Nyíregyházi Egyházmegye cover art

All Episodes

Nyíregyházi Egyházmegye — 656 episodes

#
Title
1

Életmód-tízparancsolat – #2. Mozgás – A testbe zárt lélek felszabadítása

2

Bizánci rítus, katolikus hit, magyar identitás – az MTA doktora lett dr. Véghseő Tamás | EP. 3

3

Érintő #184 – Pünkösd utáni 4. vasárnap – Mt 8,5-13

4

Az orgona ablak az örökkévalóságra - beszélgetés Szotyori-Nagy Gábor orgonaművésszel | EP. 2

5

A szeretet mint túlélési stratégia az apokalipszis idején - beszélgetés Lepahin Marinával | EP. 1

6

Axios | Görögkatolikus papi portrék - 02 - Mosolygó Marcell atya

7

Érintő #183 – Pünkösd utáni 3. vasárnap – Mt 6,22-33

8

Életmód-tízparancsolat – #1. Táplálkozás – Több, mint kalória

9

Érintő #182 – Pünkösd utáni 2. vasárnap – Mt 4,18-23

10

Érintő #181 – Mindenszentek vasárnapja – Mt 10,32-33.37-38; 19,27-30

11

Istennek a gyermeke vagy – interjú a papszentelésére készülő Magyar Richárd Zsolt diakónussal

12

Érintő #180 – A Szentlélek eljövetele (Pünkösd) – Jn 7,37-52. 8,12

13

Érintő #179 – Az Ötvened hetedik vasárnapja – Az első (nikeai) egyetemes zsinat igazhitű atyáinak emléke – Jn 17,1-13

14

Érintő #178 – Az Ötvened hatodik, a vakonszületettről elnevezett vasárnapja – Jn 9,1-38

15

A szeretet ölelése – a fogyatékossággal élőket ünnepelték Nyíregyházán

16

Érintő #177 – Az Ötvened ötödik, a szamariai asszonyról elnevezett vasárnapja – Jn 4,5-42

17

Érintő #176 – Az Ötvened negyedik, az inaszakadtról elnevezett vasárnapja – Jn 5,1-15

18

Szikla a nyírségi homokon – templom épült Nyíregyháza-Rozsrétszőlőn

19

Érintő #175 – Az Ötvened harmadik, a kenethozó asszonyokról elnevezett vasárnapja – Mk 15,43-16,8

20

Érintő #174 – Az Ötvened második, Tamás apostolról elnevezett vasárnapja – Jn 20,19-31

21

Axios | Görögkatolikus papi portrék - 01 - Szabó Bernát Sándor atya

22

Érintő #173 – Húsvét vasárnap – Jn 1,1-17

23

Érintő #172 – Virágvasárnap – Jn 12,1-18

24

Érintő #171 – Nagyböjt ötödik vasárnapja – Mk 10,32b-45

25

Mindennél jobban szeretem Krisztust – interjú Csépes János vértanúpap dédunokájával

26

Isten nem térképet, hanem iránytűt ad: ifjúsági imaest Kisvárdán

27

Érintő #170 – Nagyböjt negyedik vasárnapja – Mk 9,17-31

28

Érintő #169 – Nagyböjt harmadik, kereszthódoló vasárnapja – Mk 8,34-9,1

29

Érintő #168 – Nagyböjt második vasárnapja – Mk 2,1-12

30

Érintő #167 – Nagyböjt első vasárnapja – Az igazhitűség (ortodoxia) vasárnapja – Jn 1,43-51

31

Új nevelőszülők a Szent Miklós Gyermekvédelmi Inézményben

32

Érintő #166 – Vajhagyó vasárnap – Mt 6,14-21

33

Most is szerelmes vagyok belé – házasság, melyet a gyász sem tudott elszakítani

34

Érintő #165 – Húshagyó vasárnap – Mt 25,31-46

35

Akik házad ékességét szeretik – beszélgetés Gémes Péter atyával az apagyi görögkatolikus templomról és közösségről

36

Érintő #164 – A tékozló fiúról elnevezett vasárnap – Lk 15,11-32

37

A grafikák: mint egy-egy imádság – interjú H. Szántay Mariannával

38

Érintő #163 – A vámos és farizeus vasárnapja – Mt 4,12-17

39

Érintő #162 – Pünkösd u. 32. (Zakeusról elnevezett) vasárnap – Lk 19,1-10

40

Érintő #161 – Vízkereszt utáni és Pünkösd u. 31. vasárnap – Mt 4,12-17

41

Érintő #160 – Vízkeresztet megelőző és Pünkösd u. 30. vasárnap – Mk 1,1-8

42

Érintő #159 – Karácsony utáni és Pünkösd u. 29. vasárnap – Lk 17,12-19

43

Érintő #158 – Az ószövetségi szentatyák vasárnapja – Pünkösd u. 27. vasárnap – Lk 13,10-17

44

Mindent a Jóistennek köszönhetünk – interjú Támba Miklóssal

45

Érintő #157– Ősatyák vasárnapja – Lk 14,16-24

46

Érintő #156 – Pünkösd u. 26. vasárnap – Lk 12,16-21

47

Érintő #155 – Pünkösd u. 25. vasárnap – Lk 10,25-37

48

Érintő #154 – Pünkösd u. 24. vasárnap – Lk 8,41-56

49

Érintő #153 – Pünkösd u. 23. vasárnap – Lk 8,27-39

50

Tízéves a Nyíregyházi Egyházmegye szociális ellátórendszere

51

Érintő #152 – Pünkösd u. 22. vasárnap – Lk 16,19-31

52

Érintő #151 – Pünkösd u. 21. vasárnap – Lk 8,5-15

53

Kincs vagy! – II. Görögkatolikus Roma Ifjúsági Találkozó Máriapócson

54

Érintő #150 – Pünkösd u. 20. vasárnap – Lk 7,11-16

55

Krisztussal a szívünkben szolgáljunk – szeretetszolgálatok zarándoklatát tartották Máriapócson

56

VR Űrutazás Mátészalkán: élmények a SpaceBuzz Programmal

57

Érintő #149 – Pünkösd u. 18. vasárnap – Lk 5,1-11

58

Boldogok, akik üldözést szenvednek – hálaadás Biriben Boldog Orosz Péter Pál vértanúért

59

Szabó Tamás atya prédikációja Orosz Péter Pál boldoggá avatásának napján Biriben

60

Érintő #148 – Pünkösd u. 17. vasárnap – Mt 15,21-28

61

Érintő #147 – Pünkösd u. 16. vasárnap – Mt 25,14-30

62

Puskás László: Ilyeneké Isten országa – Isten Szolgája, Orosz Péter (1917–1953) titokban felszentelt püspök élete és vértanúsága #3

63

Érintő #146 – Pünkösd u. 15. vasárnap – Mk 8,34-9,1

64

Száz esztendő kegyelme és tanúsága

65

Puskás László: Ilyeneké Isten országa – Isten Szolgája, Orosz Péter (1917–1953) titokban felszentelt püspök élete és vértanúsága #2

