Telex Podcast cover art

All Episodes

Telex Podcast — 406 episodes

#
Title
1

Megújul a Telex Podcast

2

Példátlan helyzetben vagyunk: szinte minden ágazat veszteséget termel – interjú Bóna Szabolccsal

3

Nagyon nehéz lehet ma a közösségi médiával együtt élni, főleg fiatalként – interjú Marik Laurával

4

Pablo Escobar kokainbirodalma kisebb profitrátával dolgozhatott, mint Rogán Cecíliáék újságja

5

Mintha fejben még mindig meg szeretnénk nyerni ezt a csatát

6

Tudom, kikből áll a felcsúti számvevőszék, de még nem nevezem meg őket – interjú Unger Annával

7

A tüzijátékos ügy nagyon kellemetlen a Tiszának, lépéskényszerbe került a kormány

8

A korát cáfolva, öreg punkként tudott a világra nevetni - Nádas Péterre emlékeztünk

9

Hátborzongató volt elképzelni, hogy a magyar állam ebben a falanszterben fog működni

10

Róna Dániel: Egy olyan gödörben van a Fidesz, amiből bizonyos értelemben nincs kiút

11

Az a baj, hogy a környezetre csak akkor akarunk költeni, ha beüt a káosz, pedig nem kéne sokat

12

Nem a jegesmacikról vagy a gleccserekről kellett volna beszélni, hanem arról, hogy drágább lesz a kenyér

13

Hogyan lehetne értékes az a ruha, amit két fityingért veszel meg?

14

Irán látja, hogy Trump egérfogóba került

15

A Tiszának azt kell bizonyítania, hogy tud független köztársaságielnök-jelöltet állítani

16

Én Szijjártó-részvényt már nem vennék – Rácz András az orosz-ukrán háborúról

17

Róna Dániel: Jelentős érv Polgár Judit mellett, hogy nem kötődik egyik politikai oldalhoz sem

18

László Róbert a Fidesz széteséséről: A nagyja még hátravan

19

Róna Dániel: Orbán olyan helyzetben van, amiből én nem látom a kiutat

20

Úgy bánt a Fidesz az országgal, mint egy játszani akaró kutyával

21

Az egészségügy erején felül teljesített, de ahogy a gazdaságfejlesztést támogattuk, az egy kudarc

22

A fideszes polgármester, aki elmondta Orbánnak a kritikáit – interjú Cser-Palkovics Andrással

23

A foci mint az emberi viselkedés laboratóriuma

24

Az orosz földgázról már jövőre le fogunk tudni válni, de így is finanszírozható a rezsicsökkentés

25

Magyar Péter első EU-csúcsának tanulságai

26

Trump iráni kudarca

27

Hiperfüggetlenség, micro-cheating, traumabonding és tüzelő agyterületek – pszichológus a párkapcsolati hibákról

28

Ne higgy ennek a beszélgetésnek! – A Telex médiatudatosságról és dezinformációról szóló könyvének a bemutatója

29

Külföldön nehezebb magasra jutni, „csak” jól lehet keresni

30

A Fidesz-kampány összeomlásának kulisszatitkai

31

Aki belép az eurózónába, az onnan soha nem fog kilépni

32

Orbán nem számolt a realitással az aranykonvoj-ügyben

33

Senki sem lett még meleg attól, hogy látott melegeket

34

Magyarország lassan drámai vízhelyzete: mintha 94 százalékban segélyből és kölcsönből élnénk

35

Számtalan üzenetet kapok oligarcháktól, ezekre én nem válaszolok – interjú Magyar Péterrel

36

Trump bugyuta háborúja, ami csak az oroszoknak jó

37

Csodálatos és unikális volt, ahogy megszabadultunk a ránk telepedő önkényuralomtól

38

Az euró vágya nagyon jókor jön, most lehet végrehajtani egy ilyen nagy fordulatot

39

Mi a Tisza-kormány öt legfontosabb feladata?

40

Rengeteg buktató vár Magyar Péterékre az EU-s pénzekért zajló versenyfutásban

41

Balásy egy Lamborghini kipufogójából előbújt pityergő propagandista – reklámosok a Lounge-birodalom működéséről

42

Bod Péter Ákos az euróbevezetésről: Nincsenek komoly érvek, hogy megtartsuk a forintot

43

Az Orbán-rezsimmel való mélypontom az átláthatósági törvény volt

44

Úgy nőtt fel egy generáció, hogy folyamatosan hülyének voltak nézve – interjú Fekete Giorgióval

45

Ha felvennének a Vagyonvisszaszerzési Hivatalba, nagyon sok NAV-os aktát újranyitnék – interjú Szabó Bencével

46

Orbánnak derogál a parlament, nem szeretne céltábla lenni – elemzés Róna Dániellel

47

Két dilemmám volt, de meggyőzött, hogy Magyar prioritásként kezeli a tömegközlekedés megújítását

48

A politika törvénye szerint Orbán Viktornak le kellene mondania – élőben Szabó Andreával

49

A legjobb barátom hívott Szíjj jachtjára, bonyolult lett volna másképp megszervezni, elmentünk

50

Nem csak a gazdasági elit alkalmazkodik Magyarhoz, Donald Trump egy pillanat alatt ejtette Orbánt

51

Több ezer civil és aktivista bénította meg a Fidesz szavazatszerző gépezetét

52

Orbán azt a korrupciót nem tűri, amiben nincs benne – interjú Wáberer Györggyel a Tisza kétharmada után

