlen természettel találkozni, hogyan változtatják meg az utazó/mászó személyiségét a mélyben átélt tapasztalatok, és vajon mit keres a denevér Ági nyakában? 

  14. 108

    Kezdd el! 8. rész - dr. Nagy Péter - Mozdulj a netről a valóságra

    Dr. Nagy Péterrel, a Bethesda Gyermekkórház tudományos igazgatóhelyettesével beszélgetek a "Mozdulj a netről a valóságra" programról. 

  15. 107

    Balaton Café Tokióban

    Ha Japánba tervezi az útját a kedves Hallgató, mindenképp látogasson el Balatonról elnevezett kávézók valamelyikébe, ahol igazi magyar kürtöskalácsot, gulyáslevest és természetesen lángost is kóstolhat a vendég. És aki kedvet csinál a kóstoláshoz a mai műsorban, az Merényi Krisztina, a tokiói Liszt Intézet, a Magyar Kulturális Központ vezetője.

  16. 106

    Kezdd el! 7. rész - dr. Babai László - Mozgást Receptre Program

    A mai műsorban beszélgetőpartnerem dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság (MÉOT) elnöke és alapítója, az Életmód Orvosi Központ orvos-igazgatója. Témánk pedig egy új kezdeményezés, a Mozgást Receptre Program, amely keretében az orvosok különböző sportlétesítményekkel, klubokkal, edzőkkel összefogva mozgást javasolnak pácienseik számára az egészségben eltöltött évek számának növelése érdekében. 

  17. 105

    Az Év Fiatal Szállodása 2025

    Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette az Év Fiatal Szállodása pályázatot. Popovits Évával, az Accor szállodacsoport kelet-közép európai kereskedelmi igazgatójával, és Viglási Vincze Henriettével, a tavalyi győztessel beszélgetek erről az igazán motiváló versenyről, kihívásról.https://www.fiatalszallodas.hu/

  18. 104

    Kezdd el! 6.rész - dr. Toldy Anna

    Dr. Toldy Annával, az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület elnökével, vállalati wellbeing tanácsadóval beszélgetek a „Lép a cég” és az „Aktív Munkahelyek” programról.

  19. 103

    Kulináris kalandozások Toszkánán innen és túl

    Mai vendégem Toszkánából érkezett hozzám és egyenesen Provanszba utazik tovább. Amolyan vérbeli gasztroutazó és utaztató. Szabó C. Mikael kulináris élményeket, főzőtanfolyamot, gasztotúrát ígér a Toszkánába látogató vendégeinek. A stúdióbeszélgetésben szó lesz a közös étkezések, a terített asztal erejéről, és az európai nemzetek színes konyhájáról, gasztronómiai szokásairól is. 

  20. 102

    Kezdd el! 5.rész - Pénzes Erzsébet

    A "Kezdd el!" rovat mai vendége Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség elnöke, aki számos őszi kerékpáros programot ajánl az aktív életmód szerelmeseinek a hétköznapi bringázások mellett a könnyed, vezetett tekeréseken át egészen a teljesítménytúrák nagy kalandjáig. 

  21. 101

    Agroturizmus

    A Nyitott Porta Napok keretében idén ősszel 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit hazánk 5 tájegységén, és ígér igazi élmény kavalkádot a látogatók számára. Ennek kapcsán a hazai és nemzetközi trendekről beszélgetek Matoltsy Zsolt, agroturisztikai szakértővel, aki a nemzetközi példákul keresztül is bemutatja, hogy milyen lehetőségeket kínál a hazai turizmusban a kisgazdaságok bevonása az élményprogramok elérhetőségének növelésére.

  22. 100

    A felkelő nap országa - Japán

    Vendégemmel, Zentner Lászlóval a Magyar - Japán Baráti Társaság főtitkárával a Felkelő Nap országába utazunk. A vonzó japán városok turisztikai látványosságai mellett szó lesz a különleges szálláshelyekről, a gasztronómiáról és a számunkra meglepően érdekes japán társadalomról is. 

  23. 99

    Kezdd el! 4. rész - Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégia

    A Kezdd el! rovat mai részében Dr. Lacza Gyöngyvérrel, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Rekreáció Tanszékének vezetőjével beszélgetek a Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégiáról.

  24. 98

    Merhaba Törökország!

    Nagy Gergőt, a Sun&Fun Holidays utazási iroda operatív menedzserét kérdezem a törökországi turisztikai trendekről és legnépszerűbb desztinációkról. A műsorban felvillantjuk a közkedvelt úti célokat, a gasztronómia kínálta élményeket és azt is megtudhatjuk, hogy bizony Szent Miklós története sem Lappföldhöz, hanem Törökországhoz köthető.