66

Puskás László: Ilyeneké Isten országa – Isten Szolgája, Orosz Péter (1917–1953) titokban felszentelt püspök élete és vértanúsága #1

67

Érintő #145 – A Szent és Életadó Kereszt felmagasztalása – Jn 19,6-11.13-20.25-28a.30b-35

68

Érintő #144 – Pünkösd u. 13. vasárnap – Jn 3,13b-17

69

Irodalmi hangtér #30 – Takács Zsuzsa: A (vak) remény; Egy körúti kávézóban

70

Érintő #143 – Pünkösd u. 12. vasárnap – Mt 19,16-26

71

Bővelkedjetek a reményben – Idén is megrendezték a görögkatolikus ifjúsági zarándoklatot

72

Érintő #142 – Pünkösd u. 11. vasárnap – Mt 18,23-35

73

Érintő #141 – Pünkösd u. 9. vasárnap – Mt 14,22-34

74

Érintő #140 – Pünkösd u. 8. vasárnap – Mt 14,14-22

75

„A remény nem valami, hanem valaki” - Szocska A. Ábel megyéspüspök Illés pórféta búcsúján Máriapócson

76

Tízéves jelenlét az oktatásban: bemutatkozik a Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodája

77

Legyetek bátrak és jámborak! – Kocsis Fülöp metropolita prédikációja a 22+ zarándoklaton

78

Máriához kétkeréken – biciklis zarándokok érkeztek Máriapócsra

79

Kis imával és kis áldozattal – missziós gyermekek táboroztak Mátészalkán

80

Érintő #139 – Pünkösd u. 6. vasárnap – Mt 9,1-8

81

Karitásztábor volt Nagykállóban

82

Érintő #138 – Pünkösd u. 5. vasárnap – Az első hat egyetemes zsinat igazhitű atyáinak emléke – Mt 8,28-9,1 és Mt 5,14-19

83

Érintő #137 – Pünkösd u. 3. vasárnap – Szent Péter és Pál főapostolok – Mt 6,22-33 és Mt 16,13-19

84

Érintő #136 – Pünkösd u. 2. vasárnap – Mt 4,18-23

85

Érintő #135 – Mindenszentek vasárnapja – Mt 10,32-33.37-38; 19,27-30

86

A Nyíregyházi Egyházmegye tízéves születésnapját ünnepelték

87

Irodalmi hangtér #29 - Angelus Silesius: Könyörgés a Szentlélekhez

88

Érintő #134 – A Szentlélek eljövetele – Jn 7,37-52. 8,12

89

Érintő #133 – Az Ötvened hetedik vasárnapja – Az első (nikeai) egyetemes zsinat igazhitű atyáinak emléke – Jn 17,1-13

90

Érintő #132 – Az Ötvened hatodik, a vakonszületettről elnevezett vasárnapja – Mt 11,2-15

91

Érintő #131 – Az Ötvened ötödik, a szamariai asszonyról elnevezett vasárnapja – Jn 4,5-42

92

Érintő #130 – Az Ötvened negyedik, az inaszakadtról elnevezett vasárnapja – Jn 10,9-16

93

Érintő #129 – Az Ötvened harmadik, a kenethozó asszonyokról elnevezett vasárnapja– Mk 15,43-16,8

94

Ünnep volt a pápa temetése: a föltámadás és a remény ünneplése – exkluzív interjú Fülöp érsek-metropolitával

95

Érintő #128 – Az Ötvened második, Tamás apostolról elnevezett vasárnapja – Jn 20,19-31

96

Interjú Véghseő Péter szeminaristával, Ferenc pápa utolsó mikrofontartójával

97

Keljünk fel és kezdjünk el élni: igazán, mélyen, Krisztusban! - Szocska A. Ábel húsvéti szentbeszéde

98

Érintő #127 – Húsvét nagy és szent vasárnapja – Jn 1,1-17

99

Titkos vacsora – múzeumpedagógiai foglalkozások zajlottak a Görögkatolikus Múzeumban

100

Lábunk együtt járjon, szívünk együtt dobbanjon! – bemutatkozik a Nyírturai Görögkatolikus Parókia

101

Zarándoklat Orosz Péter Pál boldoggá avatására – interjú a szervezővel

102

Érintő #126 – Jeruzsálembe – Virágvasárnap – Jn 12,1-18

103

Oda, ahol hiányzik – beszélgetés a Jótevő Alapítványról

104

Érintő #125 – Nagyböjt ötödik vasárnapja – Mk 10,32b-45

105

Pedagógus Akadémia – előadássorozat a Nyíregyházi Egyházmegye szervezésében

106

Érintő #124 – Nagyböjt negyedik vasárnapja – Mk 9,17-31

107

Érintő #123 – Nagyböjt harmadik, kereszthódoló vasárnapja – Mk 8,34-9,1

108

Érintő #122 – Nagyböjt második vasárnapja – Mk 2,1-12

109

Érintő #121 – Nagyböjt első vasárnapja – Az igazhitűség vasárnapja – Jn 1,43-51

110

Prizma #85 – Görögkatolikusok évszázados öröksége – Kiállítás a görögkatolikus egyházról Miskolcon

111

Gyere el március 5-én, nyisd meg a szívedet, hogy az Isten bele tudjon írjon valamit! – ifjúsági imaestet tartanak Nyíregyházán

112

Érintő #120 – Vajhagyó vasárnap – Mt 6,14-21

113

Érintő #119 – Húshagyó vasárnap – Mt 25,31-46

114

Érintő #118 – A tékozló fiúról elnevezett vasárnap – Lk 15,11-32

115

Tíz éve alapították a Nyíregyházi Egyházmegyét

116

Érintő #117 – A vámos és farizeus vasárnapja – Lk 18,10-14

117

Irodalmi hangtér #28 - Áprily Lajos: Az én csodám

118

Érintő #116 – Pünkösd u. 32. (Zakeusról elnevezett) vasárnap – Jézus Krisztus találkozása Simeonnal – Lk 2,22-40

119

Interjú a Szent Miklós-díjban részesült Orosz Beátával

120

A három szent főpap - gondolatok az ünnepről

121

Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni – úti ikonokat állítottak Bököny határaiban

122

Szeretnék valaki lenni – interjú Barna Vandával

123

Érintő #115 – Pünkösd utáni 31. vasárnap – Lk 18,35

124

Isten Lelke egységet tud kovácsolni bennünk, általunk és rajtunk keresztül – interjú Zsarnai Krisztián evangélikus lelkésszel az ökumenikus imahétről

125

Szociális intézmények dolgozói lakásotthonokban élő gyermekeket ajándékoztak a Nyíregyházi Egyházmegyében