53

Mészáros rengeteg szerződést kötött, csodálatos lehetőség, hogy megmutassa, hogyan sikerült ez

54

Politikusként eddig lehetett úgy eljutni, hogy az ember nem hazudik, meg nem lop – élőben Hadházyval

55

Mondjuk ki: tegnap eljött az igazság pillanata az elemzőknek – 2026 élőben

56

A Fidesz felsővezetését árulónak tartom, muszáj, hogy rendszerváltás legyen – Wáberer György

57

Berendelt a honvédelmi miniszter, és három ajánlatot tett – újra megszólalt Pálinkás Szilveszter

58

Én leszek az, aki az ellenzék jogosítványait védeni fogja – interjú Magyar Péterrel

59

Erős változás a NER-gazdaság működésben: elkezdték kibeszélni egymást - elemzés a kampányról

60

Orbán Gáspár csádi missziója, tömeges leszerelések, morális mélypont a katonaságban – kitálal a Honvédség arca

61

Visszalépések húsvéti ajándékba – élőben Nagy Dáviddal, a Kétfarkú Kutya Párt listavezetőjével

62

Sokkal több fiatal fog szavazni a választáson – élőben Róna Dániellel

63

Az a baj, hogy akkor tartjuk jónak a demokráciát, ha a mi emberünk van hatalmon

64

A szülők 80 százaléka bűntudatot érez, amikor visszatérnek a munkába

65

Nem tehetik azt a Tiszában bízók, hogy mindenkit lehülyéznek, mert sok százezer szavazóról lemondunk

66

Orbán országjárása kisiklott, mert már a balhézós rész dominálja - elemzés a kampányról

67

Egy ellenzéki párt bedöntésén dolgozott a hatalom, ez az egyik legsúlyosabb ügy - Bíró-Nagy András

68

A DK és a Kutyapárt indulása csökkenti a kormányváltás esélyét, ez matematikai kérdés

69

Ha a Fidesz arra kíváncsi, miért népszerűtlen, elég a tükörbe néznie – László Róbert és Róna Dániel

70

Nagyon ritka az, hogy valaki akkora kockázatot vállal, mint Szabó Bence százados

71

Toroczkai: Azt kértem a Fidesztől, hogy támadjanak, de pont az ellenkezőjét csinálták velem

72

Óvakodnak a magyar kormánytól az EU-ban – 2026 élőben

73

A Fidesz visszatámad – 2026 élőben a lehallgatásról

74

Bódi Mátyás: 300-400 ezerre becsülöm a szürke módszerekkel leszavaztatott emberek számát

75

Orbánnak már nem is annyira kell a kétharmad

76

Orbán nem elhagyni szeretné az EU-t, hanem elfoglalni – elemzés Bíró-Nagy Andrással

77

Ha lennének közös álmaink, mi, magyarok kevésbé utálnánk egymást

78

Az a meglepő a hamis ukrán zászlós akcióval, hogy mennyire primitív

79

2–0-ra vezet a Tisza, de a meccsnek még nincs vége – elemzés március 15-ről

80

Őrült kockázat, ha tényleg teljesen nyílt lesz Orbán országjárása – Róna Dániel és Bódi Mátyás

81

Egy horrorfilmben nincs annyi szörnyűség, mint ezeknek a gyerekeknek a sorsában

82

Vidéken élni komoly fless, fainabbak az emberek

83

Valamit mégiscsak kért Putyin, ha már a magyar választóknak is üzent – elemzés

84

Ez már annyira abszurd, mint egy pszichiátriai vetélkedő - interjú Ráskó Eszterrel

85

A Tisza elhúzott a nőknél is, és tovább porszívózza az ellenzéki pártok szavazóit – elemzés

86

Drasztikus, hogy mennyire elnéptelenednek a magyar nagyvárosok

87

Kockáztat Ukrajna azzal, ha szándékosan nem javítja meg a Barátságot - elemzés

88

Külpolitikában defenzívába szorult a Tisza Párt – elemzés Krekó Péterrel

89

Mekkorát fog ütni a gödi botrány a Fidesz kampányán? – élőben Róna Dániellel

90

Az orosz vezetés érzi, hogy megtörhető a Nyugat

91

Nem tudjuk, mire képes a Fidesz ilyen szorult helyzetben – Élő elemzés Bíró-Nagy Andrással

92

Óriási a Tisza előnye a Medián szerint – elemzés élőben

93

Nem hiszek abban az összeesküvés-elméletben, hogy Orbán Viktor ne tudná, mi a valóság

94

Mindent meg fogunk tenni a kétharmadért, most akörül billegünk – interjú Magyar Péterrel

95

Hiába öntött bele rengeteg pénzt a Fidesz, az alig ismert tiszásokra jobban pörögnek a Facebookon

96

Nagyon radikális, hogy kétmillió ember szerint háború lesz, ha nyer a Tisza – élő elemzés

97

KRESZ-tervezet: a zebrán elgázolt gyalogos is lehet felelős a balesetért

98

A magyar paradoxon: a vasba nagyon sokat invesztáltunk, a fejekbe jóval kevesebbet

99

Árad a szeretet, de jön a nagytakarítás

100

Orbán azt a reményt akarja megölni az emberekben, hogy a változás jót hozhat – elemzés az évértékelőről

101

Az ember, aki tökéletesen fenntartja a cselekvés látszatát – Lázár János politikai portréja

102

Miután a saját dolgozóikat mérgezték, az erről beszámoló Átlátszó betámadásáról beszéltek