  25. 97

    A hazai nyár mindig többet ad

    Csendes Olivérrel, a Visit Hungary vezérigazgatójával beszélgetek a belföldi forgalomösztönző kampányukról, a nyári hazai turizmus kínálta színes lehetőségekről, a legnépszerű úti célokról, és az egészen fiatal generációt utazásra inspiráló Kajla programról.

  26. 96

    Anna-bál és Jókai Mór bicentennárium

    A balatonfüredi múltat idézzük meg B. Miklós Tamás, helytörténész segítségével, akit az Anna-bál 200 éves történetéről kérdezek. A Füredről szóló műsor másik apropója, hogy éppen 200 éve született Jókai Mór is, aki erősen vonzódott e Balaton parti településhez.

  27. 95

    Csallóköz

    A Csallóközbe érkezve mesés vidéken találja magát az utazó, olyannyira, hogy ez az érintetlen természeti környezet a Tündérkert nevet kapta. Somogyi Gábort, A Csallóközi Területi Idegenforgalmi Szövetség elnökét arról kérdeztem, hogy milyen természeti és épített turisztikai látnivalókat, gasztronómiai értékeket kínál ez a szlovákiai régió.

  28. 94

    Nógrád és Polyána-Hegyalja

    A szlovákiai Nógrádba és Polyána-Hegyaljába kalauzol bennünket Tamás Krahulec, e két régió Turisztikai Szervezetének igazgatója.

  29. 93

    Kezdd el! 3. rész - Egri Gábor, a miskolci Factory Aréna egyik alapítója

    A miskolci Factory Aréna egy kerékpározni szerető családi klubból nőtte ki magát vállalkozássá. Ma már évente 25.000 extrém sportot kedvelő látogatót fogadnak az egykori gyárépület falai között. A Factory Aréna egyik alapítóját, és közösségépítőjét, Egri Gábort hívtam vendégül, akivel a kerekes sportokról, a mozgás szeretetéről és a közösség erejéről beszélgetnek. 

  30. 92

    Az év fagylaltja 2025 - dörgicsei mandulás

    Az Év Fagylaltja vándorkupa győztese 2025-ben a dörgicsei mandulás lett. Megálmodója Márton Sándor, a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó cukrásza. Vele, valamint Erdélyi Balázzsal, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnökével beszélgettem az idén Hajdúszoboszlón megrendezett versenyről. 

  31. 91

    Spanyol-magyar kétlaki élet

    Fekete Judit kétlaki életet él Magyarország és Spanyolország között ingázva. Juditot erről a vonzó életmódról, a spanyol-magyar lélektanról és „itt is-ott is” életérzésről kérdezem. Blogját itt olvashatjátok: tiplivan.com

  32. 90

    Kezdd el! 2.rész - beszélgetés Gajdos Tamással

    Az egyéletem műsorában Gajdos Tamás műsorvezető, szenior sportoló, az aktív életmód elkötelezett híve a vendégem, akivel a sport iránti szenvedélyéről és arról beszélgetünk, hogy a rendszeres mozgás és az élménysport mi mindent adhat az 50-60 év felettieknek.

  33. 89

    Stílusos Vidéki Éttermiség

    Ruprecht Lászlóval, a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület elnökével beszélgetek.

  34. 88

    Kezdd el! 1. rész - beszélgetés Gősi Krisztinával

    Fotó: Turcsán GáborKezdd el! címmel új rovat indul az Egyéletem műsorában, amelyben vendégeimmel az aktív életmódra buzdítjuk a hallgatókat. Első alkalommal Gősi Krisztina, az Aktív Magyarország, aktív életmód divíziójának marketingkommunikációs vezetője a vendégem, akivel az élményalapú sportolásról, a Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégiáról, a májusi mozgás hónapjáról és az aktív életmód egészségünkre gyakorolt hatásáról beszélgetünk. Kezdd el ma! Érezd holnap! Élvezd minden nap!

  35. 87

    Ciao Italia

    Cobino István, a Comites Ungheria titkára a vendégem, akivel a sokunk által kedvelt Olaszországról beszélgetünk. A turisztikai vonzerőkön túl szó lesz az olasz és a magyar néplélekről, a hazánkban élő olaszokról, az itáliai konyháról és legfőképp arról, hogy vajon jól ismerjük-e a mai olaszokat vagy még mindig csak a régi sztereotípiák élnek róluk bennünk.