126

Érintő #114 – Pünkösd utáni 30. vasárnap – Lk 18,18-27

127

Megszentelték a Túr folyót Nagyhódosnál

128

Érintő #113 – Vízkereszt utáni vasárnap – Mt 4,12-17

129

Szocska A. Ábel megyéspüspök tanítása a Szentév megnyitásán Nyíregyházán

130

Érintő #112 – Karácsony utáni vasárnap – Az Úr rokonainak emléke – Mt 2,13-23

131

Érintő #111 – Az ószövetségi szentatyák vasárnapja– Mt 1,1-25

132

Mosolygó Marcell atya prédikációja Nyírpazonyban karácsony másodnapján

133

Nyíregyházára érkezett a betlehemi békeláng

134

Érintő #110 – Ősatyák vasárnapja – Lk 14,16-24

135

Irodalmi hangtér #27 - Ratkó József: Szégyentelenül

136

Érintő #109 – Pünkösd utáni 29. vasárnap – Lk 17,12-19

137

Érintő #108 – Pünkösd utáni 30. vasárnap – Lk 18,18-27

138

Rábólintani: az Isten szeret engem – interjú a papszentelése előtt álló Tóth Attila Ákos diakónussal

139

Érintő #107 – Pünkösd utáni 27. vasárnap – Lk 13,10-17

140

Prizma #84 – Ha felemelsz… – interjú Balogh Janóval

141

Érintő #106 – Pünkösd utáni 26. vasárnap – Lk 12,16-21

142

Túlcsorduló szeretettel szeretni – őszi pikniket, nyílt napot tartottak a gyermekvédelmi intézményben

143

Prizma #83 – Ad fontes litugicos – a tizenötödik nemzetközi liturgikus konferencia zajlott, ezúttal újra Nyíregyházán

144

Érintő #105 – Pünkösd utáni 25. vasárnap – Lk 10,25-37

145

Irodalmi hangtér #26 - Barna Vanda: Miért engedtél el?

146

Érintő #104 – Pünkösd utáni 24. vasárnap – Lk 8,41-56

147

Prizma #82 – Jöjj, és kövess engem! – roma ifjúsági találkozót tartottak Máriapócson

148

Prizma #81 – Lemondás a külvilágról, odafordulás az Atyához: Athosz – élménybeszámoló egy zarándoklatról a szerzetesi államban

149

Érintő #103 – Pünkösd utáni 23. vasárnap – Lk 8,27-39

150

Irodalmi hangtér #25 - Csukás István: A számon hangtalan fohász

151

Érintő #102 – Pünkösd utáni 22. vasárnap – Lk 16,19-31

152

Nem egy múzeum a templomunk, hanem élet van benne – ünnep Kisvárdán

153

Lelki megújulást jelent számomra, hogy segíthetek – interjú a Caritas Hungarica-díjas Ihnáth Jánosné tisztelendő asszonnyal

154

Érintő #101 – Pünkösd utáni 21. vasárnap – Lk 8,5-15

155

Prizma #80 – Kutatók éjszakája és Görögbe fogadlak – 2024. Nyíregyháza

156

Érintő #100 – Pünkösd utáni 20. vasárnap – Lk 7,11-16

157

Isten diákjai vagyunk – interjú a frissen doktorált Orosz István Mokiosz atyával

158

Érintő #99 – Pünkösd utáni 19. vasárnap – Lk 6,31-36

159

Érintő #98 – Pünkösd utáni 18. vasárnap – Lk 5,1-11

160

Érintő #97 – Pünkösd u. 17. (Keresztfelmagasztalás utáni) vasárnap – Mk 8,34-9,1

161

Prizma #79 – A hit olyan, mint a levegő. Jézus nélkül élni nem lehet – interjú dr. Vigné Kovács Margittal

162

Érintő #96 – Pünkösd u. 16. (Keresztfelmagasztalás előtti) vasárnap – A Legszentebb Istenszülő születése (Kisboldogasszony) – Jn 3,13b-17 és Lk 10,38-42; 11,27-28

163

Irodalmi hangtér #24 - Babits Mihály: Búcsú a nyárilaktól

164

Prizma #78 – Hirdetni Krisztust, hirdetni éjjel-nappal, hirdetni az ikonokkal is – interjú Zolcsák Miklós atyával

165

Érintő #95 – Pünkösd u. 15. vasárnap – Mt 22,35-46 és Lk 4,16-22

166

Érintő #94 – Pünkösd u. 14. vasárnap – Mt 22,2-14

167

Érintő #93 – Pünkösd u. 13. vasárnap – Mt 21,33-42

168

Nagyboldogasszony – beszélgetés az ünnepről

169

Prizma #77 – Nyári külföldi élmények az egyházmegyénk fiataljai számára – XIII. Nemzetközi Ministránstalálkozó és XIV. Loretoi Nemzetközi Ifjúsági Ökumenikus Tábor

170

Érintő #92 – Pünkösd u. 12. vasárnap – Mt 19,16-26

171

Érintő #91 – Pünkösd u. 11. vasárnap – Mt 18,23-35

172

Irodalmi hangtér #23 - Felix Salten: Bambi (részlet)

173

Prizma #76 – Útonlevők – nyolcadik alkalommal rendeztek zarándoklatot a 22+ korosztály számára

174

Ne hagyj el öregkoromban - reflexió Ferenc pápa üzenetére

175

Érintő #90 – Pünkösd u. 10. vasárnap – Mt 17,14-23a

176

„Tegyetek fogadalmat, és teljesítsétek azt a mi Urunknak, Istenünknek!”

177

Érintő #89 – Pünkösd u. 9. vasárnap – Mt 14,22-34

178

Érintő #88 – Pünkösd u. 8. vasárnap – Mt 14,14-22

179

Érintő #87 – Pünkösd u. 7. vasárnap – Mt 9,27-35

180

Irodalmi hangtér #22 - Sík Sándor: A bűneimmel egyedül

181

Prizma #75 – Élethivatást kaptam – interjú Hudivók Mariannal

182

Juniális – gyermekfeszt a nevelőszülői hálózat gyermekeinek

183

Érintő #85 – Pünkösd u. 6. vasárnap – Mt 9,1-8

184

Érintő #84 – Pünkösd u. 5. vasárnap – Mt 8,28-9,1

185

A szent művészetek vonzásában - Interjú Seres Tamás festő-restaurátorral

186

Irodalmi hangtér #21 - Móra Ferenc: Túl a jegenyéken

187

Prizma #74 – Gyógyulni csak az Isten segítségével lehet – zsidó emlékművet adtak át Nyíregyházán a holokauszt nyolcvanadik évfordulóján

188

Érintő #83 – Pünkösd u. 4. vasárnap – Mt 8,5-13

189

Érintő #82 – Pünkösd u. 3. vasárnap – Mt 6,22-33

190

Érintő #81 – Pünkösd u. 2. vasárnap – Mt 4,18-23

191

Parókusok és plébánusok a szinódusért – nemzetközi találkozót rendeztek Rómában

192

Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentbeszéde a Nyíregyházi Egyházmegye zarándoklatán

193

Érintő #80 – Mindenszentek vasárnapja – Mt 10,32-33.37-38; 19,27-30

194

A Lélek által minden lehetséges

195

Érintő #79 – A Szentlélek eljövetele (Pünkösd) – Jn 7,37-52. 8,12

196

Irodalmi hangtér #20 – Radnóti Miklós: Lángok lobognak...

