Follow Marketing

PODCAST · business

Follow Marketing

Te mit szólnál, ha a főnököd felajánlaná, hogy vedd meg tőle a céget? Ezzel a mondattal indult a Follow marketing új időszámítása, amiről az Oszd meg és uralkodj podcast műsorában adásról adásra beszámolnak a friss tulajdonosok. Kendőzetlen őszinteséggel mesélnek a cégfejlesztés mind üzleti, mind érzelmi vetületéről, bátran felvállalva az árnyékos oldalt is, mert ebből tanultak a legtöbbet.

  1. 37

    „Mások színpadi főjelenetét nézzük, a saját színfalak mögötti szenvedésünkkel.” – NYÍLT LAPOKKAL

    Miért szorong ennyi vállalkozó?A közösségi médiában úgy tűnhet, hogy minden vállalkozó sikeres, magabiztos és pontosan tudja, mit csinál. Folyamatos növekedés, sikeres projektek, új ügyfelek. A valóság azonban sokszor egészen más.A vállalkozás indítása és a vállalkozói lét gyakran együtt jár bizonytalansággal, egzisztenciális szorongással, imposztor szindrómával és folyamatos kérdésekkel: jó irányba haladok? elég jó vagyok ehhez? mi lesz, ha nem sikerül?Sokan azért érzik úgy, hogy le vannak maradva, mert a közösségi médiában csak mások sikereit látják. A vállalkozók „színpadi főjelenetét”, nem pedig a színfalak mögötti küzdelmeket. Pedig a legtöbb vállalkozó ugyanazokkal a mentális kihívásokkal találkozik: döntési bizonytalanság, halogatás, túlterheltség, és az a nyomás, hogy kívülről minden stabilnak tűnjön.A Nyílt lapokkal podcast első epizódjában ezekről a témákról beszélget Fuller Bianka és Baranyai Örs. Arról, milyen pszichológiai kihívásokkal jár a vállalkozás indítása, miért szoronganak sokan vállalkozóként, és hogyan lehet kezelni a vállalkozói lét mentális terheit.Ha vállalkozó vagy, vállalkozást szeretnél indítani, vagy érdekel a vállalkozói mindset és a vállalkozók mentális oldala, ez a beszélgetés sok felismerést adhat.A Nyílt lapokkal podcast célja, hogy őszintén beszéljünk a vállalkozás valódi kihívásairól, nem csak a sikerekről, hanem a bizonytalanságokról és a küzdelmekről is.Timecode:00:00 – Bemutatkozás05:00 – A mai téma: Vállalkozás indítás félelmei11:00 – Egzisztenciális szorongás: mi van, ha összedől az egész?19:00 – 1. kártya: „Nem vagyok elég jó ehhez"31:00 – Sikertől való félelem: mi van, ha sikerül?35:00 – 2. kártya: „Ha beteg leszek, senki nem dolgozik helyettem"45:00 – Identitásválság: amikor a vállalkozói éned és a magánembered szétválik51:00 – 3. kártya: „Úgy érzem, mindenki ért a marketinghez, csak én nem"57:00 – 4. kártya: „El kéne mennem fix fizetésű állásba"01:05:00 – 5. kártya: „Egész nap dolgozom, mégis sehova sem haladok"01:10:00 – 6. kártya: „Nem merek árat mondani, félek, hogy kinevetnek"01:15:00 – Záró gondolatokBiankát itt éred el: https://fullerbianka.hu/Itt tudsz ÉnTervezőt vásárolni: https://entervezo.fullerbianka.hu/Bianka Instagramja: https://www.instagram.com/biankafuller/Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/Baranyai Örs LinkedIn: linkedin.com/in/baranyaiors Örs Instagramja: https://www.instagram.com/baranyaiors/Kulcsszavak:vállalkozás, vállalkozás indítás, vállalkozói mindset, vállalkozói szorongás, imposztor szindróma, vállalkozói podcast, vállalkozók mentális egészsége, vállalkozás pszichológia, magyar vállalkozók, pszichológia, mentális egészség

  2. 36

    Ezeket az influencereket kerüld el 2026-ban | Oszd meg és uralkodj

    Ki az igazi influenszer 2025-ben? Az, aki bármit elad? Vagy az, aki már nem is használja ezt a szót? Az Oszd meg és uralkodj! legfrissebb epizódjában Baranyai Örs egy kétélű műfajt boncolgat Bennszülött Bálnával és Kollár Dórival: az influenszerkedést. A kérdés nem csak az, hogy miért használjuk ezt a szót már szitokszóként, hanem az is, hogy mit jelent manapság egyáltalán hitelesen tartalmat gyártani.A beszélgetés elején nosztalgiázunk egyet: ki hogyan találkozott először a magyar influenszerkedéssel? Bálna a bongós korszakot hozza fel, Dóri az Instafame-ből nőtte ki magát, Örs pedig teleshopos flashbackkel támad. Innen indulunk és hamar eljutunk oda, hogy mi a különbség influencer és tartalomgyártó között, mi az a pont, ahol a hitelesség elveszik, és hogy érdemes-e még egyáltalán influenszernek lenni 2025-ben.Ez az epizód nemcsak a szakmabelieknek szól, hanem mindenkinek, aki valaha posztolt már valamit az internetre – és elgondolkozott rajta, hogy vajon milyen hatása van annak, amit látnak tőle. Mert a végén nem az a fontos, hogy mennyi követőd van, hanem hogy mennyi figyelmet érdemelsz meg.Témák az adásban:Influencerkedés régen és most: ősélmények, váltópontok, lejtmenetekMi különbözteti meg a tartalomgyártót az influencertől és a celebtől?Politika, brandépítés, közönségbizalom: hogyan lehet ma hitelesnek maradni?Red flagek, influencer-típusok, és a „kaszinós pont”, ahol minden elromlik⏱️ Időbélyegek00:00 – Kinek mi volt az első influenszer-ősélménye? 11:43 – Influencer, celeb vagy tartalomgyártó? Hol a határvonal? 23:50 – Miért ment tönkre az influenszerkedés? 35:12 – TikTok, trash és az algoritmus buktatói 48:37 – Mennyire vonzó még influencerkedni 2025-ben? 1:01:05 – Hitelesség kontra reklámzaj: hol a határ? 1:13:29 – Politika, humor és tartalomstratégia 1:26:58 – Az influenszer piac reformjáról álmodva 1:35:16 – Záró gondolatok🎧 Ha foglalkoztat, hogyan lehet ma hitelesnek maradni az online tartalomgyártásban és értéket teremteni egy zajos, reklámokkal túli világban – ezt az epizódot hallgasd meg!💬 Te kiben bízol meg az online tartalmak közül?  Írd meg kommentben!Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon: / followmarketinghuFollow Marketing az Instagramon: / follow__marketingBaranyai Örs LinkedIn: linkedin.com/in/baranyaiors BBPro: https://bbpro.hu/Bennszülött Bálna: https://www.youtube.com/@sulytalanbalna Kollár Dóri: https://www.youtube.com/@kasztrantszerJóreggelt, kivéve: https://www.youtube.com/@joreggelt-kiveve

  3. 35

    A KARMESTER, AKI LETETTE A PÁLCÁT – MILLIÁRDOS SIKERSZTORI | Oszd meg és uralkodj

    Hogyan lesz egy magyar KKV-ból nemzetközi sikersztori? És mit jelent valóban hátralépni a cégvezetésből? Ebben az epizódban Egerszegi Krisztián, a MiniCRM cégépítője és a Cégépítők podcast házigazdája meséli el a MiniCRM sztoriját – az első naptól egészen a nemzetközi exitig. Krisztián nemcsak a sikeres cégépítés kulisszatitkairól beszél, hanem arról is, mit jelent egy vállalkozónak újra alkalmazottként dolgozni a saját egykori cégében. Mi kellett ahhoz, hogy egy 7 fős induló csapatból százfős szervezet, majd nemzetközi felvásárlás legyen? És mit jelent az, hogy a vezető nem a frontvonalban, hanem a karmesteri pálcát továbbadva tud igazán nagyot alkotni?Többek között ezekre a kérdésekre kapsz választ:Hogyan lehet tudatos jövőképpel céget építeni, nem csak működtetni?Miért kell időben kilépni az operatív mókuskerékből?Miért nem a pénz volt a legnagyobb tanulópénz a MiniCRM történetében?Hogyan segíti a gyorsaság és az azonnali megvalósítás a versenyelőnyt?Krisztián nem sikersztorikat puffogtat – hanem őszintén beszél a kudarcról, a tanulási görbéről, a tulajdonostársi dinamika kihívásairól, és arról, hogyan lehet úgy hátralépni, hogy ne dőljön össze az egész. Az adás során végigkövetjük a MiniCRM történetét a kezdetektől a nemzetközi exitig – és azt is megtudjuk, mi van most a vászonra rajzolva Krisztián jövőképében.⏱️ Időbélyegek00:00 – Intro, vendég bemutatása, a MiniCRM felvásárlásának híre 07:25 – A karmester és a zenekar: mit jelent hátralépni? 15:40 – Mérföldkövek a MiniCRM sztoriban 25:10 – Kudarcok és tanulópénzek: Telekom, EU-s tőke, edukáció 36:00 – Menedzsmentépítés, jövőkép kimondása, visszavonulás 44:45 – A Cégépítők podcast indulása: identitásválság helyett új fókusz 52:30 – Hogyan lehet jól hátralépni? A vezetés átadásának buktatói 1:01:10 – Struktúra, rendszer, delegálás és a 4DX módszertan 1:13:30 – A bizalom valódi alapja: transzparencia és rendszer 1:25:00 – Mi jön az exit után? Új célok, új vászon 1:35:50 – Záró gondolatok: miért nem dől össze a cég, ha jól csinálod🎧 Ha érdekel, hogyan lehet tudatosan, jövőképpel építkezni – nemcsak céget, de életet is –, ezt az epizódot hallgasd meg. Mert a siker nem a vége, hanem egy új kezdet.💬 Neked mi lenne az első vonás az üres vásznon, ha ma újrakezdenéd? Írd meg kommentben!Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon: / followmarketinghuFollow Marketing az Instagramon: / follow__marketingBaranyai Örs LinkedIn: linkedin.com/in/baranyaiors 