  36. 86

    Baliról, filter nélkül

    Bali, a napjainkban egyre népszerűbb desztináció az “egyéletem” mai műsorának úti célja. Beszélgetőtársam Gueth Péter, aki az Indonéz Állam tanulmányi ösztöndíját elnyerve, két évig Yogyakartában tanult indonéz nyelvet és kultúrát, és azóta is évente többször látogat vissza Indonéziába, így Balira is. Közösen idézzük fel személyes turisztikai tapasztalatainkat a szigetről, annak kultúrájáról, mindennapi forgatagáról, a vallásról és természetesen a gasztronómiáról is.

  37. 85

    Sátoraljaújhely turisztikai vonzerői

    A mai adásban É-K Magyarországra, a szlovák határ közelébe, Sátoraljaújhelyre és környékére látogatunk, méghozzá egy olyan helyszínnel kezdünk, ahova az anyanyelvünk, a magyar nyelv szépsége invitálja, vonzza a turistákat. Beszélgetőpartnerem Széphalomról jelentkezik, az ottani Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója, és egyben az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, Nyiri Péter. A műsorban szó esik még a régió új turisztikai vonzerőiről is, a Guinness-rekordot nyert Függőhídról, a Bortemplomról és a Zemplén Kalandparkról is, és természetesen a jófajta gasztronómiai ízekről, a borokról és a helyi ételekről.

  38. 84

    Lendva várja Önt!

    Szlovénia felé átlépjük a magyar határt, és Lendvára, a Muravidék és a szlovéniai magyarok központi településére látogatunk. Telefonon jelentkezik beszélgetőpartnerem, Bánutai Éva Mária, a Lendva várja Önt Turisztikai  Szervezet elnöke, aki Lendva és környéke turisztikai vonzerejeit mutatja be.

  39. 83

    A jégvilágtól a trópusokig - gyerekek a nagyvilágból

    Földünk népessége túllépte a 8 milliárdot, miközben az iható víz, a tiszta levegő és az erőforrások egyre csökkennek. Juhász Árpád geológussal beszélgetek az Egyéletem műsorában, amelyben Grönlandot, Kubát, Chilét és Kenyát végigutazva vizsgáljuk a gyerekek, a jövő generáció lehetőségeit a jégvilágtól a trópusokig. Hogyan befolyásolja életüket a klímaváltozás? Becsülik-e a természeti környezetüket, járnak-e iskolába, milyen szerepet játszik a történelmi múltjuk a jelenük és a jövőjük alakulásában? Ezekre a kérdésekre kaphat választ a hallgató az Egyéletem műsorában. 

  40. 82

    Hungarikum Liget, ahol nemcsak a víz gyógyít

    A Hungarikum Ligetbe kalauzol bennünket Molnárné dr. Lezsák Anna, akitől megtudhatjuk, hogy hány Hungarikummal büszkélkedhetünk már, és, hogy hogyan válhat egy-egy hazai érték Hungarikummá. Mesél az egyedülálló, nemzetközi versenyek szervezésére is alkalmas footgolf parkról, valamint a lakitelki gyógyvíz erejéről is. 

  41. 81

    A hazai kempingekről

    Kisgyörgy Borbálával, a a Magyar Kempingszövetség elnökével beszélgetek a napjainkban ismét egyre népszerűbb hazai kempingekről.

  42. 80

    Szaúd-Arábia

    Selmeci Balázzsal, Magyarország szaúd-arábiai nagykövetével beszélgetek az ország történelméről, erőforrásairól, az utóbbi években lezajlott legmarkánsabb társadalmi változásairól, valamint a turisztikai fejlesztések ugrásszerű növekedéséről, melyekkel egyre több vendéget csalogatnak az országba. 

  43. 79

    Hivatása: idegenvezető

    Vágó Erika 40 éve a pályánFebruár 21-én ünnepeljük az Idegenvezetők Világnapját, ebből az alkalomból Vágó Erikát hívtam vendégül, aki 40 éve dolgozik a szakmában. Beszélgetésükben megidézzük a négy évtizeddel ezelőtti időket, hogy válhatott akkor valaki idegenvezetővé, és arról is szót ejtünk, hogy napjainkban kinek ajánlja Erika ezt a színes, mozgalmas hivatást. Szó lesz arról, hogy mit igényelnek manapság a vendégek, és mitől válik izgalmassá nap, mint nap útra kelni és megmutatni Budapestet, Magyarországot a hazai és belföldi turisták számára. 

  44. 78

    Az alvásról - 2. rész

    Kun Zoltán, fenntartható teljesítmény mentor, alváskutató az Egyéletem mai vendége, akit a pihentető alvásról kérdezek. Hogyan változtassunk az alvást romboló szokásainkon, milyen módszerek léteznek utazásunk megkezdése vagy éppen befejezése után a jetlag csökkentésére, és mit is jelent a szociális jetlag. A cirkadián ritmus és a kronotípusok mellett szó esik arról is, hogy hogyan tervezzük meg utazásunkat, hogy arról valóban kipihentem térhessünk haza.