197

Irodalmi hangtér #19 – Radnóti Miklós: Erőltetett menet

198

Irodalmi hangtér #18 – Radnóti Miklós: À la recherche…

199

Minden általa lett – gyermekbúcsút tartottak Máriapócson

200

Prizma #73 – Buen Camino! – két hétig járta Szent Jakab útját dr. Sereghy Xénia

201

Érintő #78 – Az Ötvened hetedik vasárnapja – Az első (nikeai) egyetemes zsinat igazhitű atyáinak emléke – Jn 17,1-13

202

Szent Liturgia a Sója-emlékpark szentelésén

203

Sója Miklós-emlékparkot létesítettek Timáron

204

Érintő #77 – Az Ötvened hatodik, a vakonszületettről elnevezett vasárnapja – Jn 9,1-38

205

Környezettudatos szemléletformálás a Huszártelepen

206

Érintő #76 – Az Ötvened ötödik, a szamariai asszonyról elnevezett vasárnapja – Jn 4,5-42

207

Legyünk áldás a gyermekek számára – a bölcsődék napját ünnepelték Nyíregyházán

208

Irodalmi hangtér #17 - Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

209

Érintő - #75 – Az Ötvened negyedik, az inaszakadtról elnevezett vasárnapja – Jn 5,1-15

210

Prizma #72 –Futózarándoklatot rendeztek a görögkatolikusok nemzeti kegyhelyünkön, Máriapócson

211

Érintő – #75 – Az Ötvened harmadik, a kenethozó asszonyokról elnevezett vasárnapja – Mk 15,43-16,8

212

Prizma #71 – Exkluzív tárlatvezetés a Görögkatolikus Múzeumban

213

Irodalmi hangtér #16 - Sík Sándor: Ember

214

Érintő - #74 – Az Ötvened második, Tamás apostolról elnevezett vasárnapja – Jn 20,19-31

215

Húsvét és pasztoráció a cigány közösségekben IV. – Krisztus értük is meghalt: Kántorjánosi

216

Húsvét és pasztoráció a cigány közösségekben III. – Nyitni a „síneken túlra” és az Isten felé: Huszártelep

217

Húsvét és pasztoráció a cigány közösségekben II. – A fiatalok ma már mernek nagyot álmodni: Hodász

218

Húsvét és pasztoráció a cigány közösségekben I. – Reményt adni az embereknek: Nyírkáta

219

Irodalmi hangtér #15 - Dsida Jenő - Húsvéti ének

220

Érintő - #73 – Húsvét vasárnap – Jn 1,1-17

221

Irodalmi hangtér #14 - Dsida Jenő - Nagycsütörtök

222

Prizma #70 – Ide kell a szív is – interjú a pócsi passióról Pindzsu István atyával

223

Nagyböjti kihívás – akár egy tavaszi metszés

224

Érintő - #72 – Nagyböjt hatodik vasárnapja – Virágvasárnap – Jn 12,1-18

225

Érintő - #71 – Nagyböjt ötödik vasárnapja – Mk 10,32b-45

226

Irodalmi hangtér #13 - Sík Sándor - Március

227

Prizma #69 - Találkozni mindig jó, szeretetben találkozni: ünnep – országos kispaptalálkozót tartottak Máriapócson és Nyíregyházán

228

Érintő - #70 – Nagyböjt negyedik vasárnapja – Mk 9,17-31

229

Új karitászcsoport alakult Leveleken

230

Prizma #68 - Tartományi gyűlést tartottak a bazilita szerzetesek Máriapócson

231

Érintő - #69 – Nagyböjt harmadik, kereszthódoló vasárnapja – Mk 8,34-9,1

232

Irodalmi hangtér #12 - József Attila - Tél

233

Emlékezzünk Lakatos László atyára - Interjú 2018-ból

234

Feladatunk: Isten felé vezetni a fiatalokat – új referensek az egyházmegyében

235

Érintő - #68 - Nagyböjt második vasárnapja – Mk 2,1-12

236

Érintő - #67 - Nagyböjt első vasárnapja – Az igazhitűség (ortodoxia) vasárnapja – Jn 1,43-51

237

Érezhető a Jóisten áldása az életünkön – interjú a Rubóczki házaspárral

238

Irodalmi hangtér #11 - Mécs László - Fényt hagyni magunk után

239

Kéz a kézben estünk át az örömökön, a fájdalmakon – interjú a házasság hete kapcsán

240

Érintő - #66 - Vajhagyó vasárnap - Mt 6,14-21

241

Krisztus a szívből való látásra tanít – tanúságtétel az ökumenikus imahét kapcsán

242

Irodalmi hangtér #10 - Kányádi Sándor - Valaki jár a fák hegyén

243

Istennek van egy nagy terve: hogy velünk együtt legyen – Interjú Találkozás ünnepéről

244

Érintő - #65- Húshagyó vasárnap - Mt 25,31-46

245

Érintő - #64- Tékozló fiú vasárnapja - Lk 15,11-32

246

Prizma #67 - Egyháztörténeti monográfia készült a magyar görögkatolikusságról – interjú a szerzővel, dr. Véghseő Tamás atyával

247

Irodalmi hangtér #9 - József Attila - Magad emésztő

248

Nem lesz külön mennyországa egyik felekezetnek sem – interjú az ökumenikus imahét kapcsán

249

Érintő - #63- Vámos és farizeus vasárnapja - Lk 18,10-14

250

Prizma #66 - Művészettel Istenhez – Könyvbemutatót tartottak a múzeumban

251

Érintő - #62- Pünkösd után 32. (Zakeus) vasárnap_Lk 19,1-10

252

Prizma #65 - Hiteles keresztény fiatalnak lenni – interjú ifj. Janka Györggyel

253

Irodalmi hangtér #8 - Karinthy Frigyes - Előszó

254

Érintő - #61 - Vízkereszt utáni vasárnap - Mt 4,12-17

255

Érintő - #60 - Pünkösd után 31. vasárnap - Mt 2,13-23

256

A három királyok útján jártak Nyíregyházán

257

Irodalmi hangtér #7 - Babits Mihály - Ádáz kutyám

258

Görögkatolikus fatemplom épült Fényeslitkén

259

Prizma #64 - Szent Miklós-díj 2023 - Beszélgetés Kocsis Fülöp érsek-metropolitával

260

Érintő - #58 - Pünkösd után 28. vasárnap - Lk 17,12-19

261

A Jóisten titkait kutatva Egyiptomban – interjú Szabó Csaba Péter atyával

262

Irodalmi hangtér #6 - Szabó Lőrinc - A bolond igazsága

263

Érintő - #57 - Pünkösd után 27. vasárnap - Lk 13,10-17

264

Érintő - #56 - Pünkösd után 26. vasárnap - Lk 12,16-21

265

Az Istenszülő temploba vezetésének ünnepéről - Beszélgetés Erdei Tamás atyával

266

Érintő - #55 - Pünkösd után 25. vasárnap - Lk 10,25-37

267

Prizma #63 - Oda kell figyelni a Lélek hangjára – interjú Fülöp érsekkel a szinódus üzenetéről