  4. 34

    Mit tud a Temu, amit te még nem? | Oszd meg és uralkodj Podcast

    Mit jelent valójában az, hogy "dolgozzon a weboldalad"? Mi kell ahhoz, hogy egy magyar KKV ne csak hirdessen, hanem valódi profitot termeljen online? Ebben az epizódban Baranyai Örs vendége Szabó Imre, az OptiMonk magyarországi vezetője, valamint Kovács Boldizsár, a Follow Marketing PPC vezetője – két olyan szakember, aki nemcsak érti, de napi szinten csinálja is a konverzióoptimalizálást.Ez az epizód nem a kattintásokról, hanem a szorzatokról szól. A profit négy tagú képlete végre magyar nyelven, érthető példákkal. Elmondjuk, hogy miért nem elég forgalmat venni, ha az oldalad lyukas, mint egy svájci sajt. Mert mi történik akkor, ha ugyanazzal a marketingbüdzsével 60%-kal növelheted a profitodat? Szó esik arról is, hogyan versenyezhet egy magyar webshop a Temuval vagy az Amazonnal, és mi az, amiért a "rossz pop-up" nem egyenlő a "pop-up idegesítő" élménnyel.Miért téved, aki szerint a konverzióoptimalizálás csak a nagyok játéka? Hogyan lesz a "mindig is utáltam a szerencsekereket" mentalitásból mégis 15%-os listakonverzió? Mi az a conversational pop-up, hogyan segít a mesterséges intelligencia termékoldalak tömeges átírásában, és mikor nem kell foglalkoznod az AB-teszteléssel?Témák az epizódban:A konverzióoptimalizálás definíciója és a profit képleteA magyar KKV-k jelenlegi helyzete és mindset-problémákHogyan versenyezhetsz a Temuval vagy az Emaggal?Tipikus hibák: mit ért mindenki félre a konverzióoptimalizálásban?Pop-up, szerencsekerék és a gamifikáció valódi szerepeAI szerepe a termékoldalak és szövegek skálázásábanAB-tesztelés: mikor éri meg, és mikor teljes időpocsékolás?Felkészülés Black Friday-re: listaépítés, edukálás, előmelegítésIdőbélyegek: 00:00 – Intro, vendégek bemutatása, konverzió alapjai 08:15 – A magyar KKV-k jelenlegi helyzete, hibás mindsetek 16:40 – A profit képlete és szemléletes példák 25:05 – Mikrokonverziók, listaépítés, visszatérő vásárlók ereje 32:50 – Pop-up vagy nem pop-up? Mit tegyél, ha idegesít?41:30 – Personalizáció, konverzational pop-up és zero party data 50:20 – AB-tesztelés alapjai, mikor felesleges, mikor muszáj 59:00 – AI a konverzióoptimalizálásban: szöveg, kép, élmény 1:08:45 – Black Friday checklist: mit csinálj meg még időben?🔍 Neked mi volt az a kis változtatás a weboldaladon, ami látványos eredményt hozott? Kommenteld be!Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/Follow Marketing a Facebookon: /followmarketinghuFollow Marketing az Instagramon: /follow__marketingBaranyai Örs LinkedIn: linkedin.com/in/baranyaiorsBBPro: https://bbpro.hu/

  5. 33

    Kalandozások Vavrek Balázs fejében - Évadzáró! | Oszd meg és uralkodj Podcast

    Mi történik, amikor a reklám nem csak elad – hanem értéket ad? Mitől lesz egy hírlevél 1,3 milliót érő eszköz? Mikor lép át a reklám a manipuláció határán? És miért kell néha nemet mondani egy kampányra, ha marketingesként önazonos akarsz maradni? Az Oszd meg és uralkodj! évadzáró epizódjában Baranyai Örs beszélget Vavrek Balázzsal – szövegírásról, vállalkozói etikáról, személyes határokról és a nagy ötletek valódi jelentőségéről.Ez a beszélgetés nem csak szövegíróknak szól. Ha vállalkozóként érdekel, hogyan válhatsz karakteres márkává a sablonos marketing világban, ha tanulnál abból, hogy mit csinál egy profi szövegíró, amikor egy ügyfél túlmegy az etikai határon, vagy ha egyszerűen csak szeretnéd megtudni, mit kezdj a hírlevelekkel 2025-ben – akkor itt a helyed.Balázs őszintén mesél a kampányokról, amiket visszamondott, a LinkedIn-hangkeresés dilemmájáról, és arról, mit tanult egy 26 millió forintot hozó e-mail kampányból. Szóba kerülnek a véleményvezérek, a politikai kampányok újragondolása, az etikus reklám határai, és az is, miért nem működik már a tengerparton sétáló influencer egy kólával a kezében.📌 Az epizód tanulságai és témái:– Hol húzódik az etikus marketing határa?– Mi számít valódi nagy ötletnek – és mi csak zaj?– Mikor kell nemet mondani egy kampányra?– Hogyan lehet hitelesen kommunikálni a LinkedIn-en?– Miért működik még mindig a hírlevél – és hogyan hoz több milliós bevételt?– Hogyan segíthet a kreatív rutin, ha elkerülnéd a sablonosságot?– Személyes történetek szövegírói dilemmákról és vállalkozói döntésekről⏱️ Időbélyegek: 00:00 – Spanyolország vs. Magyarország: kultúrák, vállalkozók, sztereotípiák08:30 – Hazudik-e a reklám? Etika, határok, visszautasított kampányok18:00 – LinkedIn, vélemény és hangkeresés: mikor vállald magad?28:00 – Személyes példák: politikai kampányok, márkák, polarizáció38:00 – A nagy ötlet: mitől nagy, és mitől csak zaj?47:00 – Mester Tomi kampány: napi hírlevelek, többmilliós bevétel55:00 – Hírlevelek 2025-ben: ritmus, rendszer, volumen és minőség1:00:00 – Kreatív munka, piacismeret és személyes fejlődés🎧 Ha érdekel, hogyan építhetsz karakteres, etikus és hatékony marketinget, – akár egyetlen jól megírt hírlevéllel – hallgasd meg ezt az epizódot. Mert nem a hangos marketing nyer, hanem a hiteles.💬 Téged mi tart vissza attól, hogy felvállald a hangodat a marketingedben? 🔗 Említett linkek:Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/Follow Marketing a Facebookon: /followmarketinghuFollow Marketing az Instagramon: /follow__marketingBaranyai Örs LinkedIn: linkedin.com/in/baranyaiorsBBPro: https://bbpro.hu/

  6. 32

    Ízpornó kolbásszal – így épül prémium brand válságban! | Oszd meg és uralkodj Podcast

    Mi történik, ha egyszer már mindened megvolt, majd mindent elveszítesz – és újra kell építened mindent a nulláról?Szöllősi Tamás története nemcsak egy vállalkozói comeback sztori, hanem egy esettanulmány is arról, hogyan lehet recesszió közepén márkát építeni – nem túlélni, hanem növekedni.A Tóalmási kolbászmanufaktúra mögött álló márkamentor ezúttal nem csak húsokról beszél, hanem húsvéti káoszról, kommentekből épített termékfejlesztésről és arról, miért éri meg többet fizetni a húsért, ha abban benne van a gyerekkor íze.Mikor kezdj el videózni akkor is, ha utálod a kamerát?Hogyan válik a közönséged rajongótáborrá – és mit jelent, ha már nem érdekel valakit, mennyibe kerül a kolbászod, csak vinni akarja?Hogyan lehet egy márkát úgy építeni, hogy abban benne legyen a közösség véleménye, a minőség iránti megszállottság és az a mentalitás, hogy válságban nem visszavágunk, hanem ráteszünk még egy lapáttal?Ez az epizód nem a kifogásokat keresőknek szól, hanem azoknak, akik a piacon akarnak maradni, sőt – piacot nyerni.Tamás nem csak elméletben beszél: számokkal, példákkal és húsbavágó sztorikkal mutatja meg, hogyan lesz a márkád szerethető, a terméked kívánatos – és hogyan lehet felkészülni egy olyan húsvéti dömpingre, amiben 5000 nem fogadott hívás marad a rendszerben.🎯 Témák az epizódban:– A Tóalmási márka újraindítása és stratégiai váltás– Prémium alapanyag-beszerzés és az ízélmény mögötti tudatosság– Termékfejlesztés kommentek és vásárlói visszajelzések alapján– Hogyan épül közösség és rajongótábor egy kolbászmárka köré?– Miért nem engedheted meg magadnak, hogy elnémulj válságban?– Külföldi piacra lépés: a magyar ízvilág, mint exportcikk– Húsvéti káosz, 5000 nem fogadott hívás és 150 millió forint a rendszerben– Miért és hogyan lett Viktor, a termelésvezető a márka arca?– AI-alapú ügyfélszolgálat és digitális innováció egy húsmanufaktúrában– A válság, mint új szokások szülője és versenyelőny forrása⏱ Időbélyegek:00:00 – Tamás visszatérése és a Tóalmási újraindítása08:30 – Prémium márkaépítés: hús, paprika, vásárlói élmény18:00 – Ízpornó sztorik és a vásárlói rajongás pszichológiája28:30 – Piacfigyelés, termékfejlesztés, kommentekből innováció38:00 – Kommunikáció válságban: kiáramlás vagy csőd48:00 – Külföldi célcsoport, kampányterv és új piacok58:00 – Húsvéti leterheltség és AI megoldások1:05:00 – Záró gondolatok: kolbászból van a kerítés – ha jól csinálod🎧 Ha érdekel, hogyan lehet egy kis falu húsmanufaktúrájából országos és nemzetközi brandet építeni, akkor ez az epizód neked szól.Mert nem mindenki kolbászból csinálja – de van, aki igen.🔗 Említett linkek:Follow Marketing hírlevél feliratkozás:https://followmarketing.eu/podcast/Follow Marketing a Facebookon:www.facebook.com/followmarketinghuFollow Marketing az Instagramon:www.instagram.com/follow__marketingBaranyai Örs LinkedIn:www.linkedin.com/in/baranyaiorsBBPro:https://bbpro.hu/

  7. 31

    Ferkai Marcell: kommentátorból tartalomgyártó – így lesz belőled márka | Oszd meg és uralkodj Podcast

    Mit tanulhat egy vállalkozó egy sportkommentátortól? Elég sokat – főleg akkor, ha az illető nemcsak a pálya szélén él és dolgozik, hanem saját brandet is épít. Ebben az epizódban Baranyai Örs vendége Ferkai Marci, aki a Digisportos idők után ma már saját TikTok és YouTube csatornát visz, podcastet készít, és a sportkommentátori szerepből kilépve egy új hangon szól a közönséghez.Mitől hiteles valaki, aki egy mikrofon mögül kommentál? Hogy lehet stílust építeni egy ennyire szabályozott műfajban? Milyen volt Vitray Tamással tanulni, mit tanult Hajdú B. Istvántól, és hogyan lesz valakiből hatáskeltő a social media korában? Egy érdekes, tanulságos és sokszor közvetlen beszélgetés egy olyan szakemberrel, aki a mikrofon mindkét oldalán otthon van.Ferkai Marci sztorija több, mint sportkarrier:Öt év az Aréna 2000 sportkönyvkiadónál, majdDigisportos évek, ahol Vitray műsoraiban szerepeltA kommentátori pálya mögött új dimenziók: promószövegek írása, TikTok-robbanás, podcastindításA Hatáskeltő podcast születése és filozófiájaAz epizód legfontosabb tanulságai:A kommentátor nem főszereplő, hanem idegenvezető: hagyjuk focizni a fiúkatA stílus nem másolható, hanem kialakítható – de csak akkor, ha mersz önazonos lenniA hitelesség értéke nemcsak abban rejlik, hogy miről és kivel beszélsz, hanem abban is, hogyan pozicionálod magadTémák az epizódban:Kommentátori karrier indulása: Arena 2000, sportkönyvek, majd DigisportVitray Tamás hatása: gondolatok, amit átadott a jövő kommentátorainakA hang megtalálása: Hajdú B. -stílustól a saját kommentátori attitűdigEmberi sztorik a statisztikák helyett: hogyan lesz a sportközvetítés művészetTikTok mint lehetőség: hogyan lett a műfajban első, hogyan válaszolt a közönségénekA Hatáskeltő podcast: pozicionálás, vendégek, őszinteségTartalomgyártás a szabadságról: hogyan épít tartalmat kommentátorként, szerkesztőként, műsorvezetőkéntIdőbélyegek: 00:00 – Múlt, sportkönyvkiadó, digisportos évek07:00 – Vitray-iskola: mikor beszélj, mikor hallgass13:00 – Saját hang keresése, önismereti utazás18:00 – Kommentátori hitvallás, emberi történetek fontossága23:00 – Román bajnokikból művészet: hogyan lesz unalomból sztori27:00 – TikTok-robbanás: hogyan talált rá a közönség33:00 – Hatáskeltő podcast: vendégválasztás, pozicionálás41:00 – A szabadság értéke: tartalomgyártás műfajokon át🎧 Ha érdekel, hogyan lesz egy kommentátorból tudatos tartalomgyártó és hatáskeltő podcast-host, ezt az epizódot hallgasd meg.Mit gondolsz: egy unalmas terméket is el lehet adni, ha elég jó a sztori köré? Kommentben írd meg!Említett linkek:Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon: / followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: / follow__marketing Baranyai Örs LinkedIn: linkedin.com/in/baranyaiorsBBPro: https://bbpro.hu/Hatáskeltők Podcast: Ferkai Marcell - YouTubeTikTok-válaszvideók, avagy a kommentátori szakma titkai: https://www.tiktok.com/@hataskeltok/playlist/1%20komment%C3%A1tor%20%C3%A9lete-7166913594506971909Preziben a kommentátori ars poetica: Így közvetítek én by Ferkai Marcell on PreziAdatbázis és a kommentátori eszköztár egyéb tartozékai: https://www.instagram.com/stories/highlights/17875362932320480/