103

„Szóltak, hogy Viktor levette a védelmet a gyárról” - a titkosszolgálatot küldték rá a gödi Samsungra

104

Megismersz valakit, óriási haverod lesz, végtelenül kedves veled, majd egy nap kiderül, hogy gyilkos

105

Vannak jelei, hogy a Fidesz elkezdte felkészíteni a táborát, hogy kikaphatnak

106

Elvette a méltóságunkat a kormányzat, miután próbáltunk kiállni magunkért

107

Kirobbanthatatlanok vs. új arcok: bemutatjuk a legizgalmasabb körzeteket a Telex vadonatúj választási térképén

108

Szó szerint halálos eszköz, mégis százezrek fűtenek vele

109

A kegyelmi ügy óta nem hibázott ekkorát a Fidesz

110

Egy fok a hálószobában, tégla a gázfőzőn - áram és fűtés nélkül a legkeményebb télben

111

Lázár cigányozós mondata két hónapra ad muníciót a Tiszának– 2026

112

Rajtuk múlhat, ha szoros a választás – minden, amit a bizonytalan szavazókról tudunk

113

Magyar soft power: mikor éri el a kultúránk a skandináv krimi vagy a K-Pop sikereit?

114

A Fidesz pánikreakciója mutatja, hogy Kapitány István óriási igazolás

115

A sértett elnök visszatért, és ennek a levét isszuk mind

116

Ez lehet a rák egyik leghatékonyabb ellenszere – interjú Füredi András rákkutatóval

117

Minél gazdagabb valaki, annál kevésbé szavaz a Fideszre

118

Trump és az amerikai hódítás kora

119

A néma járvány, amely minden harmadik magyart érint: az elmagányosodás

120

Mibe fektessek 2026-ban?

121

Karácsonyi szeretet helyett hányinger a politikában

122

Sz. Bíró Zoltán: Oroszország nyilván megpróbál beavatkozni a magyar választásokba

123

Zsiday Viktor: Kormányváltásra készülnek az üzleti szférában

124

Szabó Andrea: Biztos vagyok benne, hogy Orbán látja a valódi számokat

125

A Fidesz legfontosabb fegyvere, ami visszafele is elsülhet

126

A munkaerőpiac ma olyan, mint egy rosszul működő randiapp, és ez több tízezer állásba kerülhet

127

Róna Dániel: Százszázalékos magabiztossággal tudom azt mondani, hogy a Tisza vezet

128

A nyugat legnagyobb reménye, hogy Kína a saját dugájába dől

129

Magyarországon a szegényeknek nagyjából annyi esélyük van a kitörésre, mint Chilében

130

Karácsony: Magyar Péter alkalmas miniszterelnöknek

131

Ami leginkább fájhat Orbánéknak: a Tisza már a falvakban is feljött a Fideszre

132

Ha a politika hadat üzen a drogoknak, a díler nem mondja azt, hogy „jajjaj, akkor abbahagyom”

133

A magyar magánbérleti szektor teljes vadnyugat

134

„Budapesten mindenhol a Tisza fog nyerni” – élőben Magyar Péterrel

135

Elmentünk a falig az orosz energiával

136

Évente 16 ezer magyar hal meg, akiket egy jól működő népegészségügy megmenthetett volna

137

Kulcsterületeken vezet a Tisza, de a Fidesznek is van mire építenie

138

Ha a Fidesz valóban 80 helyen vezetne a 106-ból, Orbán soha nem beszélne erről

139

Bármelyik oldal nyer, a rezsicsökkentéshez hozzá kell nyúlnia – Virovácz Péter a Témában

140

Ebben a korszakban a közös jó szenved súlyos veszteségeket – interjú Geszti Péterrel és Ditz Edittel

141

Trump és Putyin is racionálisan játszik, nem kell aggódni, hogy kitörne a világháború

142

Funkcionális analfabétaként fejezi be az iskolát a magyar diákok közel egynegyede

143

Minden lepereg a Tiszáról – élőben Laknerrel

144

Néha önzőnek érzem magam, amiért a gyerekeimnek ebben az országban kell felnőniük - interjú Nagy Ádámmal

145

Ehhez a díjhoz 40-50 évet megállás nélkül írni kellett, és nem hibázni

146

Hogyan legyünk gazdagabbak?

147

Trump ultimátumot adott, de a gázai béke nem lesz ilyen egyszerű

148

Magyarország legnagyobb problémája: a közepesség

149

A rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb bizalmi válságában vagyunk

150

Könnyebb tönkretenni egy társadalmat, mint utána segíteni a felépülésben - interjú Orvos-Tóth Noémivel

151

A fideszes erődemonstráció azt mutatja meg, hogy bármit megtehetünk – élőben Laknerrel

152

Mostanra jutottam el oda, hogy jogom van megszólítani a politikusokat – interjú Lengyel Tamással

153

Egy kicsit én is tartottam attól, hogy lélekben az űrben maradok - interjú Kapu Tiborral

154

Putyin palira vette Trumpot

155

Orbán kiszabadította Hatvanpuszta szellemét a palackból - Élőben Laknerrel

156

A Fidesz sortüzet nyitott a fiatalokra és a kedvenc előadóikra, de nem is tud mást csinálni

157

Az év roma hőse: szegregált utcából a doktori iskolába – interjú Hadházi Renátával

158

Még a Nézőpont is azt állítja, hogy az elmúlt egy évben csak a Tisza tudott erősödni – Élőben Laknerrel