268

Irodalmi hangtér #5 - Hervay Gizella - Levél helyett

269

Új diakónus az egyházmegyében - Elek Ádámmal beszélgettünk

270

Érintő - #54 - Pünkösd után 24. vasárnap - Lk 8,41-56

271

Irodalmi hangtér #4 - Babits Mihály - Esti kérdés

272

Irodalmi hangtér #3 - Dr. Tóth Szilvia - Őszi ikon

273

Mária-kegyhelyek európai találkozóját tartották

274

Virtuális séta a fábiánházi görögkatolikus templomban

275

Érintő - #53 - Pünkösd után 20. vasárnap - Lk 7,11-16

276

A hit vezet – interjú Levcsenkó Dávid diakónussal

277

Irodalmi hangtér #2 - Tatár Botond - Szeptember

278

Prizma #62 - Mi történt Hegyi-Karabahban? – beszélgetés a keresztényüldözést szenvedő örményekről

279

Ministránsok találkoztak Nyíregyházán

280

Érintő - #52 - Pünkösd után 19. vasárnap - Lk 6,31-36

281

Irodalmi hangtér #1 - Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség

282

Közös célok gyermekeink védelmében – szakmai kerekasztal-beszélgetést tartottak a gyermekvédelem témakörében Nyíregyházán

283

Ünnep a mátészalkai köznevelési intézményekben

284

Prizma #61 - Lelki egészség az egyházban – interjú Martos Levente Balázs püspökkel

285

TEA - Teológia Alapfokon - képzés a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény dolgozóinak

286

Érintő - #51 - Pünkösd után 17. vasárnap - Mt 15,21-28

287

Lélek járja át az iskolában a pedagógusok és gyermekek kapcsolatát!

288

Érintő - #50 - Pünkösd után 16. vasárnap - Mk 8,34-9,1

289

Nevelőszülők a Nyíregyházi Egyházmegyében

290

Érintő - #49 - Pünkösd után 15. vasárnap - Jn 3,13b-17

291

Érintő - #48 - Pünkösd után 14. vasárnap - Mt 22,2-14

292

Prizma #60 - Vendégségben a Garamvölgyi családnál

293

Keresztelő Szent János fejevétele – a szembesítés ünnepe – Beszélgetés Erdei Tamás atyával

294

Érintő - #47 - Pünkösd után 13. vasárnap - Mt 21,33-46

295

Érintő - #46 - Pünkösd után 12. vasárnap - Szent István király és Hierotheosz püspök

296

Érintő - #45 - Pünkösd után 11. vasárnap - Mt 18,23-35

297

Prizma #59 - Ökumenikus tábor Loretoban

298

Érintő - #44 - Pünkösd után 10. vasárnap - Úrszínváltozás - Mt 17,1-9

299

Domonkos rendi nővérek látogattak Nyíregyházára

300

Érintő - #43 - Pünkösd után 9. vasárnap - Mt 14,22-34

301

Görögkatolikus áldozópap ükapjáról készített animációs kisfilmet a díjnyertes fiatal, Véghseő Tamás

302

Prizma #58 - Helyzetjelentés a határ mellől

303

Érintő - #42 - Pünkösd után 7. vasárnap - Mt 9,27-35

304

Gyémántdiploma, hatvanéves papi szolgálat – jubileumi interjú Janka György atyával

305

Érintő - #41 - Pünkösd után 6. vasárnap - Mt 9,1-8

306

Ismét megrendezték a Görögtűz tábort

307

Érintő - #40 - Pünkösd után 5. vasárnap - Lk 1,39-49.56

308

Prizma #57 - Lendületben a görögkatolikus örökség kutatócsoport

309

Érintő - #39 - Pünkösd után 4. vasárnap - Mt Mt 8,5-13

310

Hátrányból előnyt kovácsolni - Sója-hetet tartottak Nyíregyházán

311

Érintő - #38 - Pünkösd után 3. vasárnap - Mt 6,22-33

312

Érintő - #37 - Pünkösd után 2. vasárnap - Mt 4,18-23

313

Érintő - #36 - Mindenszentek vasárnapja - Mt 10,32-33.37-38; 19,27-30

314

Prizma #56 - Online is képezhették magukat a kántorok - Beszélgetés Hoskó Imolával

315

Érintő - #35 - Pünkösd vasárnap - Jn 7,37-52; 8,12

316

Prizma #55 - Idén is várja az önkéntesek jelentkezését a Damján-tábor

317

Prizma #54 - Lehet mindenhova fordulni, de igazán csak Isten segít - Beszélgetés Bojer Ilonával, a Johannita Segítő Szolgálat mátészalkai önkéntesével

318

Érintő - #34 - Az első niceai zsinat atyáinak vasárnapja - Jn 17,1-13

319

Fölemelkedtél dicsőségben Krisztus Istenünk - Mennybemenetel ünnepe

320

Érintő - #33 - Vakonszületett vasárnapja - Jn 9,1-38

321

Prizma #53 - Reményt vittek a reménytelenségbe - Görögkatolikus papok az ukrán fronton

322

Prizma #52 - Bécsben tartottak előadást a pócsi kegykép eredetijének kultuszáról

323

Érintő - #32 - Szamariai asszony vasárnapja - Jn 4,5-42

324

Megismert és megszeretett minket - Ábel püspök a pápalátogatásról

325

Prizma #51 - Dobos Andrást a Keleti egyházak dikasztériumához tartozó liturgikus bizottság tanácsadójává nevezte ki a pápa

326

Érintő - #31 - Inaszakadt vasárnapja - Jn 5,1-15

327

Bázisintézmény lett a Szent Miklós-óvoda

328

Érintő - #30 - Kenethozó asszonyok vasárnapja - Mk 15,43-16,8

329

Felolvasó, alszerpap? - Kisebb rendek az egyházunkban

330

Érintő - #29 - Tamás vasárnap - Jn 20,19-31

331

Érintő - #28 - Húsvét vasárnap - Jn 1,1-17

332

Gyermekekben a jövő - BMM módszer a pátyodi óvodában

333

Érintő - #27 - Virágvasárnap - Jn 12,1-18

334

Prizma #50 - Országjáró zeneoktatás - Beszélgetés Sipos Mihállyal, a Muzsikás Együttes alapító tagjával

335

Érintő - #26 - Nagyböjt 5. vasárnapja - Mk 10,32b-45

336

Bibliai történetmondó verseny - Tasnádi Valéria

337

Prizma #49 - Segíteni a legelesettebbeken - Beszélgetés Fodor Bélával, a Periféria Egyesület szakmai vezetőjével