  8. 30

    A brand, ami te vagy: Lassu Henrik a hiteles növekedésről | Oszd meg és uralkodj Podcast

    Ha te vagy a márka, akkor mi van, ha elfáradsz? Ha a vállalkozásod mögött nem egy arculat áll, hanem te magad? Ebben az epizódban Baranyai Örs vendége Lassu Henrik, aki 10 év vállalkozói tapasztalattal, ügynökségi múlttal és saját oktatási márkával mutatja be, hogyan lehet egyéni vállalkozóként hitelesen, önazonosan – és sikeresen – jelen lenni a piacon. Henrik azok közé tartozik, akik nemcsak marketinget csinálnak, de tanítják is – méghozzá olyan intenzitással, hogy közben újra és újra rátalál a flow-élményre.Mit jelent igényteremtő marketing? Miért nem elég az, ha csak segíteni akarsz – vagy csak pénzt keresni? Hogyan lehet 8 év alatt 4 különböző vállalkozást sikeresen felskálázni és elengedni? És mi a legfőbb különbség termék- és szolgáltatásmarketing között? Ezekre a kérdésekre is választ kapsz, sőt Henrik őszintén mesél a kiégésről, a videós tartalomgyártás nehézségeiről és arról, hogy mikor érdemes valóban céget építeni egy személyes márkából.Ez az epizód különösen azoknak szól, akik: – egyéni vállalkozóként próbálnak stabil, kiszámítható bevételt építeni – tartalomgyártásban gondolkodnak, de félnek a kamerától – nem találják a helyüket a marketingben, mert vagy túl spiri, vagy túl sales-es – elakadtak a saját fejlődésükben, és keresik a következő szintet.Az epizód legfontosabb tanulságai: – A készségeid hozzák a pénzt, nem a vállalkozásod. – A videós jelenlét nem opció, hanem versenyelőny. – A segítői attitűd és a monetizáció nem zárják ki egymást – sőt, szükségük van egymásra.Témák az epizódban: Henrik vállalkozói útja: dropshippingtől mentorprogramig Mi az az igényteremtő marketing? A kétféle szolgáltató és a közös kihívásaik Hogyan érdemes videós tartalmat gyártani, ha nem vagy showman?Mikor válik a vállalkozóból cégvezető? Mit jelent a hosszú távú siker a szolgáltatás alapú bizniszben? A személyes márka építésének valós kihívásai Hogyan segít a mindset a stagnálás leküzdésében?Időbélyegek: 01:00 - Intro: Henrik bemutatkozása és vállalkozói útja08:00 - A szolgáltatás alapú marketing alapjai15:00 - A kétféle szolgáltató dilemmája: segíteni vagy pénzt keresni?21:00 - Videós tartalomgyártás: félelmek, készségek, mindset30:00 - Mikor építs céget és mikor maradj szólóban?38:00 - A személyes márka ereje és hátulütői45:00 - Sikeres ügyfélsztorik és mindsetbeli különbségek58:00 - A vállalkozói tudás, mint szobrászművészet1:05:00 - Mit tanít a Linus Tech Tips vagy a Partizán brandépítése?1:10:00 - Záró gondolatok: a siker nem csak stratégia, hanem önismeret is🎧 Ha érdekel, hogyan lesz valakiből olyan márka, amit nem lehet nem észrevenni, akkor ezt az adást hallgasd meg. Mert van, aki árul valamit – és van, aki saját magát építi fel.Említett linkek:Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon:  / followmarketinghu   Follow Marketing az Instagramon:  / follow__marketing   Baranyai Örs LinkedIn: linkedin.com/in/baranyaiorsBBPro: https://bbpro.hu/

  9. 29

    Pick szalámit eszünk Katy Perryvel, a beázott tető alatt | Reklámszindikátus Podcast

    Ebben az epizódban a Reklámszindikátus aktuális szereplői, Kollár Dóra, Varga Bertold és Wolf Gábor górcső alá vesznek néhány marketing szempontból igencsak vitatható kampányt. Kiderül: mit keres Katy Perry az űrben? Mi a baj a szalámis szendvics reklámozásával? És vajon mitől lesz igazán hasznos egy biztosítási reklám? Három teljesen eltérő kampány, egyetlen közös tanulsággal: az üres látvány nem visz sehova.A beszélgetés első felében Dóri a Blue Origin űrmisszióját hozza, ahol a kampány a nők reprezentációjával hirdette az űrturizmust – mindössze 100 km magasan. Azonban a szinte már abszurd médiamegjelenés és a látszat-feminista kommunikáció éles vitát indít a pinkwashing és a PR-ködösítés kapcsán.Ezután Gábor a Pick kampányát veszi górcső alá. Könnyed, de szakmai alapon elemzi a szalámis szendvicsekkel operáló TikTok-reklámokat. Rávilágít, hogyan beszélnek el egymás mellett a márkák pozicionálás nélkül, és miért nem rezonálnak ezek a tartalmak a fiatal célcsoportra. Megtudjuk, mit jelent a márkapozicionálás, hogyan kerülhet egy márka az avocado toast-tal egy versenypályára, és miért fontos, hogy egy márka világosan azonosítható értékeket és érzéseket közvetítsen a célközönség felé.Végül Bertold egy biztosítási kampányt hoz, amely már-már tankönyvi példaként is megállja a helyét. Az Allianz lakásbiztosítási kampánya nemcsak remarketinggel, hanem edukatív tartalmakkal, átlátható űrlapokkal és valós szituációk feldolgozásával is operál. A biztosítási reklám lehet érthető, fogyasztható és még szimpatikus is. A műsorban arról is szó esik, hogyan érheti el ugyanezt egy KKV – sokkal kisebb költségvetésből.Az epizód legfontosabb tanulságai:A feminizmust nem szabad marketingfogássá silányítani.Egy termék nem adja el önmagát: a márkát is pozicionálni kell.A jó marketing értelmez, edukál és kiszolgál – nem pedig csak hatni akar.TIMECODE-ok:00:04:30 – Mi volt a valódi időtartama a "nőtörténelmi" űrutazásnak?00:07:50 – Mi lehetett volna a jobb narratíva? Érzelmi horgonykeresés00:14:00 – Pick kampány: TikTok, influencerek és hiányzó pozicionálás00:21:30 – Márkapozicionálás: mi hiányzik a Pick kommunikációból?00:28:00 – Szeged, szalámis szendvics és márkaélmény lehetőségei00:37:00 – Allianz: edukatív kampány, átlátható konfigurátor00:45:00 – Real life szcenáriók és biztosítás marketingbenHa téged is érdekel, hogyan lehet egy kampányt nemcsak pofásan, hanem tartalmasan is megvalósítani, akkor ezt az epizódot semmiképp ne hagyd ki!Kommenteld be: szerinted melyik volt a legtanulságosabb kampány és miért?Említett linkek: Follow Marketing: https://followmarketing.eu/ Dóri LinkedIn: https://www.linkedin.com/in/dora-kollar/Landing24: https://landing24.hu/ Marketing Commando: https://www.marketingcommando.hu/

  10. 28

    „Rosszul lehet játszani, de lélek nélkül soha” – a hitelesség ára Baranyai Örs szerint | Oszd meg és uralkodj Podcast

    „Kell valaki, aki elhiszi, hogy én vagyok az a valaki.” Ez a mondat jól összefoglalja, hogyan lesz valakiből vezető – néha előbb hisz benned más, mint te saját magadban. Ez a felismerés volt a kiindulópontja Baranyai Örs útjának is, aki az asszisztensi pozícióból jutott el oda, hogy ma egy 30+ fős ügynökséget vezet. Kívülről ez siker, belülről viszont egy sokrétegű, önreflexióval teli folyamat.Ebben a különleges epizódban Sándorfy Adrián kérdezi Örsöt – és ezúttal nem a márkáról, a csapatról vagy a következő kampányról van szó, hanem arról, mi van a számok mögött. Örs őszintén beszél a belső dilemmákról, a vezetői felelősségről, a hitelesség megtartásáról és a pillanatokról, amikor úgy érzi: ő maga is el tud veszni abban, amit épít. Ez nem egy PR-interjú. Ez egy belső hang kihangosítása.Az adás különlegessége, hogy nem sikersztorik puffogtatására épül, hanem emberi kérdésekre: hogyan lehet valaki egyszerre introvertált és márkaarc? Hogyan működik egy háromfős tulajdonosi kör, amikor különböznek a tempók és a célok? És mit jelent úgy fejlődni, hogy közben megmaradsz önazonosnak?Az Oszd meg és uralkodj! ezzel az epizóddal nemcsak a vezetőknek szól – hanem mindenkinek, aki néha úgy érzi: kívül rend van, de belül vihar. Ha érdekel, hogyan lehet hitelesen működni a reflektorfényben, úgy, hogy közben ne vakítson el – akkor ez a beszélgetés neked szól.00:00 Introvertáltan a rivaldafényben Örs arról mesél, hogyan tudatosította magában, hogy a nyilvános arc és a valódi személyiség két külön dolog – és hogyan tanulta meg különválasztani a kettőt.08:26 Kemény munka a számok mögött 95-ről 380 millióra nőtt az árbevétel két év alatt – de a valódi titok az adatalapú működés és a rendszerépítés volt, nem a szerencse.16:52 A siker ára Örs mesél arról, mit jelent folyamatosan 110%-on pörögni, miközben kívülről mindenki csak az eredményt látja.25:19A vezetői magány Mi történik, ha a vezető is elfárad? A felelősség, a tölcsér alján ülés és a „nem mutathatom meg, hogy baj van” érzése kerül fókuszba.33:45 Csapat, kultúra, kommunikáció A növekedés ára a kapcsolódás elvesztése lehet. Örs arról beszél, hogyan tanulta újraépíteni a nyílt kommunikációt a 30 fős csapattal.42:11 Red flag-ek és szűrési hibák Akár ügyfélről, akár munkatársról van szó: nem mindig sikerül jól dönteni. Ilyenkor jön a tanulás, a korrekció – és az újratervezés.50:38 Tulajdonostársak és barátság„Ez olyan, mint egy házasság, csak ebből nem lehet elválni” – Örs mesél a három tulajdonos dinamikájáról és a konfliktuskezelésről.59:04 Következő lépés: LemonArt Miért szálltak be egy másik ügynökségbe tulajdonosként? Hogyan működik együtt két márka, és mit adhatnak egymásnak hosszú távon?🎧 Ha kíváncsi vagy, mit jelent vezetőként tényleg felelősséget vállalni – magadért, a csapatodért, az ügyfeleidért –, ezt az epizódot hallgasd meg. Mert nem csak sikerekből áll a növekedés, hanem a nehéz döntésekből is.Említett linkek:Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon:  / followmarketinghu   Follow Marketing az Instagramon:  / follow__marketing   Baranyai Örs LinkedIn: linkedin.com/in/baranyaiorsBBPro: https://bbpro.hu/