159

Azt éreztem, ha nem 120 százalékon teljesítesz minden nap, a földbe döngölnek – interjú Csipes Tamarával

160

Akkora túlkapacitások épülnek, hogy a gyárak egy részének biztos nem lesz megrendelése

161

Bármelyik magyar háziasszony jobban gazdálkodik a pénzével, mint az MNB tette

162

Szétrohad a rendszer, semmi sincs rendben a gyermekvédelemben - interjú Gyurkó Szilviával

163

Még a legsötétebb Rákosi-rendszerben is többet engedtek a filmszakmának, mint ma - interjú Gárdos Péterrel

164

Donald Trump, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni

165

Puzsér Róbert: Az utolsó töltényig támogatni fogjuk a Tisza Pártot, hogy váltsa le az Orbán-rendszert

166

Lakner Zoltán: A szemünk láttára esik szét Lázár János politikai karrierje

167

Az ügy, ami megmutatta, hogy Orbán Áron intellektuálisan sem azon a pályán mozog, ahol a testvére

168

Egyre több a ki nem kényszerített hiba a Fidesznél

169

Trump már nem csak a világgal, Elon Muskkal is háborúzik

170

Rég nem érte ekkora csapás Oroszországot, de Putyin nem tántorít

171

Készülnek a vészforgatókönyvek - élő interjú a felmondott BKK-vezetővel

172

Mi jöhet még a következő 11 hónapban? – élő interjú Magyar Péterrel

173

Semmi sem jelent nagyobb veszélyt az országra, mint a Fidesz – interjú Dobrev Klárával

174

Kína és Amerika lökdösi a hintát, Magyarország előbb-utóbb ki fog esni belőle

175

Elbizonytalanodtak az emberek, lassan menekítik a pénzüket az országból - interjú Zsiday Viktorral

176

Rácz András: A Szuverenitásvédelmi Hivatal orosz stratégia mentén működik

177

Pár hónapra megzuhantam, aztán levágtam magamról az elszáradt gallyakat - interjú Kovács András Péterrel

178

Orbán odadobta a határon túli magyarságot a háborús pszichózis kedvéért – élőben Laknerrel

179

Gyurcsány Ferenc öröksége – a 2026 élő adása

180

Túl lehet az őrületen a magyar lakáspiac

181

Sosem írtak üzleti tervet, mégis 5 milliárdos forgalomnál tartanak - interjú a Simon's Burger alapítóival

182

Donald Trump zsarolással próbálja átírni a világgazdaság szabályait

183

Filozófusból lett testépítő, aki lebontaná a sztereotípiákat - interjú Galba Zsolttal

184

Lakner: A fő kérdés, hogy a Fidesz megakadályozza-e Magyar Pétert, hogy elinduljon a választáson

185

Ez a vírus képes rá, hogy megfektesse a magyar gazdaságot

186

MNB-botrány: Innentől mindkét forgatókönyv rossz a kormánynak

187

Áfra János: Az alagút végén - előadja Molnár Áron

188

Besétáltam a fotózásra, és közöltem, hogy én ebből nem kérek – interjú Mihalik Enikővel

189

Földbe állt a magyar akkugyártás. Van még innen visszaút?

190

Ughy Szabina: Boldogító igen – előadja: Lovas Rozi

191

Donald Trump akkor is végigviszi káoszos politikáját, ha fáj

192

Amíg nem törik el a lábunkat és nem varrják be a szánkat, addig lesz Pride – Steiner Kristóf a Most jövökben

193

Orbán azt érzi, hogy most bármit megtehet – élőben elemeztünk Lakner Zoltánnal

194

Az anyák adómentessége nem állítja meg a népességfogyást

195

Biró Zsombor Aurél: Sanghaj, hat negyvenegy - előadja Molnár Áron

196

Drámai gyorsasággal alakul át az eddig ismert nyugati világ – Sz. Bíró Zoltán a Most jövökben

197

Ilyen volt menedzselni Magyarország államadósságát a járvány és energiaválság alatt

198

Trump és Putyin szorításában kellene feléleszteni Németországot

199

Juhász Tibor: Ragadványnév - előadja Lengyel Tamás

200

Ez egy ellenséges beköszönés volt, a seriff rárúgta az ajtót Európára

201

A szemébe nevetek azoknak, akik a félelmet generálják a lelkemben – interjú Pintér Bélával

202

A Tisza évértékelője azt üzente, hogy egyre többen vagyunk, és fajsúlyos emberek érkeznek – élőben Lakner Zoltánnal

203

A pizza olyan, mint a szex?

204

Mindent a csalókról! Kamu befektetési ajánlatokkal támadnak mindenkit

205

Hangostárcák 4#: Schillinger Gyöngyvér: Depimadár – előadja: Lovas Rozi

206

Csak az számított, hogy szűnjön meg az, amitől nem tudok élni

207

Összeomlott a gyermekvédelem, csak ezt senki nem meri kimondani – interjú Tapasztó Orsival

208

Néha jólesik egy Kőbányai, de meg kell ismerni a sörök izgalmas világát

209

Karácsony Rákosdubajról: Ez a zenitjén messze túllévő rendszer fatális hibája

210

A Rákosdubaj-ügy óriási veszélyt jelent a kormányra

211

Téma #40: Nehéz lesz kivezetni a Volkswagent ebből a gödörből

212

Hangostárcák 3#: Zsembery Péter: Háborúpart – előadja: Molnár Áron

213

Ha létezik egy felsőbb erő, az különösen szeretheti a függőket

214

Repülőrajttal indul a Trump-show második évada

215

Ma nem menő fideszesnek lenni, de tiszásnak sem - interjú Hajdú Péterrel

216

Szegény országnak nincsenek híres sajtjai

217

Téma #39: Szabó László: Az inflációkövető állampapír a kamatfizetés után nem lesz versenyképes

218

Hangostárcák 2#: Molnár Krisztina Rita: Hogy ne kelljen pelenkázni - felolvassa: Lovas Rozi

219

A hiphop is lehet drogterápiás eszköz

220

Trump és Musk, két jóbarát, együtt foglalják el Kanadát?