338

Érintő - #25 - Nagyböjt 4. vasárnapja - Mk 9,17-31

339

Bibliai történetmondó verseny - Kristóf Kinga

340

Bibliai történetmondó verseny - Venyigei Dóra

341

Bibliai történetmondó verseny - Görög Anna Bernadett

342

Lelki napot tartottak a Korányiban

343

Érintő - #24 - Nagyböjt 3., kereszthódoló vasárnapja - Mk 8,34b-9,1

344

Enyhe világossága #67

345

Enyhe világossága #66

346

Enyhe világossága #65

347

Érintő - #23 - Nagyböjt 2. vasárnapja - Mk 2,1-12

348

Az előszenteltek liturgiája - Beszélgetés Vajda Mihály diakónussal

349

Érintő - #22 - Nagyböjt 1., Igazhitűség vasárnapja - Jn 1,43-51

350

Megújult a fehérgyarmati ikonosztázion

351

Aki bocsánatot kér, az Istentől megbocsátást nyer - A kiengesztelődési vecsernyéről Ábel püspökkel

352

Érintő - #21 - Vajhagyó vasárnap - Mt 6,14-21

353

Enyhe világossága #64

354

Prizma #48 - Benedek pápa öröksége

355

Szeretetbe kapaszkodva - Beszélgetés dr. Soltész Jánossal a Házasság hetében

356

Prizma #47 - Isten teremtő erejének tudatosítását igyekeztem becsempészni a mindennapokba - Dr. Obbágy Veronika tanúságtétele

357

Érintő - #20 - Húshagyó vasárnap - Mt 25,31-46

358

Enyhe világossága #63

359

Enyhe világossága #62

360

Érintő - #19 - Tékozló fiú vasárnapja - Lk 15,11-32

361

Prizma #46 - Eine deutsche Kirchenmalerin in Ungarn

362

Reményhordozók - Beszélgetés a Találkozás ünnepén

363

Hivogató - Bemutatkozik az újfehértói Oltalom-iskola

364

Prizma #45 - Életcélja: segíteni másokon

365

Érintő - #18 - Vámos és farizeus vasárnapja - Lk 18,10-14

366

Enyhe világossága #61

367

Érintő - #17 - P.u. 32. vas. - Zakeus vasárnap - Lk 19,1-10

368

Amit vízszentelésről, házszentelésről, élővizek szenteléséről érdemes tudni

369

Enyhe világossága #60

370

Ábel püspök prédikációja az ökumenikus imahéten

371

Enyhe világossága #59

372

Prizma #44 - Éljünk ökumenében - nem csak egy hétig

373

Érintő - #16 - P.u. 30. vas. - Lk 18,18-27

374

Karácsony a lakásotthonokban

375

Érintő - #15 - P.u. 31. vas.

376

Érintő - #14 - P.u. 30. vas.

377

Érintő - #13 - P.u. 29. vas.

378

Eljött közénk, hogy segítsen nekünk - Karácsonyi beszélgetés Ábel püspök atyával

379

Enyhe világossága #58

380

Prizma #43 - Beszélgetés a Szent Miklós-díjas Szabó Bernát Sándornéval

381

Érintő #12 - P.u. 28. vas.

382

Érintő - #11 - P.u. 27. vas.

383

Enyhe világossága #57

384

Prizma #42 - Disszertáció a könnyező kegyképről

385

Enyhe világossága #56

386

Dr. Keresztes Szilárd püspök beszéde a nyíregyházi székesegyház búcsúünnepén

387

Érintő - #10 - P.u. 26. vas.

388

Érintő - #09 - P.u. 25. vas.

389

Kántoroknak indult képzés az egyházmegyében

390

Érintő - #08 - P.u. 24. vas.

391

Vers - Ady Endre: A pócsi Mária

392

Prizma #41 - Kispapok focitornáját rendezték

393

Enyhe világossága #55

394

Érintő - #07 - P.u. 23. vas.

395

Enyhe világossága #54

396

Erasmus Pluszos eredmények és nívódíj a Szent Jácint Görögkatolikus Óvodában

397

Prizma #40 - Görögkatolikus papként egy lovagrend tagjának lenni

398

Érintő - #06 - P.u. 22. vas.

399

Érintő - #05 - P.u. 21. vas.

400

Érintő - #04 - P.u. 20. vas.

401

Prizma #39 - Caritas Hungarica 2022 - Beszélgetés Szécsiné Kristóf Júlia díjazottal

402

Metropóliai nagygyűlést tartottak Máriapócson

403

Enyhe világossága #53

404

Enyhe világossága #52

405

Huszonöt év kegyelmi időszak – negyedszázados jubileum a Kertvárosban

406

Prizma #38 - Szelek szárnyán a vízen – beszélgetés vitorlázó fiatalokkal

407

Enyhe világossága #51

408

Centenáriumot ünnepeltek Szabolcsveresmarton

409

Prizma #37 - Az ókeresztény írók tanítása által gyógyítani az embereket

410

Enyhe világossága #50

411

Prizma #36 - Közösségi házat áldottak meg Penészleken

412

Enyhe világossága #49

413

Enyhe világossága #48

414

Enyhe világossága #47

415

Pap-kispap foci

416

Az Istenszülő oltalmának az ünnepe

417

Prizma #35 - Görögkatolikus múzeum nyílik Nyíregyházán

418

Prizma #34 - Miskolcra költöztek a újonnan felvett kispapok

419

Enyhe világossága #46

420

Prizma #33 - Kegyeleti kérdések

421

Enyhe világossága #45

422

Érintő - #03 - P.u. 12. vas.

423

Keresztes Szilárd püspök prédikációja Pásztor Richárd diakónusszentelésén

424

Prizma #32 - Templomfelújítás Kállósemjénben

425

Enyhe világossága #44

426

Érintő - #02 - P.u. 11. vas.

427

Prizma #31 - Lelki töltekezés Olaszországban

428

Enyhe világossága #43

429

Prizma #30 - Beszélgetés Tamás László papnövendékkel

430

Érintő - #01 - P.u. 10. vas.

431

Krisztus mércéjéhez igazodni

432

Enyhe világossága #42

433

Beszélgetés a székesegyház új parókusával

434

Prizma #29 – Legyünk kitartóak hitünkben és magyarságunkban – Kiállítás Máriapócson

435

Enyhe világossága #41

436

Enyhe világossága #40

437

Prizma #28 - Kikötő

438

Zarándokok huszonkettőn túl

439

Enyhe világossága #39

440

Prizma #27 - Tömjénillat és lelkiség vár itt

441

Enyhe világossága #38

442

Fordítsunk figyelmet a tehetségekre - Korányis együttműködés a Nyíregyházi Egyetemmel

443

Keresztes Szilárd püspök prédikációja Erdei János József bazilita szerzetes temetésén

444

Prizma #26 - Életmentés kutyával

445

Enyhe világossága #37

446

Enyhe világossága #36

447

Enyhe világossága #35

448

Fakanálforgatás Szakolyban

449

Lezárult a szinódusi út az egyházmegyében

450

Görögtűz 2022

451

Prizma #25 - Mindenki(n) javít - Beszélgetés Kurucz Miklóssal és Nagy Richárddal, a Sója-iskola testnevelőivel

452

Enyhe világossága #34

453

Prizma #24 - Az egyház szívében egyek vagyunk – beszélgetés Nagy Zoltánnal a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs munkatársával

454

Prizma #23 - Csűrös Józsefné kapta a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát

455

Új templomot szenteltek Borbányán - Kocsis Fülöp érsek-metropolita beszéde

456

Enyhe világossága #33

457

Enyhe világossága #32

458

Szent Liturgia a Nyíregyházi Egyházmegye zarándoklatán

459

Bölcsődékkel bővül egyházmegyénk

460

Mosolygó Marcell atya tanúságtétele

461

Enyhe világossága #31

462

Prizma #22 - Egy harangszerelő mester hivatása

463

Prizma #21 - Tanoda Máriapócson

464

Enyhe világossága #30

465

Zarándoklat Máriától Máriáig

466

Épülnek-szépülnek templomaink

467

Enyhe világossága #29

468

Futás a testnek, imádság a léleknek - Összefoglaló a Pray&Run futózarándoklatról

469

Néptáncos óvodák

470

Prizma #20 - Tolmácsként a határon

471

Enyhe világossága #28

472

Futás a testnek, imádság a léleknek - Hamarosan Pray&Run futózarándoklat

473

Enyhe világossága #27

474

Új közözsségi ház Nyírgelsén - Beszélgetés Kerékgyártó András parókussal

475

Tíz éves az újfehértói bölcsőde - Beszélgetés Kocsis Antal újfehértói parókussal

476

Prizma #19 - Beszélgetés Lakatos László atyával

477

Enyhe világossága #26

478

Prizma #18 - Építsétek egymást! – a vasmisés Szabó Sándor atya visszaemlékezései

479

Prizma #17 - A keresztény értékek megőrzése a 21. század viharaiban – beszélgetés Luscsák Nílus püspökkel

480

Igazi papi példakép - vasmisés jubileum Oroson

481

Egymás hite által erősödhetünk

482

Hogyan - Ahogyan azt Jézus szeretné

483

„Úton vagyunk” Országos Görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny 2022

484

Az itt folyó nevelő munka folyamatos magvetés, ennek termését majdan a társadalom aratja le – bemutatkozik a nagydobosi Örömhír-óvoda

485

Enyhe világossága #25

486

Enyhe világossága #24

487

Enyhe világossága #23

488

Nem én alakítom őt, Ő alakít engem - Passiójáték Máriapócson

489

Mária gyermekei Máriapócson

490

Prizma #16 - Hímzés és lelkiség

491

Exkluzív interjú Ábel püspök atyával Czerny bíboros látogatásáról

492

Enyhe világossága #21

493

Emberségről példát - Segítségnyújtás a háborúban bajba jutottakon

494

Enyhe világossága #20

495

Prizma #15 - Hozzuk össze a segítségnyújtó és kérő kezet - Szabó Tamás atya a menekültek megsegítéséről

496

Nagyböjt kezdetén

497

Ez a közösség nekem a hazát jelenti - Az ukrán közösség ünnepe Nyíregyházán

498

Enyhe világossága #19

499

Fiatalokkal a fiatalokért

500

Egyházmegyei bibliai történetmondó verseny

501

Prizma #14 - Rómában tanulni - Beszélgetés Tamás László papnövendékkel

502

TEA-délutánon a pedagógusok - Kicsit másképp

503

Jótékonysági farsangi bál a Szent Damján-táborért

504

Ikonosztáz készül Örökösföldön

505

Lelki tisztánlátási periódus - Az előböjt időszakában vagyunk

506

Prizma #13 - Legót az oktatásba!

507

Enyhe világossága #18

508

Prizma #12 - Szívbéli érintettség - Kett-módszer a Szent Miklós-óvodában

509

Enyhe világossága #17

510

Enyhe világossága #16

511

Prizma #11 - Beszélgetés Mészáros Zoltánnal

512

Prizma #10 - Beszélgetés Nagy Zoltán cigánypasztorációs munkatárssal

513

Gyalogos emlékzarándoklat Máriapócsra - Beszélgetés Ivancsó Sándor atyával

514

Beszélgetés Szabó Csaba diakónussal

515

Enyhe világossága #15

516

Egy szinodális egyházért - Beszélgetés Polgári László atyával a 2023-as püspöki szinódusról és annak előkészületeiről

517

Miért tartjuk meg évente az ökumenikus imahetet - Beszélgetés Kovács Csaba atyával

518

Rádi Dávid papszentelése - Szocska A. Ábel szentbeszéde

519

Tisza-szentelés Szabolcsveresmarton - Szocska A. Ábel megyéspüspök szentbeszéde

520

Prizma #09 - Beszélgetés Jaczkó Sándor atyával és Konkoly Tündével

521

Prizma #08 - Beszélgetés Somosiné Szilágyi Gyöngyivel - 2. rész

522

Prizma #07 - Beszélgetés Somosiné Szilágyi Gyöngyivel - 1. rész

523

Enyhe világossága #14

524

Vízszentelés - A miértek mögött

525

Enyhe világossága #13

526

Enyhe világossága #12

527

Enyhe világossága #11

528

Prizma #06 - Beszélgetés Grunda János atyával - 2. rész

529

Enyhe világossága #10

530

Készüljünk lelkileg is karácsonyra

531

Mézeskalács falu Balkányban

532

Prizma #05 - Beszélgetés Grunda János atyával - 1. rész

533

Enyhe világossága #09

534

Adventi gyertyagyújtás a Szent Damján Görögkatolikus Kórházban

535

Adventi levél - Szabó Tamás pasztorális helynök írása

536

Enyhe világossága #08

537

Prizma #04 - Beszélgetés dr. Fedor Lászlóval

538

Enyhe világossága #07

539

Enyhe világossága #06

540

Prizma #03 - Beszélgetés Berencsi Beával - 2. rész

541

Prizma #02 - Beszélgetés Berencsi Beával - 1. rész

542

Prizma #03 - Beszélgetés Máté Csaba szabolcsveresmarti parókussal a jubileumát ünneplő házi segítségnyújtó szolgálatról

543

November 21. - Az Istenszülő templomba vezetése

544

Enyhe világossága #05

545

Hogy az Isten arca kirajzolódjon bennünk - Dr. Keresztes Szilárd püspök szentbeszéde a 25 éves Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda ünnepségén

546

Az igazi szolgálat a Krisztus iránti szeretetből fakad - A szociális munka napját ünnepelték az egyházmegyében

547

Karácsonyra várakozva

548

Enyhe világossága #04

549

Prizma #01 - Beszélgetés Lőrincz Péterrel, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász máriapócsi csoportjának vezetőjével

550

Enyhe világossága #03

551

Verssel, imával, beszélgetéssel, szakemberekkel a gyászról

552

A templomfestés mint egy imát felajánlani - Helyszíni riport a felújítás alatt álló Szent Miklós-székesegyházból