  11. 27

    Üdv a reklám pokolban! | Reklámszindikátus Podcast

    Ebben az epizódban ismét összeáll a Reklámszindikátus alapító triója: Baranyai Örs, Varga Bertolt és Wolf Gábor, hogy kíméletlenül, mégis tanulságosan kivesézzenek néhány friss kampányt a hazai és nemzetközi piacról. Indulásként a Nissan új reklámfilmjét elemzik, amely már a megjelenésekor is nagy port kavart – de vajon sikerült a cégnek jól reagálnia a korábbi PR-bukóra? Szó esik a humor és az önirónia szerepéről, valamint arról, hogy mikor érdemes trendet követni – és mikor nem.A második blokkban a Hell energiaital kampánya kerül nagyító alá, ahol a szereplők kifejtik, mitől lesz egy nyereményjáték valóban vonzó, és milyen hibák miatt fullad kudarcba a márkakommunikáció. Megvizsgálják, hogyan pozícionálja magát a Monster, és miben marad el ettől a Hell. A márkaépítés, dizájn és figyelemmegtartás szentháromsága mentén haladva meglepően mély, de közérthető kritikát kapunk.Végül a Yettel kampány következik, ahol az egyszerűnek szánt ajánlat annyira túlbonyolított lett, hogy még egy rutinos marketinges is elveszik benne. Szó esik a jó UX-ről, a weboldalak átláthatóságáról, és arról, hogy mit jelent „jólra hallgatni” egy kampányt. Ha érdekel, hogyan lehet (vagy nem lehet) egy egyszerű ajánlatból használható ajánlatot csinálni, akkor ez a szegmens neked szól.TIMECODE-ok:00:01:04 – A Nissan kampány elemzése: túl PC vagy épp érzéketlen?00:05:28 – Hogyan lehetett volna jól kijönni a botrányos kampányból?00:06:29 – A Nissan reagálása: önparódia vagy újabb baklövés?00:09:00 – A Hell nyereményjáték plakátja vs. Monster: mi működik és mi nem?00:13:00 – Landing page kritikák: miért veszít el a Hell egy érdeklődőt?00:26:21 – A Jettel reklám és a túlkomplikált kampánystruktúra problémái00:33:52 – "Don't make me think": mikor veszít el végleg a felhasználói élmény00:41:10 – TV-reklám vs. TikTok generáció: miért tűnik cringe-nek a reklám?

  12. 26

    Ügynökségi modell: így építettünk stabil csapatot és elégedett ügyfélkört | Oszd meg és uralkodj Podcast

    Különleges adás a mai, hiszen ezúttal nem a saját beszélgetésünket láthatjátok: akasztották a hóhért. Történt ugyanis, hogy Pócs Bálint, a Follow Marketing egyik tulajdonosa a Nyereséges Vállalkozás podcastben vendégeskedett, így most ezt az izgalmas beszélgetést láthatjátok. Csehil Ádám műsorvezetővel mélyre ásnak a vállalkozásépítés kulisszatitkaiba: hogyan lehet egy egyetemi projektből 320 milliós árbevételű ügynökséget felépíteni úgy, hogy közben a cég stabil és nyereséges maradjon? „Előre menekültünk” – így fogalmazta meg Bálint a stratégiánkat: mindig egy lépéssel előrébb gondolkodtak, még akkor is, ha az pillanatnyilag pénzügyi kihívást jelentett. De mi volt a siker kulcsa? Egy olyan hárompilléres rendszer, amelyben az emberi oldal, a sales és a pénzügyi tudatosság egyensúlyban maradt.Hogyan sikerült pár hónap alatt megsokszorozni az ügyfeleink számát, és egy stabil csapatot felépíteni, ahol minimális a fluktuáció? Miért volt kiemelkedő szerepe a HR-be, pénzügyekbe és automatizációba fektetett időnek és pénznek? Hogyan építettünk erős belső márkát, és milyen trükkökkel szerezzük meg az új ügyfeleket gyorsabban, mint a konkurencia? Ha szeretnéd tudni, hogyan lehet egyszerre növekedni és nyereséges maradni, és mit tanulhatsz a példánkból, akkor ezt az epizódot nem hagyhatod ki! TIMECODE-ok:1:22: A Follow Marketing indulása3:45: Növekedési stratégia5:40: Csapatépítés és fluktuáció csökkentése10:20: Ügyfélszerzés és sales folyamatok17:55: Belső képzések és fejlődés, HR22:50: Szolgáltatás- és cégminőség fejlesztése31:57: Automatizáció és rendszerek37:48:   Saját marketing és márkaépítés43:54: Pénzügyek és kontrolling56:28: Összefoglalás

  13. 25

    Botrány vagy zseni? 3 kampány, ami felkavarta a marketingvilágot | Reklámszindikátus Podcast

    A Reklámszindikátus legújabb epizódjában Baranyai Örs, Varga Bertold és Losonczi János három friss kampányt boncolgatnak, amelyek alaposan felkavarták a marketingvilágot. Szó lesz egy IKEA kampányról, ami kreatív és költséghatékony megoldásaival tűnt ki a mezőnyből, a Nissan botrányos brandépítési húzásáról, amely hetekig uralta a szakmai diskurzust, valamint a DuoLingo váratlan marketingfogásáról, amely számtalan felhasználót megmozgatott. A beszélgetésből kiderül, milyen kreatív döntések és stratégiák állnak ezek mögött a kampányok mögött, mik voltak a legnagyobb tanulságok és vajon mennyire jöttek be a márkák számításai. Szóba kerül az is, hogy egy-egy merész húzás hogyan csapódik le a fogyasztóknál, és milyen hosszú távú hatásai lehetnek egy jól - vagy éppen rosszul - kivitelezett reklámnak.Ha érdekel, hogy egy-egy marketingkampány miért robban be vagy épp miért fullad kudarcba, ezt az adást ne hagyd ki![Görgess az időkódok alá az említett linkekért!]Időkódok:00:00:00 – Intro00:04:24 – I. Kampány bemutatása: IKEA – Kreatív és költséghatékony megoldás00:10:08 – Márkák, akik reagáltak az IKEA kampányra (Durex, Sleep Country Canada)00:13:05 - Versenytársak, akik nem félnek egymással szembe menni az online térben00:20:10 – II. Kampány bemutatása: Nissan – Botrány vagy zseniális brandépítés?00:30:26 – Mi az ami belefér marketingesként?00:46:46 – Az importőr reakciója a negatív visszhangra és a PR kommunikáció fontossága00:54:30 - Következtetések a Nissan kampány kapcsán01:01:53 – III. Kampány bemutatása: Duolingo - Mit tanulhatnak a márkák Duo halálából?👉🏻Kövess minket még több izgalmas infóért: Follow Marketing: https://followmarketing.eu/ Örs LinkedIn profiljáért kattints ide! https://www.linkedin.com/in/baranyai-örs-91a98b193/Berti LinkedIn profiljáért kattints ide! https://www.linkedin.com/in/vargabertold/Losi LinkedIn profiljáért kattints ide! https://www.linkedin.com/in/janoslosoncziIde küldd el a kampányod, hogy szétszedjük: http://reklamszindikatus.hu 

  14. 24

    Így legyél vezető egy 300+ milliós cégben, 25 év alatt! - A vezetővé válás ára fiatalon! | Oszd meg és uralkodj Podcast

    Három és fél perc alatt lettünk vezetők – így fogalmazza meg a Follow Marketing fiatal vezetői csapata, milyen hirtelen dobták be őket a mély vízbe. Torma Kata, a Follow Marketing projektmenedzser csapatvezetőjének két vendége ezúttal kollégái is egyben: Rátvai Bernadett, a szövegíró csapat vezetője és Kovács Boldizsár, a PPC csapat vezetője őszintén beszélnek arról, milyen érzés huszonévesen idősebb kollégákat irányítani, hogyan lehet elkerülni a mikromenedzsment csapdáját, és mi a különbség a főnök és a vezető között.A kezdeti időszak egyik legnagyobb kihívása a felelősségvállalás és a határok meghúzása volt. Kata mesél arról, hogy milyen könnyű túlterhelni magunkat, ha nem tanulunk meg delegálni. Idővel rájöttek, hogy a csapat önállóságának fejlesztése nem csak nekik könnyebbség, hanem a teljes cég sikerének is ez a kulcsa.A vezetői szerep különösen nehéz, ha a csapatban idősebb kollégák is dolgoznak. Berni szerint eleinte ő is aggódott, hogy egy tíz évvel idősebb kolléga elfogadja-e vezetőként, de végül rájött: a tisztelet nem az életkortól, hanem a hozzáállástól függ. Ha hitelesen és következetesen dolgozol, az emberek elismernek – függetlenül attól, hány éves vagy.Felmerül az is, hogy mi tesz valakit jó vezetővé. Kata szerint a főnök hátulról oszt parancsokat, míg a vezető elöl halad és utat tör. A vezető felelőssége, hogy ne tolja le magáról a problémákat, hanem közösen oldja meg a csapattal. A hangulat és a következetesség szintén kulcsfontosságú: ha a vezető fáradt, kiégett vagy szétesett, az az egész csapatra átragad.A konfrontáció is elkerülhetetlen egy vezető életében. Bár kezdetben nehéz volt szembenézni a konfliktusokkal, ma már kihívásként tekintenek rá. Ha egy ügyfél vagy egy kolléga elégedetlen, nem lehet a problémát elodázni – a megfelelő kommunikációval megoldást kell találni.Végül szó esik arról is, hogy a Gen Z hogyan viszonyul a hierarchiához. Bár a tekintélyelvűség már kevésbé elfogadott, a tisztelet nem kikövetelhető – azt ki kell érdemelni. A szülők reakciói is érdekesek: sokan még mindig nehezen képzelik el, hogy huszonévesen valaki vezetővé válhat, de a valóságban a hitelesség és a következetesség sokkal fontosabb, mint az életkor.Ha érdekel, hogyan lehet elkerülni a túlterheltséget, hatékonyan delegálni és erős csapatot építeni, akkor ezt az epizódot mindenképp hallgasd meg!Említett linkek:Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon:  / followmarketinghu   Follow Marketing az Instagramon:  / follow__marketing   Kata Instagram:  / kata_torma  Berni LinkedIn:  / bernadett-r%c3%a1tvai-58a246212  Boldi Instagram:  / k.boldizsar  TIMECODE-OK:0:00: Bevezetés2:05: A kezdetek: Hogyan váltak vezetővé5:21: Vezetői élet kihívásai17:38: Példaképek21:00: Főnök vs. vezető: Mi a különbség?30:05: Konfrontáció36:44: Visszajelzések39:00: Következetesség, munkatársi viszonyok, hierarchia51:29: A Follow vezetői rendszere54:32: Egyéni motivációk

  15. 23

    „Amúgy ti árultok kocsikat?” – Elon Musk egyetlen tweetje, ami egy teljes márkát tönkretett | Reklámszindikátus Podcast