221

Azt hittem, vagyok olyan tapasztalt, hogy meg tudom védeni magam, de nem tudom - interjú Lovas Rozival

222

Hangostárcák 1#: Maros András: Jönnek a mókusok - felolvassa: Lengyel Tamás

223

Téma #38: Az év, amikor Nagy Márton lett a gazdaságpolitika ura, és rájött, hogy lakhatási válság van

224

Lehet-e svéd húsgolyó a karácsonyi menüben töltött káposzta helyett?

225

Kiss Tibi: Már kezdtem nem hinni semmiben

226

A földindulás éve – a Telex újságírói értékelik 2024 legfontosabb belpolitikai történéseit

227

Egyáltalán nem látok ma Fideszt - interjú Cserhalmi Györggyel

228

Ha Magyar Péter győzni akar, meg kell erősödnie a lakótelepeken

229

Téma #37: 14 évig tartotta magát, most alig két hét alatt megbukott Aszad rezsime

230

A tökéletes éttermi élmény nem az ételen múlik

231

Ha megőrülünk a hatalomtól, akkor hülye döntéseket hozunk – interjú Litkai Gergellyel

232

Az underground hőseit felváltották a negyvenes kokainista családapák

233

Azt látom, hogy 2024-ben folyamatosan mellényúl a Fidesz – elemzés Lakner Zoltánnal

234

Téma #36: Zsiday Viktor: Ha nem tudunk felelősséggel bánni a forinttal, inkább rakjuk magunkra az euró bilincsét

235

A jó süteményt nem kell leönteni egy vödör cukorral

236

Ez a freakshow lesz az igazi Trump-kormányzás

237

Magyarországon a függetlenség azt jelenti, hogy totálisan passzív vagy, és nem mondod el a véleményed – interjú Bódis Krisztával

238

A hangfelvételek eddig nem kezdték ki azt a képet, hogy Magyar Péter le akarja győzni a Fideszt

239

Anyámnak az utcára kellett raknia, hogy lejöjjek

240

Téma #35: Trump Amerikája erőből fogja képviselni az érdekeit – interjú Móró Tamással

241

Amerikai választás után, lehallgatási botrány előtt – élőben a 2026

242

Ezerféle sárgarépa létezik, de csak egyet ismerünk, és annak is elfelejtettük az ízét

243

Annál nagyobb lázadás nem lehet, mint amikor 13 évesen bemész egy multicég vezetői meetingjére – interjú Trunk Tamással

244

Trump győzelme – Élő műsorban elemeztük a választás tanulságait

245

Az utolsó napok hajrája – Elektor élőben

246

Dr. Olasz Anna: A szerhasználó anyák többsége az első hónapokban észre sem veszi, hogy terhes

247

A Lila akác köz született feleségei dönthetik el, ki lesz az amerikai elnök

248

Téma #34: Két nagyon rossz éven vagyunk túl. Erről a szintről azt mondani, hogy 3 százalékos növekedés lesz, nem egy extra dolog

249

Lázár János csak súlyosbította a MÁV válságát a döntéseivel – interjú Vitézy Dáviddal

250

Szétégtem, lángoltam, mennybe mentem, vagy teljesen lenulláztam magam és megszűntem - interjú Till Attilával

251

Bárki lesz az amerikai elnök, iszonyú kemény feladatok várnak rá

252

Kenyér helyett nyers lisztet eszünk

253

Félelmek, tévhitek és extrém diéták – Szabó Adrienn dietetikus a helyes táplálkozásról

254

A gyilkos drónok még a házba is utánad jönnek

255

Felvonó #1 - Molnár Tamás: Ugyanolyan megszállottan vagyok most józan, mint régen függő

256

Téma #33: MVM-vezér: A cél, hogy 2035-re egy országból se jöjjön több, mint a gázunk 30 százaléka

257

Kamala Harris tragédiája, hogy hiába sikeres a gazdaság, ezt nem érzik az amerikaiak

258

Vomberg Frigyes: Ne ordítsak, mikor tönkretesz, neki se lesz semmije, és a vendég sem tér vissza?

259

Árulásnak tartanám, ha teljesen csendben maradnék – Pataki Ági filmezésről és öregedésről

260

Téma #32: Izrael 40 év után leszámolna a Hezbollahhal, és nincs, aki megállítsa

261

Ezt a kormányt Magyarországról fogjuk leváltani, ha törik, ha szakad – interjú Magyar Péterrel

262

Az angol konyha valójában jó

263

Téma #31: Ki tudja kihúzni Németországot a gödörből?