  45. 77

    Az alvásról - 1. rész

    Kun Zoltán, fenntartható teljesítmény mentor, alváskutató az Egyéletem mai vendége, akit a pihentető alvásról kérdezek. Hogyan változtassunk az alvást romboló szokásainkon, milyen módszerek léteznek utazásunk megkezdése vagy éppen befejezése után a jetlag csökkentésére, és mit is jelent a szociális jetlag. A cirkadián ritmus és a kronotípusok mellett szó esik arról is, hogy hogyan tervezzük meg utazásunkat, hogy arról valóban kipihentem térhessünk haza.

  46. 76

    Taste Balaton 2025

    Az egyéletem műsorában a Taste Balaton fesztiválról beszélgetek vendégeimmel, Budavári Dórával és Kalas Györgyivel. A formabontó, második évébe lépő rendezvénysorozat a találkozásokról, a gasztronómiáról, a kultúráról, a Balatonról és mindezek összefonódásáról szól. A Balaton legjobb éttermei, borászatai, egyszeri és megismételhetetlen kulturális és kézműves programokkal várják a vendégeket március 7-16-ig. Ne hagyjátok ki!

  47. 75

    Vándortáborok 2025 - erdei vándor

    Az erdei vándortáborokban nemcsak a természeti és kulturális értékeinket ismerhetik meg a diákok, hanem segíti őket saját határaik feltárásában, a környezettudatosságuk megerősítésében, és nem utolsó sorban kiváló közösségépítő szerepük is van. Kovács Boldizsár, az Országos Erdészeti Egyesület munkatársa, az erdei vándortáborok projektfelelőse, és Antal-Futó Zsófia, budapesti diák mesél az eredi vándorok programjairól műsoromban.

  48. 74

    Balatoni fürdőkultúra a reformkor és a kiegyezés idején

    Balatonfüred legrégibb kultikus épületében, az Esterházy-kastély Látogatóközpontban időutazásra hívják az érdeklődőket a Nyár a Balatonon című interaktív kiállítással, amelyben a magyar reform- és kiegyezéskori balatoni fürdőkultúra világát, a meleg- és hidegfürdőzést, és a füredi gyógyvíz jótékony hatását mutatják be. Ellátogattam hát a város reformkori részébe, a múzeumba, ahol P. Miklós Tamás, a Nyaralástörténeti Látogatóközpont vezetője kalauzolt körbe.

  49. 73

    Magyar Turizmus Akadémia - a tanulási készség tesz túlélővé minket

    Vendégem Bacsi Krisztina, a Magyar Turizmus Akadémia szakmai vezetője, akivel a turisztikai szektorban dolgozók képzéséről beszélgetünk. A mesterséges intelligencia térhódítása mellett szóba kerül az érzelmi intelligencia fontossága, és a beszélgetést végigkíséri az az üzenet, hogy a tanulási készség tesz túlélővé minket nemcsak a turizmusban, hanem az élet minden területén. 

  50. 72

    Vándortáborok 2025 - bringás vándor

    A bringás vándortáborok 2025-ben is aktív, élménydús turisztikai programokat kínálnak a diákoknak és pedagógusoknak egyaránt. Pénzes Erzsébettel, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség elnökével, és Dér Viktóriával, a Nagykovácsiból érkezett tanárnővel beszélgetek a sportos kalandokat kínáló, közösségépítő táborokról.

Type above to search every episode's transcript for a word or phrase. Matches are scoped to this podcast.

Searching…

No matches for "" in this podcast's transcripts.

Showing of matches

No topics indexed yet for this podcast.

Loading reviews...

ABOUT THIS SHOW

Babik Edit utazásról, gasztronómiáról és rekreációról beszélget vendégeivel. Azokkal, akik e szakmákban dolgoznak, erre tették fel életüket, és azokkal, akik vendégként keresik az örömforrást a turizmusban, a wellbeing területén vagy éppen egy terített asztal mellett a vendéglátásban. Az „Egyéletem” című műsor a kultúrák találkozásáról szól. Mindarról, ami kiszakíthat bennünket a hétköznapokból, amiből tanulhatunk vagy jóllétünket támogathatja. A belföldi turisztikai és rekreációs értékek bemutatása mellett teret ad más nemzetek országainak bemutatására, lehetőséget biztosítva a kultúrák közötti különbségek, hasonlóságok feltérképezésére.

HOSTED BY

radiocafé

URL copied to clipboard!