    A Reklámszindikátus legújabb epizódjában a marketing világának legizgalmasabb, helyenként zseniális, helyenként katasztrofális kampányairól beszélgetünk. Kollár Dóra Wolf Gáborral és Varga Bertolddal elemzi olyan ismert márkák kampányait, mint a Stanley vagy éppen a Jaguar, amelyek  hatalmas sikert hoztak, vagy éppen ellenkezőleg: elrettentő példává váltak a szakmában.Ebben az epizódban megtudhatod, hogyan csinálta meg egy több, mint 100 éves vállalat egy leégett autóból minden idők egyik legjobb marketingfogását, és azt is, hogyan tett tönkre egy márkát az USA egyik legbefolyásosabb emberének Twitter-posztja. Szó lesz azokról a brandekről is, amelyek nem tudtak lépést tartani a saját sikerükkel, és elhibázták a stratégiájukat, ugyanakkor hazai kampányok történeteit is kielemezzük. Ha téged is érdekelnek a világhírű márkák kampányainak kulisszatitkai, ez az epizód neked szól! Ne felejtsd el megírni kommentben, hogy vennél-e még Jaguart!👉🏻Kövess minket még több izgalmas infóért:Follow Marketing: https://followmarketing.eu/Landing24: https://landing24.hu/Dóri LinkedIn profiljáért kattints ide! Gábor LinkedIn profiljáért kattints ide!Berti LinkedIn profiljáért kattints ide!Ide küldd el a kampányod, hogy szétszedjük: http://reklamszindikatus.huIdőkódok:00:00 – Opener03:19 –  A Stanley márka sikersztorija5:46 - Kontrollvesztés a Stanley marketingje felett13:08- “Be the first to know”16:23 - A baleset, ami után mindenki Stanley-t akart24:00 - Jóslatok a Stanley jövőjéről29:25 - Jó és a Ross- A Rossmann app kampánya50:14 - A Jaguar újragondolt brandje

  16. 22

    Generációk harca: Mit tanulhatunk a Gen Z-től? | Oszd meg és uralkodj Podcast

    Ha azt érzed hatalmas szakadék van a generációk között, nem vagy egyedül! Nehéz lépést tartani az újdonságokkal, az AI térhódításával, de néha már az is csoda, ha képben vagyunk az új szlengekkel. Nem véletlen, hogy igazán hot topicnak számít most a generációs különbségek témája.  Az Oszd meg és uralkodj legújabb adásában segítünk megérteni a néha érthetetlennek tűnő Z generációt! A műsorvezető ezúttal Torma Kata a Follow Marketing projektmenedzser csapatvezetője. Két vendége egyben kollégája is, akik szintén a Z generációt képviselik, ők nem mások, mint Rátvai Bernadett és Kovács Boldizsár. Lesz szó tévhitekről, sztereotípiákról, arról, hogy mit tanulhatunk a Z generációtól, melyek ennek a korosztálynak a főbb jellemzői és, hogy hogyan tudod őket könnyedén megérteni, motiválni, hogy gördülékenyen menjen a munka. Az alfa generációnak is tartogatnak pár tanulságos gondolatot, így, ha te azt a tábort erősíted szintén hasznos lehet ez az epizód. [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 – Intro 00:01:20 – A mai téma 00:01:55 – Az aktuális vendégek története 00:08:58 – Várták-e anno, hogy dolgozhassanak? 00:12:56 – Mit csinálnának máshogy?  00:16:25 – Generációs különbségek, sztereotípiák 00:24:56 – Határhúzás 00:27:40 – A tipikus gen Z érdeklődés 00:30:58 – Work-life balance 00:33:55 – Mennyire lojális ez a generáció, hogyan konfrontálódik? 00:40:27 – Mit tanulhat a Z generáció az elődeitől?  00:45:35 – A Z generáció jövőképe 00:50:02 – Útravaló a következő generációnak Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu  Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/  Kata Instagram: https://www.instagram.com/kata_torma/ Berni LinkedIn: https://www.linkedin.com/in/bernadett-r%C3%A1tvai-58a246212/ Boldi Instagram: https://www.instagram.com/k.boldizsar/

  17. 21

    A jó, a rossz és a cringe: sose told fullba a kretént, ha kampányt tervezel! | Reklámszindikátus Podcast

    Egy jó insight, egy jó karakter és egy rossz szlogen: mindhárom kampányból tanulhatnak a KKV-k! A Reklámszindikátus harmadik adásában Varga Bertold, Wolf Gábor és Torma Kata tér vissza, hogy ismét szét szedjenek három kampányt. Ezúttal a Lidl legújabb Mucsis kampányát elemzik, elmondják véleményüket az Euronics “Ez ennyi” reklámjáról és azt is megtudhatjuk mit gondolnak a Foodora óriás plakátjáról, ahol az üzenet az, hogy “Lejöttem anyu kosztjáról”. A szakértők ezúttal is fontos kérdéseket feszegetnek. Beszélnek a fókuszcsoportos kutatások lényegéről, arról, hogy miért kiemelten fontos, hogy jól ismerd a vevőidet. Illetve szó lesz még a karakterépítésről a reklámokban és az insightról, ami igazi marketing csodafegyver lehet, ha megtaláljuk az igazán hozzánk illőt. Kitérnek még arra is, hogy mitől lesz hiteles egy influencer kampány, de az is kiderül, hogy kasszás Erzsi vajon inkább cringe vagy inkább egy zseniális kommunikációs bravúr? [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 – Intro 00:01:31 – I. Kampány bemutatása: Lidl - Mucsi kampány 00:03:30 – Karakterépítés a multiknál 00:08:03 – Hasonló példák 00:11:00 – Milyen egy jó karakter? 00:22:25 – Így lehet hiteles az influencer kampányod 00:30:10 – II. Kampány bemutatása: Euronics “Ez ennyi” kampány 00:37:30 – A tudatos vásárló 00:43:22 – Tanulságok a KKV-k számára 00:44:39 – III. Kampány bemutatása: Foodora “Lejöttem anyu kosztjáról” kampány 00:47:40 – Zewa példa 00:50:50 – Amit érdemes eltanulni a Foodorától Említett linkek: Follow Marketing: https://followmarketing.eu/ Landing24: https://landing24.hu/ Marketing Commando: https://www.marketingcommando.hu/ Kata LinkedIn profiljáért kattints ide! https://linkedin.com/in/kata-torma-06b248212/ Gábor LinkedIn profiljáért kattints ide! https://linkedin.com/in/gaborwolf/ Berti LinkedIn profiljáért kattints ide! https://linkedin.com/in/vargabertold/ Ide küld el a kampányod, hogy szétszedjük: https://reklamszindikatus.hu

  18. 20

    Gyalázatos marketing rendezvények: le a biznisz haknikkal! | Oszd meg és uralkodj Podcast

    Ha marketingesként dolgozol biztosan jártál már legalább egy fehér galléros, feszengős, jópofizós konferencián, ahol századszorra is meghallgattad ugyanazokat az üres frázisokat. Vavrek Balázsnak és Losonczi Jánosnak sok sok éves smúzolás és felesleges körök lefutása után elege lett ezekből az eseményekből és életre hívták a Marketing Meetupot. Az Oszd meg és uralkodj! podcast legújabb adásában ők voltak Baranyai Örs vendégei. A két marketing szakember szeretett volna egy olyan rendezvényt létrehozni, ahol nem a pénzszerzés a lényeg, hanem ténylegesen a networkingen van hangsúly. A találkozón olyan emberek cserélhetnek információt, akiknek ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznie a hétköznapokban. Az adásban elmesélik az esemény történetét és elmondják, hogy szerintük ideális esetben mit kéne hazavinnie magával egy konferencia résztvevőnek. Hallhatsz az epizódban jó és rossz példákat is előadásokkal és szervezőkkel kapcsolatban, sőt azt is megtudhatod kinek ajánlják ezeket a rendezvényeket a szakértők. [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 – Intro 00:01:45 – Az adás vendégeinek bemutatása 00:04:29 – A Marketing Meetup története 00:12:38 – Mi a probléma a jelenlegi marketing rendezvényekkel? 00:20:35 – Hogyan válasszuk ki melyik konferenciára megyünk? 00:26:35 – A jó előadó 00:40:40 – Ezeket a hibákat követheted el résztvevőként 01:07:23 – Összefoglaló Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide! https://linkedin.com/in/baranyai-%C3%B6rs-91a98b193/?originalSubdomain=hu Balázs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide! https://linkedin.com/in/bal%C3%A1zs-vavrek-68793975/ János LinkedIn profiljáért pedig kattints ide! https://linkedin.com/in/janoslosonczi/

  19. 19

    Túltolt kampányok: a kevesebb néha több! | Reklámszindikátus Podcast

    Újra lecsap a Reklámszindikátus! Varga Bertold és Baranyai Örs ezúttal Torma Katával tér vissza a Reklámszindikátus következő részében, hogy újabb reklámkampányokat dobjanak a boncasztalra! Ebben az adásban az IKEA, a McDonald’s és az Univer Pistázdmeg! kampánya lesz a terítéken és ezúttal sem lesznek kíméletesek. A szindikátus most is készült tanulságos példákkal és igyekeznek azt is elmondani, hogy tapasztalataik alapján, hogyan lehetne javítani a rosszul kivitelezett kommunikáción. A podcast célja, továbbra is az, hogy tisztítsák a hazai reklámpiacot, hogy így minél több igényes kampány jusson el végül a fogyasztókhoz. Ebben az adásban lesznek érdekesen sikerült gerilla kampányok, jó és rossz példák arra, hogyan érdemes használni az influencereket a kommunikációnk során és persze rengeteg hasznos tipp és tanács egyenesen a szakértőktől. [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 – Intro 00:01:30 – Kommentek és vélemények az első adásról 00:07:54 – I. Kampány - IKEA Sleepfluencer 00:16:39 – IKEA Sleepfluencer reklámvideó 00:20:19 – Gerilla kampány az Amerikai választásról 00:24:00 – II. Kampány - VR McDonalds 00:40:20 – Mit tanulhat ebből egy KKV? 00:46:56 – III. Kampány - Univer Pistázd meg 00:59:22 – Pistázd meg TikTok videó I. 01:05:32 – Pistázd meg TikTok videó II. 01:07:36 – Pistázd meg TikTok videó III. 01:09:15 – Pistázd meg TikTok videó IV. 01:13:32 – Zárás és összefoglaló Említett linkek: Follow Marketing: https://followmarketing.eu/ Landing24: https://landing24.hu/ Örs LinkedIn profiljáért kattints ide! Kata LinkedIn profiljáért kattints ide! Berti LinkedIn profiljáért kattints ide! Ide küld el a kampányod, hogy szétszedjük: reklamszindikatus.hu