264

2026 #2: Magyar Péter megmutatta, hogy éles helyzetben akadozik a Fidesz

265

Vásári komédiákkal szórakoztat a tévé, miközben rottyon vannak a kapcsolataink

266

A ramen és a szürcsölés filozófiája – elindult az Ízfokozó második évada

267

A migránsok már a kutyákat is megeszik? – elemezzük Trump és Harris első vitáját

268

Téma #30: Senki sem mondhatja meg, mit csinálok a saját lakásommal. Vagy mégis?

269

2026 #1: A legfontosabb törvény, amit még idén meg kellene változtatni a Fidesznek

270

Telex Extra #3: TGM kolozsvári esszéiből egy korszak szelleme rajzolódik ki

271

Nagyon egyszerű módszerrel lehetünk sokkal egészségesebbek – interjú Dr. Schwab Richárddal

272

Téma #29 Bod Péter Ákos: Jó, ha nullára kijön Magyarországnak az akkugyártás

273

A földről kellett felállnom - interjú Rost Andreával

274

Elektor #3: Harris visszaadta a reményt a demokratáknak, Trump még nem tud mit kezdeni a helyzettel

275

Telex Extra #2: Tényleg százszor jobbat rendeznénk? - a párizsi olimpia testközelből

276

Most jövök #15: Szeretnék a rendőrségnél dolgozni, de az olimpiai arany kicsit felborította az életem - Gulyás Michelle olimpia bajnok

277

Most jövök #14: Elképesztően ijesztő a helyzet, nagyon rezeg a léc, de valahogy mindig túlélem - interjú Szentesi Évával

278

Ha a Tisza Párt összeáll, a Fidesznek esélye sem lesz – interjú Magyar Péterrel

279

Elektor #2: Trump máris megnyerte az elnökválasztást?

280

Gyurcsány Ferenc: Pokolian jól szolgálom a hazámat

281

Karácsony Gergely: El lehet kezdeni dolgozni, vége van ennek a jogi baszkódásnak – élő interjú

282

Elektor #1: Biden egy időzített bomba, mégsem biztos, hogy a demokraták megszabadulnának tőle

283

Politikai földindulás: a java még csak most jön

284

Az MSZP él, élt és élni fog – élő interjú Molnár Zsolt pártigazgatóval

285

Márki-Zay: A Tisza az egyetlen ellenzéki párt, aminek el kellene indulnia 2026-ban

286

Karácsony: A Tisza Párt most az ellenzéken belül rombol, de ez nem feltétlenül baj

287

Magyar Péter: A Fidesz csapágyasra hajtotta magát

288

Orbán Brüsszel elfoglalására készül, de még pártcsaládja sincsen

289

Az utolsó napok legfontosabb kérdései

290

Dobrev Klára: Amit Magyar Péter képvisel, az újra durva fideszes győzelemhez fog vezetni

291

Ez az egész a megfélemlítésről szól – a Szijjártó-videó kulisszatitkai

292

Magyar Péter: Azon gondolkodom, hogy lehetett-e volna ennél rosszabbul csinálni ezt a húsz évet?

293

Bemutatjuk, hogyan működik a Kubatov-lista

294

Karácsony: Voltak hibáink, de sokkal jobban nem tudtuk volna csinálni

295

Török Gábor: Magyar Péternek nem együttműködnie kell a baloldallal, hanem megsemmisítenie, ha hosszú távra tervez

296

Vitézy Dávid: Budapest ma lemaradó pályán van

297

Téma #28: Hszi Csin-ping látogatása után Kína trójai falovának tarthatják Magyarországot az EU-ban

298

Utánajártunk, hogy tényleg léteznek-e kiábrándult fideszesek

299

Magyar Péter a Fidesz fellegvárában

300

Mit kezdenek Magyar Péterrel? – Élő választási műsor

301

Magyar Péternek van a legnagyobb esélye arra, hogy fájdalmat okozzon a Fidesznek?

302

Téma #27: A kormányt lephette meg a legjobban, hogy elszállt a költségvetés

303

Magyar Péter: Vége, Orbán Viktor varázstalanodott

304

Most jövök #13: Önismeret, kiégés, láthatatlanná váló nők – interjú D. Tóth Krisztával

305

Téma #26: Tovább drágulhatnak az üzemanyagok, már Amerika sem segíthet a helyzeten

306

Most jövök #12: A hatalom mindent megadhat, csak egyet nem: tehetséget - interjú Gálvölgyi Jánossal

307

A kegyelmi ügy traumája, Megafon, Orbán Viktor – vágatlan interjú Rákay Philippel

308

Téma #25: Teljesen elpusztítani nem, meggyengíteni sikerülhet a Hamászt Gázában

309

Most jövök #11: Már a minimális szerénység sincs meg bennük – Cyla a NER-milliárdosokról

310

Szivárogtatások, lemondások, konfliktusok – Kovács Gergely a Kutyapárt kritikus napjairól

311

Téma #24: Magánegészségügy és közegészségügy – beszélgetés Kóka Jánossal (Doktor24) és Álmos Péterrel (MOK)

312

Most jövök #10: Csak akkor tudjuk felszámolni a szegénységet, ha a szülőkkel is foglalkozunk - interjú L. Ritók Nórával

313

Téma #23: Amerikai választás

314

Magyar Péter Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket számonkért, beszámoltatott

315

Fülön lövöm #4: A dunaszerdahelyi maffia története

316

Most jövök #10: Alföldi a kegyelmi ügyről: Kiborult a morál teljesen, és elöntött bennünket a szar

317

Fülön lövöm #3: Drog és bűn

318

Téma #22: Mibe fektessem a pénzem?