553

Gyászfeldolgozás - Beszélgetés Sütőné Görgényi Mónika mentálhigiénés lel

554

Prizma #00 - Beszélgetés Erdei Tamás vásárosnaményi parókussal

555

Enyhe világossága #02

556

Enyhe világossága #01

557

Átélt történelem – emléktöredékek 1956-ról

558

Szent Damján Tábor 2021 – Beszélgetés Magyar Richárddal

559

Soltész János - Az inaszakadt és a hivatások vasárnapja

560

Böjti gondolatok – Nagyszombat

561

Böjti gondolatok – Nagypéntek

562

Böjti gondolatok – Nagycsütörtök

563

Böjti gondolatok – Nagyszerda

564

Böjti gondolatok – Nagykedd

565

Böjti gondolatok – Nagyhétfő

566

Böjti gondolatok – Nagyböjt 6. vasárnap – Virágvasárnap

567

Böjti gondolatok – Nagyböjt 6. szombat – Lázár szombatja

568

Böjti gondolatok – Nagyböjt 6. péntek

569

Böjti gondolatok – Nagyböjt 6. csütörtök

570

Böjti gondolatok – Nagyböjt 6. szerda

571

Böjti gondolatok – Nagyböjt 6. kedd

572

Böjti gondolatok – Nagyböjt 6. hétfő

573

Böjti gondolatok – Nagyböjt 5. vasárnap

574

Böjti gondolatok – Nagyböjt 5. szombat

575

Böjti gondolatok – Nagyböjt 5. péntek

576

Böjti gondolatok – Nagyböjt 5. csütörtök

577

Böjti gondolatok – Nagyböjt 5. szerda

578

Böjti gondolatok – Nagyböjt 5. kedd

579

Böjti gondolatok – Nagyböjt 5. hétfő

580

Böjti gondolatok – Nagyböjt 4. vasárnap

581

Böjti gondolatok – Nagyböjt 4. szombat

582

Böjti gondolatok – Nagyböjt 4. péntek

583

Böjti gondolatok – Nagyböjt 4. csütörtök

584

Böjti gondolatok – Nagyböjt 4. szerda

585

Böjti gondolatok – Nagyböjt 4. kedd

586

Böjti gondolatok – Nagyböjt 4. hétfő

587

Böjti gondolatok – Nagyböjt 3. vasárnap

588

Böjti gondolatok – Nagyböjt 3. szombat

589

Böjti gondolatok – Nagyböjt 3. péntek

590

Böjti gondolatok – Nagyböjt 3. csütörtök

591

Böjti gondolatok – Nagyböjt 3. szerda

592

Böjti gondolatok – Nagyböjt 3. kedd

593

Szabó Tamás atya pap kihívásról beszélt a Civil Rádióban

594

Böjti gondolatok – Nagyböjt 3. hétfő

595

Böjti gondolatok – Nagyböjt 2. vasárnap

596

Böjti gondolatok – Nagyböjt 2. szombat

597

Böjti gondolatok – Nagyböjt 2. péntek

598

Böjti gondolatok – Nagyböjt 2. csütörtök

599

Böjti gondolatok – Nagyböjt 2. szerda

600

Böjti gondolatok – Nagyböjt 2. kedd

601

Böjti gondolatok – Nagyböjt 2. hétfő

602

Böjti gondolatok – Nagyböjt 1. vasárnap

603

Böjti gondolatok – Nagyböjt 1. szombat

604

Böjti gondolatok – Nagyböjt 1. péntek

605

Böjti gondolatok – Nagyböjt 1. csütörtök

606

Böjti gondolatok – Nagyböjt 1. szerda

607

Böjti gondolatok – Nagyböjt 1. kedd

608

Böjti gondolatok – Nagyböjt 1. hétfő

609

Dr. Papp Tibor főhelynök szentbeszéde 2020. december 27-én

610

Ábel püspök atya szentbeszéde 2020 Karácsonyán

611

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Zsid 10,1-18 és Mk 8,3-34

612

Közösen a kiútért – online szakmai konferenciát tartottak Nyíregyházán

613

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Zsid 9,8-23; Mk 8,22-26

614

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Zsid 8,7-13; Mk 8,11-21

615

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Zsid 11,9-10.32-40; Kol 1,12-18 és Mt 1,1-25; Lk 17,12-19

616

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Zsid 7,18-25 és Lk 21,37-22,8

617

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Zsid 7,1-6 és Lk 21,28-33

618

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Zsid 4,1-13; Lk 21,12-19

619

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Zsid 3,5-11.17-19 és Lk 20,27-44

620

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Kol 3,4-11; Lk 14,16-24

621

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Ef 5,8b-19; Jn 10,9-16

622

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Tit 1,15-2,10; Lk 20,19-26

623

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Tit 1,5b-14; Lk 20,9-18

624

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Gal 4,22-31; Lk 8,16-21

625

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – 2Tim 3,16-4,4; Lk 19,45-48

626

Szocska A. Ábel püspök atya beszéde 2020. december 6-án

627

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Ef 6,10-17; Zsid 13,17-21; Lk 13,10-17; Lk 6,17-23b

628

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Gal 5,22-6,2; Mt 11,27-30

629

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – 2Tim 1,1-2.8-18; Gal 3,23-4,5; Lk 19,12-28; Mk 5,24-34

630

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – 1Tim 6,17-21; Lk 18,31-34

631

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – 1Tim 5,22-6,11a; Lk 18,15-17.26-30

632

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – 1Tim 5,11-21; Lk 17,26-37; 18,8b

633

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – 1Kor 4,9-16a; Jn 1,35-51

634

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Ef 5,8b-19; Lk 12,16-21

635

Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Gal 3,8-12; Lk 9,57-62

636

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - 1Tim 4,4-8.16; Lk 16,15-18; 17,1-4

637

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - 1Tim 3,1-13; Lk 16,1-9

638

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - Gal 3,23-4,5; Mk 5,24-34

639

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - 1Tim 1,8-14; Lk 14,25-35

640

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - 1Tim 1,1-7; Lk 14,1a.12-15

641

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - Ef 4,1-7 - Lk 10,25-37

642

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - Zsid 9,1-7; Lk 10,38-42; 11,27-28

643

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - 2Tessz 3,6-18; Lk 13,31-35

644

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - 2Tessz 2,13-3,5; Lk 13,1-9

645

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - 2Tessz 2,1-12; Lk 12,48b-59

646

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - 2Tessz 1,10B-2,2; Lk 12,42-48

647

Karácsonyi készület - napi apostol és evangélium - 2Tessz 1.1-10; Róm 10.11-112a; Lk 12,13-1522b-31; Mt 9,9-13

648

Karácsonyi készület - napi evangélium - Lk 8,41-56

649

Karácsonyi készület - napi apostol - Ef 2,14-22

650

Dr. Kruppa Tamás atya prédikációja Keresztelő Szent János születésének ünnepén - 2020. 06. 24.

651

Dr. Papp Tibor atya prédikációja - 2020. 06. 07.

652

Ignácz Gyula prédikációja mennybemenetel ünnepén - 2020. 05. 21.

653

Dr. Kruppa Tamás atya prédikációja - 2020. 05. 10.

654

Dr. Kruppa Tamás atya Tamás vasárnapi prédikációja - 2020. 04. 19.

655

Dr. Papp Tibor atya nagycsütörtöki prédikációja - 2020. 04. 09.

656

Polyák Imre atya prédikációja - 2020. 05. 05.