  20. 18

    Nem elég bevállalósak a cégvezetők? | Oszd meg és uralkodj Podcast

    Valószínűleg egy marketingesnek sem kell magyarázni, hogy most abszolút a videós tartalmak korát éljük. A TikTok térhódítása óta szélsebesen terjed ez a formátum és jelenleg minden közösségi platform fő fókusza ezen a tartalomtípuson van. Velkei Ottó, a LEMONart tartalomgyártó ügynökség tulajdonosa és ügyvezetője egy évvel ezelőtt volt az Oszd meg és uralkodj! podcast vendége. Akkor még az volt az adás témája, hogy hogyan lehet jó videós tartalmat gyártani.  Mostanra bővült és szintet lépett a piac, így az aktuális epizód témája ezúttal az lesz, hogy hogyan lehet kitűnni napjainkban a videós tartalmakkal. Vajon megéri bevállalós reklámot gyártani? És mi van a megosztó témákkal? Kisebb genderbotrányt kavart egy lakásbiztosítási reklám: https://www.independent.co.uk/life-style/john-lewis-advert-boy-backlash-b1938929.html Többek között erről is szó lesz, de e a határfeszegetés itt nem áll meg! Ottó elmondja a véleményét, hogy szerinte ma hol a határ, mikor érdemes átlépni és, hogy hogyan tudja egy cég eljuttatni üzenetét videós tartalmakon keresztül a fogyasztókhoz ebben a hatalmas reklámzajban! Ottó mesél arról is, hogy mi történt a LEMONart-al az elmúlt egy évben, mit tanultak a múlt hibáiból és merre tartanak most a csapattal. [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 – Intro 00:01:07 – Az adás témája 00:02:40 – Miben változott a piac? 00:08:06 – Aktuális trendek 00:09:35 – A LEMONart szolgáltatásai 00:13:55 – Hogyan tudsz kitűnni a tömegből? 00:21:38 – A pénztermelő videók 00:24:55 – Miben segít nekik az AI? 00:29:21 – Ottó első reklám élménye 00:32:18 – Durex reklám 00:36:25 – Panda reklám 00:49:20 – Itt tart most a LEMONart 00:59:38 – Ottó jelenlegi céljai Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu  Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/  Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide! Ottó LinkedIn profiljáért pedig kattints ide! LEMONart ügynökség: https://lemonart.hu/ Panda reklám: https://www.youtube.com/watch?v=XYz3sl0LEA4&t=58s  Botrányos lakásbiztosítási reklám: https://www.youtube.com/watch?v=93CdjuZzWi4  Krumpello esettanulmány: https://followmarketing.eu/esettanulmanyok/ Krumpello videó: https://www.instagram.com/p/C_8nUefKuwS/

  21. 17

    A jövő marketing nagyágyúja – Minden a podcastok világáról Sándorfy Adriánnal | Oszd meg és uralkodj Podcast

    „130 ügyféllel dolgozunk és egy sincs, aki gyárt podcastot. Ezt nagyon nagy hibának tartom!” – meséli Baranyai Örs a legújabb adásban. A Follow Marketing fejlődése során, volt, hogy plafonba ütközött, de a podcastgyártás ezt segített áttörni. Örs csapatának rengeteg megkeresése származott ebből az új kommunikációs platformból, de ez nem ment volna, ha nem indítják be a lead machine-t. Örs vendége, Sándorfy Adrián, akinek az élete már 2018 óta a podcastok körül forog bizton állítja, hogy ebben a piacban még bőven van potenciál. Olyannyira hitt ebben a formátumban, hogy három éve podcast ügynökséget alapított tulajdonostársával, ami azóta egy húsz fős csapattá fejlődött és a Brocasterz most egy újabb szintlépés előtt áll! De ami 2018-ban működött neki, ma már nem menne a piacon. Ezért dolgozta ki a lead machine modell-t. Röviden a lényeg: Nincs sikeres üzleti podcast, ha nem indítod be a lead machine-t! Az epizódból kiderül, hogy pörgesd fel a podcast marketing gépezetet! Hallgasd meg az epizódot és inspirálódj Te is! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 – Intro 00:01:39 – Így indult a Biznisz Boyz 00:06:00 – A podcastok szépsége 00:10:20 – Hogyan legyél egyedi? 00:15:22 – Így tudod megkülönböztetni magad! 00:18:57 – Podcast marketing 00:24:12 – A lead machine modell 00:34:50 – A marketing gépezet felépítése 00:38:41 – A legjobb inspiráció forrás 00:42:06 – Kinek érdemes podcastot gyártani? 00:48:21 – A konzisztens podcast gyártás 00:52:00 – Mikor térül meg egy podcast? 00:57:22 – Ezért vált be a Follow Marketingnek a podcast gyártás 01:01:21 – Mivel foglalkozik most Adi? Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Brocasterz podcast ügynökség: https://brocasterz.com/

  22. 16

    Ezért káros a megúszós marketing! | Reklámszindikátus Podcast

    Indul a Reklámszindikátus podcast, amiben marketing kampányokat boncolnak szét és elemeznek a szakértők. A szindikátus tagjai Wolf Gábor, Varga Bertold és Baranyai Örs. Lesz itt kivesézés, savazás, és szavazás is, ugyanis a három szindikátus tag minden adásban hoz egy választott kampányt, amit stratégiai, taktikai és a potenciál szempontjából fognak pontozni. A podcast célja, hogy tisztítsák a hazai reklám piacot, hogy minél több igényes kampány jusson el végül a fogyasztókhoz. Az első epizód főbűne a lustaság - megúszós marketing húzásokat fogunk bemutatni, ez a motívum köti össze a három választott kampányt. De, hogy ne csak alázás legyen, a jó elemeket is kiemeljük majd, bár tény, hogy lesz ahol, ezt nagyítóval kell keresni… Az első epizódban a biztositasipiac.hu, a Schiller BYD és a DRK kampányát szedi ízekre a Reklámszindikátus! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 – Intro 00:01:27 – Ez a Reklámszindikátus podcast! 00:02:56 – Kampányok elemzése 00:09:53 – I. Kampány – biztosításipiac.hu 00:24:44 – I. Kampány - Pontozás 00:30:35 – II. Kampány - BYD 00:51:15 – II. Kampány - Pontozás 01:02:21 – III. Kampány - DRK 01:20:14 – III. Kampány - Pontozás 01:26:26 – Zárás és összefoglaló Említett linkek: Follow Marketing: https://followmarketing.eu/ Landing24: https://landing24.hu/ Marketing Commando: https://www.marketingcommando.hu/

  23. 15

    Iroda, csapat, ügyfélkör: Tényleg a méret a lényeg? | Oszd meg és uralkodj Podcast

    Az Oszd meg és uralkodj! podcast első évadának sikere után nem is volt kérdés, hogy az adások tovább robognak. A második évadban a fókusz az edukatív tartalmakon lesz és ismét olyan vendégek történeteit ismerhetitek majd meg, akik mernek megosztóak lenni és nem paráznak be ha kapják az ívet. Az új évad első adásában visszatekint a Follow három vezetője az elmúlt időszakra. A már jól összeszokott trió a podcast jövőjén kívül elmeséli milyen folyamatokon ment át a cég az elmúlt kilenc hónapban és milyen eredményeik voltak. Költözés, óriási növekedés az ügyfélszámban és a csapatban is, új folyamatok, fejlesztések. Röviden, nem unatkoztak és rengeteget tanultak ebben az időszakban, de úgy gondolják még mindig bőven van hova tovább. Tényleg a méret a lényeg? Vajon gátat szabhat a céges növekedésnek, ha nem merünk egy számmal nagyobb kabátot venni? A fiúk hisznek a pénzkereső kisködmönben, bele kell nőni a szerepbe! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 – Intro 00:01:35 – Az aktuális adás témája 00:02:34 – Mit kaptak a podcast első évadától? 00:08:46 – Hogyan tett hozzá a sales folyamatokhoz? 00:12:40 – Ilyen lesz a második évad 00:15:06 – Az új iroda története 00:28:40 – Miről szól az ügyféllátogatás? 00:35:34 – Munkatársak és HR 00:46:55 – Ügyfélszám növekedés 00:57:50 – Technológiai fejlesztések 01:01:14 – Az elmúlt év értékelése Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide!

  24. 14

    Mi kell egy rekordkampányhoz?

    Ha háromszor is sikerül felülmúlni az elképzeléseket, az már nem lehet a véletlen vagy a vakszerencse eredménye. Ezért a Follow Marketinget gyakran keresik meg azzal, hogy: “Mi is olyan kampányt akarunk, mint Wolf Gábornak! Mi kell ehhez?” Wolf Gábor szerint a kampányolás olyan, mint egy hadjárat: 0-24 tolni kell. Adott esetben stratégiát módosítani időközben, mert ilyenkor nem lehet szimplán csak hátradőlni miután elkészültek a kreák és a szövegek. Talán ez a jól teljesítő kampány sikere. 50%-ban legalábbis biztos.  A másik 50%-ot pedig a Follow Marketing tette bele. Hogy hogyan, azt az ügynökség vezetője Baranyai Örs és Torma Kata, a kampány stratégája elmeséli. És persze a hadvezér, Wolf Gábor is megosztja, hogyan kell rohamot indítani.  Na, de hogyan lett az 50+50 százalékból 120%-os kampány? Úgy, hogy merték közösen feszegetni a határaikat! Hallgasd meg az adást és inspirálódj Te is! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:12 - Bemutatkozás 00:04:58 - Első kampány - Árbefagyasztás 00:11:07 - Második kampány - Vissza az alapokhoz 00:18:03 - Harmadik kampány összefoglaló 00:32:40 - A FOMO hatás 00:38:07 - Kommentek és tévképzetek 00:39:35 - Mi a megtartó stratégia? 00:46:22 - Tanácsok előfizetéses rendszereknek 00:49:32 - Gyenge láncszemek egy közösségben 00:56:32 - Konkurencia kezelése 01:01:00 - Kitekintés a jövőre 01:03:03 - A kampány sikerének kulcsa 01:05:38 - Fő tanulság a kampány után Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide! Torma Kata https://www.instagram.com/kata_torma/ Wolf Gábor https://www.marketingcommando.hu/termekek/  Rekordkampány esettanulmánya: https://followmarketing.eu/2024/02/14/megvan-a-mesterharmas-ujabb-gotomarketing-rekord/ 

  25. 13

    Marketing Commando - A rajtaütés

    Wolf Gábort nem kell bemutatni, a kisujjában van a szakma. Igazi marketing kommandós, aki tudja, hogyan kell kezelni egy rajtaütést! Most a Follow csapata teszteli a reflexeit, Baranyai Örs, az ügynökség vezetője 20 fantomcéget kreált különböző méretekben, eltérő problémákkal és kihívásokkal. Gábornak ebbe a mélyvízbe kell beleugrania, nem segíti más, csak 20+ évnyi tapasztalata, és egy penge szárnysegéd, Torma Kata, aki a Follow Marketing sikerkampányai mögött áll és most eljött az adásba, hogy brainstormingoljon egyet Gáborral. Bemelegítésnek néhány égető kérdéssel kezdünk, mint például az AI, vezetői tévképzetek és arról is szó lesz, hogy tényleg ott kell-e lenni minden cégnek a social platformokon. Hallgasd meg az adást és inspirálódj Te is! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:21 - Bemutatkozás 00:03:42 - Jelenlegi vakfoltok a marketingben 00:08:45 - Szükséges a social média jelenlét? 00:18:24 - Az AI és a GotoMarketing 00:34:07 - Kis cég: Marketing rajtaütés játék kiskereskedőként 00:51:18 - Közepes cég: Marketing tevékenység ingatlan beruházóként 01:03:18 - Nagy cég: Előfizetesés rendszerű oktatási platform kommunikációja Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide!Torma Kata Instagram: https://www.instagram.com/kata_torma  Wolf Gábor, Marketing Commando: https://www.marketingcommando.hu/termekek/

  26. 12

    Építő és romboló visszajelzések - Hogyan adjunk jól feedbacket?