319

Most jövök #9: Egy percig sem érezhetik, hogy félek tőlük

320

Téma #20: Minden kilőtt lőszer növeli az orosz GDP-t

321

Most jövök #9: Orbán propagandája sokkal profibb, mint amiről Kádár valaha álmodhatott – interjú Ungváry Krisztiánnal

322

Téma #19: Pokol vár a magyar katonákra Csádban - interjú Suha György

323

Fülön lövöm #1: Gengszter rap - A pesti éjszakában működött Ice-T legjobb magyar hasonmása

324

Most jövök #8: Az egyik leggazdagabb magyar azt mondta, szívesen cserélne velünk - interjú az On the Spot készítőivel

325

Telex Extra #1: Mit tegyél, ha egy éhes puma néz rád a sötétből? – így járta végig két magyar a 4200 kilométeres amerikai túrát

326

Most jövök #7: Ha egy kövér politikus lefogyna, azzal jót tenne az egész országnak – interjú Zacher Gáborral

327

Téma #20: Történelmi áttörést hozott az olajnagyhatalomnál tartott ENSZ klímacsúcs?

328

Most jövök #6: Az egész társadalom kussol, és fél megvédeni a másikat – interjú Molnár Áronnal

329

Hodász András a szexuális zaklatásról: Irgalmatlanul nehéz kimondani, és nem jókedvemben csinálom (2023. február)

330

Téma #19: Egyre nagyobb terhet ró a nőkre Orbán családpolitikája - Interjú Fodor Éva szociológussal

331

Illés Zoltán: Magyarországon nem létezik állami környezetvédelem (2022. július)

332

Most jövök #5: Értelmiségi nőnek lenni egy buta, abuzív rendszerben - interjú Oltai Katával

333

Gulyás Márton: Elfáradtam a one man show-ban (2022. szeptember)

334

Téma #18: Surányi György szerint súlyos hibák eredménye, hogy ilyen nagyot lehet kaszálni az állampapírokkal

335

Most jövök #4: Jobbat tenne Magyarországnak egy kiegyezés Európával – Frei Tamás vágatlanul

336

Téma #17: Milliókkal húzhatnak le a banki csalók, de kivédhetjük az esetek 99 százalékát

337

Most jövök #3: Először őszintén dubajozó lányokról és családon belüli alkoholizmusról – interjú Görög Zitával

338

Szabados Ági: Kontraproduktív lett a döntés, jobban viszik a befóliázott könyveket (2023. szeptember)

339

Most jövök #2: Sebestyén Balázs: Én is küzdök az életemmel, de a saját felelősségem keresem

340

Most jövök #1: A hatalomnak az az érdeke, hogy senkinek se higgyenek – interjú Kepes Andrással

341

A Fidesz igazi arcai a vidéki lenyúlógépek – interjú a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztőjével (2021. december)

342

Téma #16: Ádám Zoltán a kirúgásáról: Semmi mást nem tettem, mint a Corvinus vezetőin számon kértem a saját egyetemi szabályainkat.

343

„Nem számoltam a napokat, mert úgy még rosszabb” – interjú a dílerkedésért lecsukott holland fiatallal, aki a börtönben megtanult magyarul (2021. július)

344

Donáth Anna: Eddig nem beszéltünk a valóságról (2023. január)

345

Halácsy Péter: Igen, mi az iskolában kísérletezünk a gyerekekkel (2022. augusztus)

346

Pesty László: Ezek nem NER-lovagok, hanem orkok (2023. augusztus)

347

Mácsai Pál: Iszonyatosan sok gyilkolási kedv van bennünk (2022. szeptember)

348

Kisbolygó #10: „Egy óvódást nem a jegesmedvék miatt fogok aggódtatni”

349

Rákeltérítő #11: Janka néni megharcolt a végbéldaganattal - Pásztor Erzsi története

350

Nick Thorpe: 2010 óta kicsit Rákosi Mátyás jellegű a hangulat (2023. január)

351

Kisbolygó #9: A komposztálás kapudrog – így csináld!

352

Rákeltérítő #10: Egy nyaki daganat felfedezése, és pánikroham a hídon - Grecsó Krisztián története

353

Török Gábor: Az ellenzék önerőből sohasem fogja legyőzni Orbánt (2022. december)

354

Rákeltérítő #9: „A limfóma agresszív betegség, de 80%-ban gyógyítható” - Balzsay Károly története

355

Kisbolygó #8: Energiaközösségek: „Az a legolcsóbb energia az, amit nem kell megtermelni"

356

Rákeltérítő #8: „Nekem is kivették a jobb fölső tüdőlebenyem, tök fölöslegesen" -Tallós Rita története

357

Kisbolygó #7: Élhető városok: az autó az elefánt a szobában

358

Rákeltérítő #7: „Nincs jogom ahhoz, hogy betegségemmel tönkretegyem egy nagy család életét" - Kun Zsuzsa története

359

Kisbolygó #6: Élelmiszer-pazarlás: „Több kiló túrót dobok ki évente, ami papíron még jó, de már a macska is húzza rá a száját”

360

Rákeltérítő #6: „Úgy indult, hogy a vastagbéltükrözésen találtak egy polipot, rákos sejtekkel” – Gazsi Zoltán története

361

Kisbolygó #5: A mesterséges intelligencia iparága legalább akkora szennyező, mint a légi közlekedés

362

Rákeltérítő #5: „Azt hiszem, a humor az egyetlen gyógyszer minden betegségre, meg lelki bánatra” - Szacsvay László története