    A visszajelzés építhet és rombolhat is. Az biztos, hogy egyről a kettőre csak úgy jutunk, ha transzparensen kommunikálunk, mind az ügyféllel, mind a csapatunkkal, cégen belül. A Follow Marketing három tulajdonostársa ebben egyetért, de akad bőven vitatéma az epizódban. Ugyanis a feedback kérdés sok dilemmát felvet: Hogyan is adjunk feedbacket? Diplomatikusan finomkodva, vagy egyenesen a tárgyra térve? Hogyan kezeljük a hiperérzékeny kollégákat? Működik a feedback-szendvics elmélet? Hogyan kérjünk vezetőként visszajelzést a csapattól? És ami a legfontosabb: ne feledkezzünk meg a visszajelzések beépítéséről is. Ha vezetőként komolyan gondoljuk a csapatunk támogatását, nem elég ventillálni: mindent meg kell tenni, hogy segítsük a kollégát a feedback feldolgozásában is. Többek között erről is szó lesz az adásban! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:16 - Feedback kérés ügyfelektől 00:05:55 - Negatív vs pozitív visszajelzések 00:09:46 - Feedback a csapat felé és a motiváció 00:14:21 - Hogyan adjunk az ügyfélnek visszajelzést? 00:18:15 - Hogyan adjunk visszajelzést a munkatársaknak? 00:24:30 - Az időzítés kulcsszerepe 00:27:35 - A feedback szendvics elmélet 00:33:13 - Létezik olyan, hogy negatív feedback? 00:38:00 - A személyre szabott kritika 00:42:38 - Mentorálási folyamat 00:45:30 - Hogyan kapjunk visszajelzést vezetőként? 00:53:05 - A hierarchia kérdése 00:55:17 - Fő tanulságok Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide!

  27. 11

    A 7 ügynökségi főbűn - Céges önreflexió mint feloldozás

    A Follow Marketing három muskétása a főbűnök nyomába ered ezúttal. Bár a téma rossz szándékú marketing fogásokra is utalhatna, sajnos tiszta lelkiismerettel is lehet vétkezni: a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve ugyebár. Minden bűn, amivel az ügyfélnek, a csapatnak vagy a cégünknek ártunk, tudatosan vagy tudattalanul. A srácok őszintén megosztják, mely bűnökbe estek bele, mi az amit már tudatosan elkerülnek, és néhány elrettentő példát is megosztanak a piacról. Hogyan lehet feloldozást nyerni? Hallgasd meg az adást és utána 10 miatyánk! De csak a rendszeres vállalkozói önreflexió hozhatja el majd az igazi feloldozást. Többek között erről is szó lesz! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:33 - Bemutatkozás 00:02:50 - Ősélmény az ügynökségi bűnről 00:06:30 - Szándékos károkozás 00:08:40 - Első főbűn: Ügyfélhibáztatás 00:16:00 - Ügyfél felcímkézése 00:19:33 - Második főbűn: “Ügyfélnek mindig igaza van” 00:28:15 - Harmadik főbűn: Lustaság 00:37:00 - Negyedik főbűn: Füllentés 00:47:20 - Ötödik főbűn: Hibák elkenése 00:51:12 - Hatodik főbűn: Rossz feedback-kezelés 00:54:17 - Hetedik főbűn: Megrekedés és stagnálás Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide!

  28. 10

    Tudod mennyit érsz a piacon? Vállalkozói önismeret és árazás

    Ne az árversenyben akarj győzni, hanem minőségben emelkedj a konkurencia fölé. Tudd az értéked és merd elkérni azt a pénzt, ami neked jár! Szöllősi Tamás márkamentor a Follow-nak is rengeteget segített a vállalkozói önértékelésben, hogy magukra találjanak. Vallja, hogy az árazás és a márkaépítés szorosan kapcsolódik egymáshoz: nem csak a termékeidet, magadat és a cégedet is beárazod. Esetleg nem tartasz még ott, hogy nyugodt szívvel elkérj többet? Emeld fel magad az árhoz. Ebben az adásban kiderül, hogy mennyi az annyi! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:31 - A vállalkozói mindset 00:04:48 - Fogyasztói árak és a hitelesség 00:08:55 - A vevői pszichológia és az árazás 00:13:28 - Tanulság egy életre 00:19:30 - Vállalkozói típushiba 00:23:20 - Versenytárskutatás és az árrés 00:24:52 - A partnerkapcsolat evolúciója a Follow-val 00:29:50 - Az ígéret szerepe és a garancia 00:36:06 - Árazási hiba: félre pozícionálás 00:37:07 - Ár-érték arány és a csereérték 00:39:00 - Árazási képlet 00:41:20 - A polihisztor vállalkozó  00:43:33 - A saját márka értéke és a szabadság 00:46:55 - Árazási stratégia és az extrák 00:52:05 - Kosárelhagyás és az ügyfélszolgálat 01:01:00 - Online értékesítési szokások és a Covid 01:02:27 - Plusz egy fontos tanács árazáshoz 01:04:29 - Záró gondolatok Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide!

  29. 9

    Kamuszagú branding vagy hiteles márkaépítés? Itt vérzik el a legtöbb cégvezető

    Szöllősi Tamás páratlan tapasztalattal rendelkezik, hiszen évtizedek óta a vállalkozók útját járja. Volt már az üzletemberek mennyországában, de jól ismeri azoknak poklát is. Nagy árat fizetett azért, hogy ma elmondhassa: jó orra van a bizniszhez, és bizony tudja, hogy egy vásárló megérzi a kamuszagot - hiszen minden vállalkozás bűzlik, ahol a minőség helyett annak színlelésével akarnak sikert elérni. Tamás ma már mentorként oktat cégeket, és hosszú évek tapasztalata segítségével terelgeti őket a brandépítés útján. Hiszi, hogy egy vállalkozásnak nem csupán vásárlókra, hanem hűséges rajongókra van szüksége. Na, de hogyan lehet ezt elérni? Az adásban minden kiderül. [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:32 - Bemutatkozás 00:02:07 - Vállalkozói gyökerek 00:05:40 - Egyedül a bizniszben 00:07:22 - A nagy pofonok és a bukás 00:11:05 - Rendmánia és a Lotus Cleaning ötlete 00:16:06 - A célközönség elemzése és piackutatás 00:18:50 - Az online kereskedelem csúcsa 00:22:56 - Célcsoport elemzés terepen 00:24:04 - Piaci pozícionálás az emberek fejében 00:29:22 - Márkaépítési alapok 00:33:22 - Rekord forgalom: a Tóalmási Kolbász sztori 00:37:47 - Kommentek elemzése és insightok 00:42:22 - Minőség: a partnerkapcsolatok alapja 00:43:58 - Az ügyfélélmény és a lovebrand státusz 00:51:30 - A marketing kiszervezése 00:55:22 - Stratégia alapú ügyfélélmény és a Fradi 00:58:45 - Saját preferenciákat el kell felejteni 01:03:27 - A legfontosabb lépés az elején: célmeghatározás 01:11:00 - Fő tanulságok 01:16:22 - A vállalkozói kultúra Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide!

  30. 8

    Találd meg a leggyengébb láncszemet! Emberismereti alapok

    Jó emberismerő vagy? Vagy csak a saját előítéleteidet vetíted ki a másikra? Lehet pártatlannak maradni egy beosztottal szemben? Sokan úgy gondolják, hogy egy cég annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme. Baranyai Örs szerint viszont nincs leggyengébb láncszem, ha mindenben egymást erősítik a csapat tagjai és összetartanak. Éppen ezért, közös felelősség ha rossz ember kerül a céghez, szerinte ez végső soron mindig menedzsment hiba. Kérdés, hogy mennyire jó emberismerő a vezető?   A Follow két tulajdonosa és a cég egyik legfrissebb munkatársa, Kollár Dóra feltárja a kulisszatitkokat, hogy mit tegyünk ha hosszú távon is golyóálló csapatot akarunk építeni a cégünkben.   [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!]   Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:22 - Bemutatkozás 00:02:09 - Előszűrés a toborzási rendszerben 00:05:21 - Számítanak a magánéleti extrák? 00:07:10 - Érzelmi oldal a kiválasztási folyamatban 00:11:15 - Felelősségi körök a toborzási rendszerben 00:15:10 - Vezetői értékek 00:17:43 - Hogy készüljön a vezető az interjúztatásra? 00:24:28 - Mi történik, ha szidja a munkahelyét a beosztott? 00:30:49 - Őszinteség a munkahelyen és a hozott minták 00:32:18 - Red flagek az állásinterjún 00:37:35 - Non-verbális jelek megfejtése 00:41:44 - Utána nézzen a cégnek a jelölt? 00:44:32 - Onboarding folyamat 00:50:42 - Meddig küzdjünk egy munkatársért? 00:52:46 - Kirúgásra játszik: a csendes kilépés 00:59:53 - A Follow küldetése 01:02:18 - Zárótippek a jó munkahelyhez   Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide! Dóri LinkedIn: https://www.linkedin.com/in/dora-kollar/

  31. 7

    Főnök vs Beosztott: hol a határ? Red flag radar a munkahelyen

    Létezik barátság egy főnök-beosztott viszonyban? Meddig lehet elmenni a munkahelyen?  Hogyan olvass a sorok között az álláshirdetésben, mire figyelj állásinterjún, mitől jó egy munkahely? Kollár Dóra, a Follow Marketing munkatársa fiatal kora ellenére megjárta a munkaerőpiac hullámhegyeit és völgyeit, kétségek, kiégések, felismerések közepette, mire rájött, hogy pontosan mit akar:  Egy olyan munkahelyet, ahol a fenti kérdéseket bátran meg lehet vitatni. A Follow Marketing két tulajdonosa, Baranyai Örs és Pócs Bálint képviseli a munkavállalói oldalt, Kollár Dóra pedig friss, próbaidős szemmel a munkavállalók nézőpontját osztja meg, hogy közösen segítsenek a hallgatóknak időben felmérni az intő jeleket a munkahelyen. Red flag radar ON! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:16 - Dóri munkavállalói tapasztalatai 00:05:45 - Tapasztalatok az állami szektorból 00:09:20 - Miben más a Follow hierarchiája? 00:12:35 - Családbarát munkahely: mi fér bele? 00:17:42 - Baráti vs beosztotti viszony 00:22:00 - Hogy húzzuk meg a határt munkáltatóként? 00:27:40 - Hogyan viszonyuljunk a vezetőhöz? 00:30:22 - Fontos kérdések egy állásinterjún 00:34:36 - Az őszinteség szerepe 00:38:00 - Hogyan adjuk el magunkat? 00:40:40 - Dóri állásinterjúja a Follow-nál 00:50:20 - Álláshirdetések szűrése 00:54:41 - Miért vették fel Dórit? - Emberismereti alapok 01:00:35 - A túlórázás kérdése 01:06:49 - Fő tanulságok Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide! Dóri linkedin: https://www.linkedin.com/in/dora-kollar/

  32. 6

    A céged a saját tükörképed: nézz szembe a kihívásokkal!

    Csőd vagy szintlépés? A költői kérdés mögött komoly évek munkája és tűzben edzett tapasztalat feszül. Tál Dávid a TechOffice tulajdonosa megosztja tapasztalatait a Covid krízisről, a cégfejlesztésről és a vállalkozói mentalitásról: minden esetben addig tud növekedni egy cég, mint a vezető képzelőereje.  Így hát Dávid gondolt egy nagyot és rendszerépítésbe kezdett, amivel sikerült úgy felskáláznia a vállalkozását, hogy 8 emberrel, mára már 4000 ügyfelet ki tudnak szolgálni. A TechOffice történetéről Baranyai Örs, a Follow tulajdonosa kérdezi Dávidot, mindketten megjárták a rendszerépítés kihívásait, így nem csak egymás ügyfelei, hanem mentorai is egyben. [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:24 - Közös együttműködés, megismerkedés 00:04:06 - A TechOffice sztori 00:05:44 - Skálázódás és rendszerfejlesztés 00:11:26 - Vezetési stratégia és külsős tanácsadók 00:15:26 - Covid krízis és rugalmasság 00:22:41 - Automatizmusok és ügyfélszerzés 00:27:55 - Az VIP ügyfélélmény  00:34:30 - Munkatársak motiválása és a lojalitás 00:41:25 - Toborzási rendszer 00:52:12 - Új rendszerek bevezetése 00:54:50 - A céged a tükörképed 00:55:40 - Rendszerek nélkül hol lenne a TechOffice? 00:56:30 - Mi a következő lépés? 00:57:52 - Fő tanulságok Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide! TechOffice weboldal: https://techoffice.hu/ https://techoffice.hu/techofficesztori-fm/?

  33. 5

    Tartalomgyártás a komfortzónán túl!

    A videó önmagában nem elég, több kell. Merészség, piacismeret és egy olyan cégvezető, akinek acélból vannak a tökei és olyan videót vágat, ami áthágja a komfort zónája határait és a kommentelők ingerküszöbét.  Persze ezt mondani könnyű, de hogyan lehet megvalósítani? A Lemonart tulajdonosai tudják mi működik: hatalmasat mentek a videóik és uralják az online tér-időt. A Follow Marketing csapatának is több tízezres megtekintéseket tudtak generálni, volt ahol 40-50-es megtérüléssel. De minderről szó lesz az adásban…Felvétel indul! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:16 - Bemutatkozás: közös múlt, közös együttműködés 00:03:21 - Videós hirdetések 2024-ben: tényleg muszáj? 00:07:56 - Mi teljesít jól a piacon? 00:11:00 - Videós platformok működése 00:13:31 - Videós tartalomgyártás házon belül 00:17:01 - A budget dilemma 00:20:57 - A legnagyobb hibák és buktatók a piacon 00:26:17 - Videók, amik kitűnnek a feedből: Follow Marketing imázsfilm 00:28:29 - Vékony jég: mennyire legyen bevállalós egy céges videó? 00:30:14 - Kommenthuszárok 00:34:07 - Videós stratégia 00:38:57 - Mitől működik egy videó?  00:46:41 - A közös együttműködés megkezdődik 00:48:48 - Honnan indult a Lemonart?  00:54:26 - Mentorálás és rendszerszemlélet: szintet lép a Lemonart 00:58:10 - A Lemonart legjobban működő rendszerei 01:02:42 - Szabadúszókból vállalkozók 01:04:32 - A Lemonart jövője 01:07:13 - Fontos tanácsok kezdő vállalkozóknak 01:09:16 - Zárás Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide! Follow Marketing imázsfilm: https://www.youtube.com/watch?v=Zg8mLMv4MpA Lemonart weboldal: www.lemonart.hu Lemonart Instagram: https://www.instagram.com/lemonart_hu/  Lemonart TikTok: https://www.tiktok.com/@lemonart_hu  Showreel: https://vimeo.com/769068112?share=copy Citromharapós videó: https://vimeo.com/804646476?share=copy

  34. 4

    Így lettem asszisztensből tulajdonos!

    A vállalkozói Örsélménybe ad betekintést ebben az epizódban Baranyai Örs, a Follow Marketing tulajdonosa. A ranglétra alján kezdte, asszisztensként, majd nagyot dobbantot, és 22 éves korára már az ügyvezetői szerep súlya nyomta a vállait. Örs számára ez édes teher, mert mára már játékként fogja fel a vállalkozás építést, de ez nem volt mindig így. Ő is járt be gyomorgörccsel dolgozni. Vállalkozói szemléletről, a családi mintákról, csapatsportról és önfejlesztésről is szó lesz, mert ez mind hozzásegített ahhoz, hogy Örs asszisztensből cégtulajdonossá nője ki magát, alig 3 év alatt! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:17 - Bemutatkozás 00:02:56 - Vállalkozói ősélmény gyerekkorból 00:05:27 - Családi minták szerepe 00:09:39 - Csapatsport és vállalkozás 00:16:40 - Csapatépítés és felvétel 00:20:40 - Asszisztensként a ranglétra alján 00:25:35 - Az első kampány és az első ügyfél 00:27:44 - Asszisztensből ügyvezető 00:30:12 - Az új szerepkör felelőssége 00:31:50 - Cégvásárlás és stressztünetek 00:32:55 - Kiégés időszaka 00:33:46 - Ügyvezetőből tulajdonos: mi változott? 00:35:14 - Befektetni a vállalkozásba: cégépítés 00:37:33 - Közös munka a tulajdonostársakkal 00:38:47 - Önzetlen segítség és mentorálás 00:42:55 - Magánélet és munka 00:46:00 - Túlagyalás helyett megvalósítás 00:47:17 - Mi lesz a jövőben? 00:48:39 - Önfejlesztés 00:50:08 - Játékszerűen vállalkozni 00:51:48 - Zárás Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide!

  35. 3

    Szintugrás rendszerszemlélettel? Nekünk bejött!

    Képzelj el egy ideális világot, ahol nem felejtesz el semmit, minden kész lesz határidőre, és a toborzástól kezdve, a feladatok delegálásán át, egészen a lead-ek zárásáig mindent megoldd neked a rendszer! És most nyisd ki a szemed és nézz szembe a valósággal: a Follow Marketing csapata is ezt tette, ugyanis rájöttek, hogy egy rendszer sosincs teljesen kész, de ez nem is baj!  Az emberi tényezőt nem kell és nem is lehet teljesen kiiktatni, de hogy a rendszer 0-24 dolgozzon neked - és pénzt is termeljen, az már most is megoldható!  A Follow Marketing csapata elmondja, hogyan tudták elérni, hogy munkájuk nagy része mára már automatizmus! Szintet ugrani rendszerszemlélettel? Nekik bejött!  [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:15 - Bemutatkozás 00:02:15 - Mit jelent a CRM rendszer? 00:04:00 - Mi volt CRM rendszer bevezetése előtt?  00:09:00 - Rendszerváltás és folyamattervezés 00:15:12 - Kollégák tehermentesítése és automatizáció 00:17:02 - Hogyan lesz folyamatleírásból rendszer? 00:19:52 - A sales folyamat 00:27:16 - Ügyfélminősítés kulcsszerepe 00:34:07 - Automatizált ügyfélutánkövetés 00:39:08 - Ügyfélélmény fejlesztés 00:43:19 - Munkatársak és a CRM 00:47:35 - Gyenge pontok a rendszerben 00:52:00 - Kapacitástervezés és feladatkiosztás 00:53:49 - Mi történne ha leállna a CRM rendszer?  00:55:54 - Összegzés Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/  Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide!

  36. 2

    Ezért buknak el a marketinget kiszervező cégek!

    Tudjátok miért bukik el a legtöbb vállalkozás, aki kiszervezi a marketinget? Röviden, tömören: nincs meg a kémia. Kicsit olyan ez, mint egy párkapcsolat: számít az időzítés, a kommunikáció, és a felelősségvállalása mindkét oldalról. Ezek csak üres szavak eddig, de a Follow Marketing három tulajdonosa megtölti tartalommal: elkalauzolnak titeket az online marketing alkímiai laborjába és a bölcsek köve helyett gyakorlati példákon keresztül mutatják be, mi kell ahhoz, hogy hosszú távon is gyümölcsöző legyen az együttműködés, feltéve, ha megért egy cég arra, hogy kiszervezze a marketinget. Hogy mikor jön el a megfelelő idő? Többek között erről is szó lesz! [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: 00:00:00 - Intro 00:01:11 - Bevezetés 00:03:11 - A brief a legnagyobb buktató 00:03:52 - A kontrollmánia komoly stresszfaktor 00:08:08 - Milyen a jó brief? 00:09:55 - A stratégiai bizalom kérdése 00:14:44 - Mikor éri meg kiszervezni a marketinget? 00:17:53 - Meddig tart az ügynökség felelőssége? 00:24:03 - A leadek lekezelése és ügyfélszegmentálás 00:30:33 - Ügyfélkezelési rendszerek 00:33:20 - A kémia alapja: nyitottság és párbeszéd 00:38:48 - A fő tanulságok Említett linkek: Follow Marketing hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide!

  37. 1

    Így vettük meg a céget a főnökünktől

    Te mit szólnál, ha a főnököd felajánlaná, hogy vedd meg tőle a céget? Ezzel a mondattal indult a Follow Marketing új időszámítása, amiről az Oszd meg és uralkodj most induló podcast műsorában adásról adásra beszámolnak a friss tulajdonosok.  Kendőzetlen őszinteséggel mesélnek a cégfejlesztés mind üzleti, mind érzelmi vetületéről, bátran felvállalva az árnyékos oldalt is, mert ebből tanultak a legtöbbet. Baranyai Örs és Farkas Bálint mára már tulajdonostársak, de alkalmazottként építették fel a Follow Marketing ügynökséget, amikor jött a hír: a tulajdonos el akarja adni a céget. Hirtelen minden összedőlni látszott és ekkor úgy döntöttek, hogy nincs B opció. Feltették mindenüket egy lapra és kezükbe vették az irányítást: régi barátjukkal, Pócs Bálinttal karöltve megvásárolták a céget.  Többször fel akarták adni egyenként, de csapatban szerencsére kitartottak. Most megosztják tudásukat, hogy hogyan lettek úrrá egy ilyen válságos helyzeten. Mindezt úgy, hogy közben még növekedni is tudtak - két év alatt közel 200 milliós céggé fejlesztették magukat!  [Görgess az időkódok alá az említett linkekért!] Időkódok: [00:00:00] - Intro [00:01:11] - Bemutatkozás [00:02:57] - A cégvásárlás előzményei: nincs B opció [00:05:30] - A cégvásárlás folyamata és a stressztünetek [00:09:50] - A cégvásárlás legnagyobb tanulságai [00:16:44] - Az anyagi vonzat [00:21:01] - Adásvételi stratégia: pénzügyi és érzelmi oldal [00:27:11] - Új irányt vesz a cég és a csapat: 180 fokos fordulat [00:32:23] - Belső képzési rendszerek [00:34:15] - Kiválasztási folyamat [00:38:52] - Összegzés Említett linkek: Follow Marketing Hírlevél feliratkozás: https://followmarketing.eu/podcast/ Follow Marketing a Facebookon: https://www.facebook.com/followmarketinghu Follow Marketing az Instagramon: https://www.instagram.com/follow__marketing/ Örs LinkedIn profiljáért pedig kattints ide!

Type above to search every episode's transcript for a word or phrase. Matches are scoped to this podcast.

Searching…

No matches for "" in this podcast's transcripts.

Showing of matches

No topics indexed yet for this podcast.

Loading reviews...

ABOUT THIS SHOW

Te mit szólnál, ha a főnököd felajánlaná, hogy vedd meg tőle a céget? Ezzel a mondattal indult a Follow marketing új időszámítása, amiről az Oszd meg és uralkodj podcast műsorában adásról adásra beszámolnak a friss tulajdonosok. Kendőzetlen őszinteséggel mesélnek a cégfejlesztés mind üzleti, mind érzelmi vetületéről, bátran felvállalva az árnyékos oldalt is, mert ebből tanultak a legtöbbet.

HOSTED BY

Follow Marketing

CATEGORIES

URL copied to clipboard!