363

Téma Brückner Gergővel #16: A lelkiismeretes tanárok még viszik a hátukon az omladozó rendszert, akkor lesz baj, amikor ők is felállnak

364

Kisbolygó #4: Klímaszorongás: „Találkoztam olyan fiatallal is, aki felhagyott az evéssel”

365

Rákeltérítő #4: „Hazamentem, megfésülködtem és nem maradt egy szál hajam se" - Halász Judit története

366

Téma Brückner Gergővel #15: Takáts Előd a corvinusos vizsgabotrányról: El kell különíteni a jóhiszemű hibát az etikai vétségtől

367

Kisbolygó #3: Tömegturizmus: „Szégyelltük magunkat, hogy nyugati emberek vagyunk”

368

Rákeltérítő #3: „21 évesen megérte a kemót, meg a Műegyetem villamosmérnöki karát együtt elvégezni” -Thuróczy Bertalan története

369

Téma Brückner Gergővel #14: A bankok és az építőipar etetésére épült a megszorítások miatt szűkülő családpolitika

370

Kisbolygó #2: Kényelmes a fast fashion cégeket hibáztatni, de mi dobunk ki 80 százalékban még jó ruhákat

371

Rákeltérítő #2: „A hasam kőkeményre fagyott, kopogtatni lehetett rajta” – Dévai Nagy Kamilla három rákja

372

Téma Brückner Gergővel #13: Ha ez egy színdarab lenne, a harmadik felvonás előtt minden néző arra számítana: Magyarország ki fog lépni az unióból

373

Kisbolygó #1: A 100 százalékban lebomló csomagolás hazugsága – a teljes rendszert áthatja a greenwashing

374

Rákeltérítő #1: „Akkor sírt sokat, amikor nem voltam otthon” – Epres Attiláék története

375

Téma Brückner Gergővel #12: Újabb élelmiszer-drágulási spirált hozhat gyártókra kivetett vaskos termékdíj

376

Nagy Ervin: Elvinném Rákay Philipet Ózdra, hogy lássa ezt az országot

377

Téma Brückner Gergővel #11: Miből lesz 2030-ra 50 százalékkal nagyobb áramtermelésünk? Szerintem semmiből

378

Téma Brückner Gergővel #10: Idén valószínűleg nem lesz GDP-növekedés Magyarországon

379

Téma Brückner Gergővel #9: Miközben a szerb tüntetők verték a magyar KFOR-osokat, Orbán Viktort is éltették

380

Telex Ízfokozó 1. évad #9: Az éttermi élmény millió apró összetevője

381

Telex Nyomozó – Szerepjátékos gyilkosság #10: Utolsó szó

382

Téma Brückner Gergővel #8: Nem attól jön a magasabb hozzáadott érték Magyarországra, hogy ideköltöznek a digitális nomádok

383

Telex Ízfokozó 1. évad #8: Mondj egy jó éttermet!

384

Telex Nyomozó – Szerepjátékos gyilkosság #9: Vége?

385

Téma Brückner Gergővel #7: Létrejöhet olyan új, közép-kelet-európai szövetség, amiben mi már nem leszünk benne

386

Telex Ízfokozó 1. évad #7: Méreg vagy varázsszer a nátrium-glutamát?

387

Telex Nyomozó – Szerepjátékos gyilkosság #8: Kételyek 2

388

Téma Brückner Gergővel #6: Az orosz Meki-pótlék hamburgert lehetne szidni, de azt nem, aki miatt nincs jó hamburger

389

Telex Ízfokozó 1. évad #6: A junkfood felemelkedése és bukása

390

Telex Nyomozó – Szerepjátékos gyilkosság #7: Kételyek 1

391

Téma Brückner Gergővel #5: Rekordinfláció és a földrengés után Törökország választ: a tét, hogy véget ér-e az Erdoğan-korszak

392

Telex Ízfokozó 1. évad #5: Az élelmiszeripar nem a nagymamánk, aki szeretettel sütögeti a rántott csirkét

393

Telex Nyomozó – Szerepjátékos gyilkosság #6: Károly

394

Téma Brückner Gergővel #4: 25 százalékos infláció mellett sem muszáj, hogy a megegye a megtakarításunkat a pénzromlás

395

Telex Ízfokozó 1. évad #4: A szakácsok élete olyan, mint a tűzoltóké

396

Telex Nyomozó – Szerepjátékos gyilkosság #5: András

397

Téma Brückner Gergővel #3: Hernádi: Egyszer vége lesz a háborúnak, és az orosz nyersanyagok természetes piaca továbbra is Európa

398

Telex Ízfokozó 1. évad #3: Szabad-e összekeverni a pizzát a kebabbal?

399

Telex Nyomozó – Szerepjátékos gyilkosság #4: Gergely

400

Téma Brückner Gergővel #2: Simor András: Leszakadást hozott a környező országoktól a "majd mi jobban tudjuk" politikája

401

Telex Ízfokozó 1. évad #2: Mitől lesz egy receptből megfőzhető étel?

402

Telex Nyomozó – Szerepjátékos gyilkosság #3: Krisztián

403

Telex Ízfokozó #1: Mi az, hogy finom?

404

Telex Nyomozó – Szerepjátékos gyilkosság #2: Szerepjátékok

405

Telex Nyomozó – Szerepjátékos gyilkosság #1: Alapok

406

Téma Brückner Gergővel #1: Lázár János szerint más világ jön azoknak is, akik közelebb állnak a kormányzathoz